Keresztény és zsidó misztika találkozása a párkapcsolati traumákkal Gettysburgben. A Budaörsi Latinovits Színházban látható John erős mondatokkal jó atmoszférát teremtő, összességében azonban mégsem átütő erejű előadás. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA.
A Nemzetiben nem Örkény Macskajáték című színdarabját játsszák, hanem saját verziót, amelyet Kulcsár Edit dramaturg a színpadi műből, az alapjául szolgáló regényből és a filmből szerkesztett össze. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Pálfi Györgyöt hosszú ideje a legpechesebb magyar filmrendezőnek tartom, aki őrületes tehetsége ellenére nem tudja kifutni a formáját ebben a szerencsétlen országban, hiába ontja magából a szellemesebbnél szellemesebb filmterveket. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.
A kezdés jót ígér. Tiszta, harmonikus színpadképben tiszta, célratörő rendezői elképzelést, amely majd fokozatosan felkavarja és értelmezi a rejteni próbált családi szennyet. A remélt színpadi erővonalak azonban nélkülözik a közlés sodró erejét, s csak vonalak, vonalak. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Úgy hírlik, némely varsói kocsmákban a mai napig szert tehet az ember ingyen egy korsó sörre a lengyel, magyar, két jó barát rigmus ékes lengyel nyelven történő elővezetésével. A dwa bratanki legendáját azonban sürgősen újra kellene gondolni. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A Hal négyesben színlapja hármat ígér: zenéset, bűnügyit és komédiát. A végeredmény: háromból semmi. FRAUENHOFFER GYÖRGY KRITIKÁJA.
„Négy olyan színésznő találkozik a színpadon, akik eddig még sosem játszottak együtt” – olvassuk az ajánlókban. Ez az állítás feltehetően igaz. De ennél több azon a színpadon sajnos nem történik. MOLNÁR ZSÓFI ÍRÁSA.
E zenés vígjátékot nyakon csókolta a múzsa. Illetve nem a múzsa a vígjátékot, hanem az ál-igazi betörő Lajos bácsi özvegy Murányiné méltóságos asszonyt, aki a „legnyakabb nyakkal” rendelkezik. Satöbbi. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.