Az Átrium nézőterén ülve egy amerikai kisváros képviselőtestületének munkájába nyerünk bepillantást. A humoros felvezetés egy pillanat alatt válik véresen komollyá, a kérdés csupán az, hogy vajon egy óra tiszta szórakozás után elérhetünk-e igazi mélységeket? KESZTE BÁLINT ÍRÁSA.
Jelentem: beütött a skizo. Azt akarom látni a színházban, amiben élek, és baromira elegem van abból, amiben élek. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A 30. THEALTER is majdnem elmaradt a világjárvány miatt, s hogy mégis sikerült megrendezni, azzal a csapat igen jókor jött gesztust tett a színháziak és közönség felé is. Még az utolsó három napon is meghatott, hogy a törzsközönség rendületlenül viselte a maszkot a zárt terekben: le sem tagadhatnák a színházhoz való makacs ragaszkodásukat. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
Akkor most átírom a mondást: „nézett, mint Orgon a zsöllyében”. És nem, nem a feleségét sajnálta, akit Tartuffe kishíján… hát igen. Hanem persze hogy saját magát. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A THEALTER-t a szokásokhoz híven a művészeti vezető nyitotta. Balog József performanszai mindig a pillanat esetlegességére és a tudatosság illékonyságára hagyatkoznak. És meghagynak az emlékezetnek egy-egy gesztust. Idén a napszemüveg fölé emelt, taposásra készülődő láb kerül az adattárba. PROICS LILLA ÍRÁSA.
Akiket félelemre nevelnek, azok életében a személyes balsors és a társadalmi nyomorúság úgy összeadódhat, hogy a hazugság csodafegyvere pazar pusztítást tud véghez vinni benne. Az ellopott törvény stiklikre való alkalmazása minden esetben királyi út egy közösség megsemmisüléséhez. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Ha egyetlen aktuálpolitikai utalást sem hallanánk A falu rosszában, akkor se tudnánk elvonatkoztatni közben jelenünk magyar valóságától. A szegénység, a szűklátókörűség és az előítéletek könnyen teszik tönkre becsületes emberek sorsát. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Hogy mi a különbség a kecskeméti, Rusznyák Gábor rendezte és a szombathelyi, Mohácsi János jegyezte Mágnás Miska között? Bő másfél óra. Beugratós a kérdés: vajon kinek a javára? JÁSZAY TAMÁS PÁROS KRITIKÁJA.
A nyolcvanas évek Magyarországának, budapesti mindennapjainak és mindenéjszakáinak kicsinyített mása került színpadra. E kornak is volt „szűrt levegője”. Ami Dés Mihály Pesti barokk (2013) című regénye emlékjelen-szűrőjén fennmaradt, azt Kern András szűrte tovább mai színdarabbá. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Nem vagyok olyan néző, aki szerint minden filmet csakis diára szabadna forgatni, kizárólag hús-vér szereplőkkel, de amikor azt hallottam, hogy a Disney olyan Kipling-adaptációt készít, melyben Mauglin kívül szinte mindent és mindenkit számítógéppel rajzolnak a nagyvászonra, hááát… KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Amikor Bánfalvi Eszter előbb a capella, majd zongorakísérettel elénekli a Szól a kakas márt, az az érzésünk, hogy 2015. szeptember 1-jén Budapesten, Magyarországon vagyunk. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Amióta nem tudjuk teljes bizonyossággal megmondani, mit is gondolhatott Shakespeare a nők egyenjogúságáról, a Makrancos Katát habkönnyű vígjátéknak, nagy szerepkomédiának szokás játszani, némi jelentőségteljes ki- vagy összekacsintással a végén. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Én nagyon sokat röhögtem már a Parasztoperán. A Pintér Béláék elrajzolt, parodisztikus elhajlásokkal teli előadásán épp úgy, mint a Mohácsi rendezte kaposvári vizsgán, aztán a pécsi, szalmabálákkal kibélelt produkción. Szombathelyen alig sikerült elmosolyodnom. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Vélhetnénk, nem nyáresti szabadtérre való e kórterem-dráma. De a lemondó félelem, a halálos betegség lidérclete helyett mintha a szentivánéji tündérvízió életigenlése, koboldvilága költözött volna a fáktól, bokroktól körülölelt színpadra. Városmajori álom. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Nem mond semmi olyat a Krétakör komoly kampánnyal beharangozott produkciója, amit ne tudnánk egyébként is. Legfeljebb nem ilyen töményen, nem ilyen keményen, nem ennyire koncentráltan tudjuk, amit tudunk. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.