A Quartet egy zeneileg pazar, de egyébként unalmasan csordogáló darabbá kerekedett a túladagolt szexuális szerepjátékoknak köszönhetően. Beindulsz a puskás embertől? És a rendőr bácsitól? Nem? Sajnáljuk, akkor nem vagy célközönség. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Fekete kos dugja fehér bárányod, rikkantja Jago a bosszús Brabantiónak mindjárt a nyitó jelenetben. A sajátos szimbolika s a kortársi szlenggel dúsított nyelv is végigindázik a játékon. Új fordításban, vendég főszereplők ajkán szól a robusztus dráma a Vígszínházban. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A test is csak ruha, és a ruha is csak test: önnön testünk felett ült pompás, taszító és orgiasztikus halotti tor Szűcs Edit és a Természetes Vészek Kollektíva látványszínháza. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.
Vajon hogyan gondolkodik egy tér, amely kiszorult az időből? Létezik-e tér a téren kívül, s van-e örökkévalóság az időn túl? Árvai Györgynek a pécsi színház emeletén látható kiállítása hasonló kérdéseket vet fel. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
Az elmúlt színházi szezont több szempontból is biztonsági évadként éltem meg: kockázatos kísérletezés helyett mintha a legtöbben – érthető okokból persze – a könnyebb ellenállást választották volna. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Mit tesztelnek itt valójában? Minek a tűréspróbája folyik a szemünk előtt csaknem másfél óra hosszan? Mit „vizsgál” árgus szemekkel Árvai és kutatócsoportja, a „Természetes Vészek Kollektíva”? RÉNYI ANDRÁS ÉRTELMEZÉSE.
Ágens konokul önmagából építkező nagy világszínházában ezúttal régi-új témája felé fordult: az idő, a szerelem, a szexualitás, a zene meg az írás körül tett vizsgálódásainak színes-szagos esszenciája a MU-ban bemutatott, majd az AKKU-ba költöztetett Ira – Düh. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Alattomosan jópofa nosztalgikus vacsorával támad, majd elgondolkoztat a hősökről a Természetes Vészek Kollektíva tökéletes színháza 1968-ról. MESTYÁN ÁDÁM ÍRÁSA.
Árvai György egy estés haláltúrája a Trafótól a MU Színházig tart, és egy kicsit még tovább is… SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA ÍRÁSA.
A budapesti, majd szegedi évek után idén Debrecenben rendezték meg az Alternatív Színházi Szemlét. Olyan korszakváltó nyitánynak lehettünk tanúi, amelyet minden eddiginél erősebben meghatározott az öndefiniálás kényszere. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
Képszobrok, tér- és időkollázs – az ilyesféle műfaji megjelölés nem ígér középutat a verzátus néző számára. Revelatív élményben lesz része, vagy a szélhámia minősített esetével kényszerül szembesülni. Az Andaxínház produkciója hamar eldönti a kérdést. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Istenkísértő vállalkozás az Ipsum. Ágens korábbi ősanya-szerepei után ezúttal a világmindenség boszorkánykonyhájának főszakácsaként tevékenykedik. Biztosan lesznek, akiknek nem fog ízleni a főztje. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.