Ennél többet nemigen tehettek volna az alkotók a darabbal, amely sajnos gyógyíthatatlan. Miként a benne ábrázolt társadalmi betegségek is gyógyíthatatlannak tűnnek. Ebben élünk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
A doktor Robert Icke három évvel ezelőtt írt darabja: Arthur Schnitzler A Bernhardi-ügyének átirata. Icke „csak” lefújt száz évnyi port, de aztán kiderült, nem sokat változott a világ. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
Andrei Șerban a Kolozsvári Állami Magyar Színházban Szophoklész tragédiájának a Robert Icke által átdolgozott kortárs verzióját viszi színre. Az eredetileg 2018-ban bemutatott darab hű marad az eredeti műhöz, ugyanakkor kifogástalanul idomul a mai társadalomhoz. STOIAN TONI ÍRÁSA.
A Bálint András helyét átvevő Kováts Adél egyszerre ígérte a hagyományok megtartását és a megújulást, a „vérfrissítést”, pályázatában nyilván szándékosan használta a „megőrizve meghaladni” kifejezést. PETHŐ TIBOR ÍRÁSA.
Sárga az arca a fekete korona lakkfényű pántja alatt. Szinte foszforeszkál. Richárd ő, a démon, aki tudja, mit kell gondolni az emberről ahhoz, hogy aztán kellőképpen meg lehessen rontani. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Nehéz egyeztetés volt, de végül kötélnek állt: Andrei Şerban, román származású amerikai rendező, aki a Radnóti Színházban a III. Richárdot rendezi Alföldi Róberttel a címszerepben, a darabról, a mindannyiunkban ott rejtező „Richárdról” is beszélt a Revizornak. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
A Színházi Kritikusok Céhe az Angyalok Amerikában című előadásban nyújtott alakításáért a legjobb férfi mellékszereplő díjára jelölte a Nemzeti Színházból most Székesfehérvárra szerződött László Zsoltot. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Az Interferenciák idei kiadása kicsit talán hosszúra sikeredett – legalábbis azok számára, akik végigkövették a teljes fesztivált –, ám megérte a közel kéthetes gyűrődés: a huszonegy előadás összességét kiemelkedő minőség jellemzi. VARGA ANIKÓ BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ.
A kolozsvári Interferenciák fesztivál harmadik kiadása zene és színház viszonyának témájára épül, s bár ez az ernyő, mint lenni szokott, nem fedi le a teljes programkínálatot, a tematikus megközelítés nem erőltetett, produktívan működik. VARGA ANIKÓ BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.
Olykor az igazság áttöréséhez éppen a plakatív tehetség, a furcsának, különösnek, marginálisnak a sémává emelése kell: a szabadságharchoz jól tüzelő, bejáratott poénokra van szükség. FORGÁCH ANDRÁS ELEMZÉSE.
A világban, amit Andrei Șerban Hedda Gablere felmutat, nincs hatalmon kívüliség. Ez szervezi az emberi viszonyokat, itatja át egészében a társadalmi harcmezőt. Még ha folyton alakul is a szereplők státusa, erősen hierarchikus viszonyrendszerben marad. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA.
Az Életrajzot olvasni olyan, mintha egy negyven éve vastagodó fotóalbumot lapozgatnánk, amelyből a képek jó része már elkallódott a kontinensek közötti hurcolkodások, költözködések közben, és csak a hosszabb-rövidebb képaláírások maradtak ránk. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Bár az átgondolt koncepciótól, az újszerű ötletektől és a fegyelmezett színészi csapatmunkától nehéz lenne megtagadni az elismerést, azért Andrei Şerban rendezése a néző legelső, naivitásában is érvényes kérdésére nemigen válaszol. A kérdés: segíti-e az életemet ez az előadás? LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Hamar kiderül: Andrei Şerban Lear-rendezésének lényege nem az, hogy minden szerepet nők játszanak benne. Az értelmezést esszenciálisan magába sűrítő legfontosabb elem a tér, amely a gyulai sportcsarnokban adott körülmények között egyben meg is nehezítette a befogadást. MIKLÓS MELÁNIA ELEMZÉSE.
Tényleg ennyi lenne az egész? Egy üres színházépület, néhány elsőrangú színész, a dráma elmélyült ismerete és egy kivételes rendező. Pofonegyszerű és pokoli nehéz egyszerre. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.