Aki ismeri Csáth Gézának – a maga korában egyedülálló – tudományos igényű munkáját, kételyekkel ül be a stúdióterembe: vajon lehet-e egy kóreset leírásából és analíziséből színházi előadást létrehozni? Lehet. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Egymás változatai a jellegüket a címmel is tudató kétszemélyes jelenetek. A nevezetes Dolly bárány részint említődik, részint a falról, képként néz bele az előadásba. Nem valószínű, hogy kitűnően szórakozik. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Az emberi civilizáció szarkasztikus, komor végjátékát írta meg monumentális költői eposzában Nádas Péter. Dömötör András Kamra-beli rendezése mozgalmasan könnyed, színpompás képekként pergeti végig az antik mintázatú profán szatírjáték stációit. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A végén bohém mikulásnak öltözve, szivarral a szájában neveti ki az Ádámokat Hegedűs D. Géza (Úr), sőt, puttonyában negro is akad, ahogy a színpadon lego, IKEA-bútor, sörsátor, hűtőszekrény és akvárium. Rendesen átöltöztette a SZAKKÖR csapata Madách Imre kötelező olvasmányát. NAGY GERGELY MIKLÓS ÍRÁSA.
„Játszódik Nagy Jeremiás elméjében. A szín: Debrecen mint akarat és képzet. Burjánzó nagyalföldi metropolisz, egy mintha-Debrecen. Se szebb, se csúnyább, mint a létező. Váratlanabb. Ami volt, és ami van; ami nincs már, és ami lesz vagy sohasem lesz: mindez együtt.” KERESZTESI JÓZSEF ÍRÁSA.
Kétlem, hogy létezne olyan igény, mely a blogok színpadra állítását a színház modern technikával való lépéstartásaként üdvözölné. Az Örkény blogvadászat című előadása sem terjeszti ki a színház határait „az internet határtalan, virtuális világa” felé. De attól még jó. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
„Az ember… Felnő és azt se tudja, hogy mivégre.” Hogy Roland Schimmelpfenniget pontosan mióta foglalkoztatják Alice kalandjai, nem tudni. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.
„Hogyan születhet mindebből hatásos, szellemes dráma? Miként jöhet létre könnyed és virtuóz játék? Miért nem szorul össze a torok, borsódzik a hát, fordul fel a gyomor?” JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.