Fekete Ádám új bemutatójában az álom a maga elmaszatoltan is éles, könyörtelen humorú szürrealitásában többet mond két ember kapcsolatáról, mint maga a valóság. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.
A megsokszorozott Solness zuhanása inkább tűnik megérdemelt büntetésnek, mint magasztos hőstettnek. Az önvizsgálat gesztusai valódi eredmények, felelősségvállalás nélkül üres frázisok maradnak. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA.
Koitusz szigetén járunk, a talán nem is annyira távoli jövőben. Az alfákat megölték, a bétákat átnevelték. Az omegák, vagyis a régi rendszer „vesztesei” uralkodnak, élükön Henrikkel, a kiherélt alfával. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA.
Első elbizonytalanodásunkban mondhatnánk azt is: Szabó Magda alufóliában. Mert különös kísérlet tárgya lett Az ajtó című, sokak által szeretett regény. Azok is szeretik, akik most színre vitték, pár motívuma legalábbis érdekli őket. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Sokadszor kezdek neki ennek a kritikának, kerülgetem a lényeget, hogy majd a végén az lesz a csattanó. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Egyfolytában veszekednek, de igazi szenvedéllyel szeretik egymást. Örökké édelegnek, de a mélyhűtő hidege árad belőlük. Futkosnak egymás elől és egymás után, nem tudni, mivégre. CSÁKI JUDIT NAPLÓJA.
„Szóval, ilyen város nincs. Nem igaz? De hogy fest a dolog akkor, ha ez egy lelki város, és mindannyiunkban megtalálható?” – hangzik A Revizor megoldása című műben Gogol magamentése. S komédiája épp oly dermesztő ma, mint 182 éve. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Akiket félelemre nevelnek, azok életében a személyes balsors és a társadalmi nyomorúság úgy összeadódhat, hogy a hazugság csodafegyvere pazar pusztítást tud véghez vinni benne. Az ellopott törvény stiklikre való alkalmazása minden esetben királyi út egy közösség megsemmisüléséhez. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
„Barátságos fejem van, és a naivitás sem állt távol tőlem. Bár nem úgy, hogy ha most azt mondaná: „élő zsiráfokat tartok otthon”, akkor elhinném és visszakérdeznék: „Tényleg? Hányat?” De kedves fickó vagyok, és bizalommal viseltetek az emberek iránt.” STUBER ANDREA INTERJÚJA.
Nem tudom, hogyan lehetne érdekes egy felnőtté válásában ijesztően hamar megrekedt fiatal férfi, aki valahol az orosz romantika és realizmus között maradt ágyban fekve, slafrokban. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
Borús hangulatú, falméretű festmények között játszódik Zsótér Sándor Kísértetek-rendezése a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Az előadás szereplői, mintha e festmények alakjai volnának, emlékképek, kísértetek. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Goldoni A terecskéjének habkönnyű adaptációját láthatta a közönség Kőszegen, és én borzasztóan sajnáltam, hogy nem lett kicsit súlyosabb. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Mai nyelvi fordulatokkal, és laptopon, érintőképernyőn elvégzett éves beszámoló-készítéssel időtlenné tett Ványa bá: a nevetségességig banális, lefokozott érzelmek és értékek, sehova nem vezető kitörési kísérletek egy olyan csehovi világban, ahol sem az életkorok, sem a külső/belső értékek nem befolyásolják a hősök életút-választásait. KARSAI GYÖRGY KRITIKÁJA.
Értem én, miért lehet ezt a Mihály vajdát nagy román nemzetegyesítő hősként ünnepelni: a 16-17. század fordulóján, ha csak röpke egy esztendőre is, három országot sikerült egyesítenie: Erdélyt, Moldvát és Oláhországot. Székely Csaba drámája egymásra kopírozza egy ember és egy nemzet fölemelkedését. Ja, a bukását is. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Dosztojevszkij szenvedélyekben tobzódó, szerteágazó cselekményű nagyregényét bonyodalmas színpadra vinni. A mélyvilági indulatok magas-izzását életre hívni még annál is nehezebb. Nem is sikerült maradéktalanul a monstre előadásban. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.