„Összement a mosásban”, jutott eszembe talán már ott, a zsöllyében ülve. De hogy a Radnóti színpadára gondoltam-e, vagy Ken Kesey darabjára, esetleg az előadásra, a Zsótér Sándor rendezte Kakukkfészekre, akkor még nemigen tudtam. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A darab akár egy krimi, de mindenképpen egy nyomozás története, ahol nem a gyilkost kell kideríteni, hanem a hallgatást megtörve a múltat. Vérre megy ez is. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Az egyik legnagyobb hatású rendező, akinél mintha tegnap lobbant volna föl a Don Juan közel száz gyertyalángja, örökre belevésődve az emlékezetbe. A mai színházi élet színe-java nála tanult, ki színpadon, ki már csak a főiskolán, mert nagyon elegánsan és határozottan cezúrákat húzott. Most a színházi kritikusok életműdíját kapta. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Egy Martha és egy George biztosan kell hozzá, mármint Edward Albee Nem félünk a farkastól című darabjához, és persze nem árt egy Honey és Nick sem, a fiatal untermann-pár. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Talán lehetne még segíteni ezen, lehiggadva, belátva, elismerve a hibát. De az uralkodó rendszerébe egyszerűen nincsen beleépítve a korrekció lehetősége. Ezért fog erre rámenni minden és mindenki. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Eljátszani a darabot és eljátszani, hogy van darab, az nagyon nem ugyanaz. Leginkább ezt a színházi alapigazságot illusztrálja a Radnóti legújabb produkciója. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
Kétarcú Euripidész tragédiája, s kétarcú Horváth Csaba előadása is, csak éppen másként. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Inkább a tér és a látvány vinne némi jelentéses mozgékonyságot, új tartalmakat a sótlan, merev előadásba, mint a rendezői akarat és a színészi játék. Nem nyílik fel az Ibsen-konzerv. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Pörög a Hungarian Showcase, a százhúsz regisztrált külföldi vendég – szakújságírók, fesztiválszervezők, rendezők, producerek – szorgalmasan nézik a kiválasztott előadásokat, és még szorgalmasabban kérdezgetik az őket kísérő szervezőket, kritikusokat. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Minimálszínház, amelyben nem a külső cselekvések fontosak – alig-alig vannak –, hanem a színészi jelenlét, a belső történések, valamint az Örkény István eredeti kisregényéhez is visszanyúló szöveg. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Kiss Csaba drámájának felolvasószínházi bemutatójára a „Múzeumok éjszakáján” került sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A nézők nemcsak a székeket vették birtokba, a földön is sokan ültek, legalábbis az első rész alatt. Aztán a felvonás végén kitartó tapssal ünnepelték az előadást, majd a helyzetet megértő rendező kedvesen meginvitálta őket a második részre. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.