Nehéz dolog lehetett az ötvenes években élni, erre az Állami Áruház című szocialista operett igazán jó példa. Most se könnyű – ezt pedig Fábián Péter és Benkó Bence kecskeméti rendezése bizonyítja. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Fábián Péter
LEHET-E EZT MÉG FOKOZNI?
AZ IRODALOM VISSZAVÁG Benkó Bence – Fábián Péter: Eklektikon 2048 / Miskolci Nemzeti Színház, k2 Színház
Előrebocsátom, utólag is nagyon sajnálom, hogy nem láttam a k2 miskolci trilógiájának korábbi két részét, csak ezt a harmadikat, az Eklektikon 2048 pándimenezionális végjátékot. Az előadás persze az előzmények ismerete nélkül, önmagában is megáll. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
FANTOMTIGRIS Fábián Péter: Mecseki tigris, vagy amit akartok / Pécsi Nemzeti Színház
A szerző ihlettelensége, frusztrációi, kiselejtezett gondolatai és alkotói válsága Shakespeare-től Pirandellóig sok színpadi jelenet és darab témáját adták már, ám egyik szerző sem volt annyira bevállalós, hogy előcsalogassa a gondolataiból az Agyf**sz névre hallgató allegorikus fickót. OROSZLÁN ANIKÓ KRITIKÁJA.
ESTI KORNÉL A SZÍRIUSZON Benkó Bence-Fábián Péter: Emberek alkonya / Miskolci Nemzeti Színház, k2 Társulat
A szótlanok már a végső stádiumban vannak. Kommunikálni nem képesek, bambán néznek maguk elé és gyógyíthatatlanok. Aki azt gondolja, hogy szimbolikus szerepük könnyen lefordítható a mai magyar társadalmi valóságra, téved is, meg nem is. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
FÉLELEMTABLÓK Bertolt Brecht: Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban / Stúdió K Színház, k2 Színház
Hányféleképpen lehet félni? Hogyan telik meg, szinte észre észrevétlen, a hétköznapi élet minden szegmense rettegéssel, hogyan determinál minden cselekvést az ínség? Miként alakul át a normális emberi létmód reményvesztett, állati szűköléssé? DARIDA VERONIKA KRITIKÁJA.
IDŐUTAZÁSOK Georges Feydeau: A hülyéje; Elza, vagy a világ vége / Miskolci Nemzeti Színház
A két miskolci előadás két távoli bolygó szülötte. A hülyéje, mondhatni, szabatos, klasszikus bohózat, az Elza, vagy a világ vége abszurd színjáték, amely kétségkívül vicces víziót hoz színre. Az Elza jut messzebbre. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
KÖZEL S TÁVOL k2 Színház: Cájtstükk avagy a bizonytalanok / Átrium Film-Színház
Ilyet még úgysem csináltunk, de sebaj, mert még ők sem. Jogunkban áll bizonytalannak lenni, de azért van néhány dolog, amiben egészen biztosak vagyunk. CSÁKI JUDIT ÉS JÁSZAY TAMÁS NÉGYKEZESE.
COLUMBO VAGY POIROT Beszélgetés Benkó Bencével és Fábián Péterrel
A k2 színház az Újszínház helyett az ELTE-re költözött ebben az évadban. Itt, új bázisukon beszélgettem a Family Guy-ról, Ascher Tamásról, generációváltásról és frissen szerzett Junior Prima Díjáról Benkó Bencével és Fábián Péterrel. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
ÖLD MEG A KÉK MÁGUST Át az ingoványon / k2 Színház – Jurányi Ház
Színpadi fantasy kilenc játékosra, kardokra, északi fényre, csillagösvényre. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
EGYSZERŰ TÖRTÉNET KUTYÁVAL Kárpáti-Fábián-Benkó: Dongó / k2 Színház, Trafó
A k2 Színház csapata – sokáig úgy tűnt – két ujjal csippentve nyúlt a témához, „mintha” dokumentarista igénnyel, és nagy színészi kísérletező kedvvel. PROICS LILLA ÍRÁSA.
„MILYEN KATLAN IS EZ…?” 8. Ördögkatlan Fesztivál, 1-3. nap
A Dél-Baranyában nyolcadik alkalommal megrendezett Ördögkatlan Fesztivál ár-érték arányban talán még mindig a legjobb választás minden korosztály számára a nyári fesztiválszezonban. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA.
TÚLSÓZVA Bakfitty / k2 Színház – Stúdió K Színház
Harminc-harmincöt esztendeje a magyar színház gyakran interpretált olyan drámaszövegeket, amelyekből „a sorok közül” kellett kihallani a jelentést. Manapság számos előadás az aktuális valóság unalomig ismételt szövegeivel, nyelvhasználatával él – és jó, ha van mögötte valami. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
TENG ÉS LENG Csehov: Apátlanok (Platonov) / k2 Színház, Orlai Produkció, Hátsókapu
Nagyjából hatvan éve evidens – vagyis színházi közhely –, hogy Csehov minden időben kortárs szerző. Azóta minden nemzedék rácsodálkozik erre, ebből szoktak jó előadások születni. A k2 Színházon a rácsodálkozás sora. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
EGY FECSKE NEM, DE MI VAN, HA IGEN? k2 Színház: Züfec / Szkéné
„Figyelmeztetjük nézőinket, hogy semmi közünk a színre kerülő előadáshoz” – írja a Züfec színlapja. Jól van, persze, nekem sincs. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
VÉGTELEN TÖRTÉNET VII. Ördögkatlan Fesztivál
Az Ördögkatlan Fesztivál első látásra, a megnyitón ülve minden évben ugyanolyannak tűnik, de mégis más, a megszokott elemek mellett hozza a gyönyörködtető változatosságot és a meglepetéseket, ha másképp nem is, hát az ördögi időjárás vonatkozásában. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA.