Szász János filmjeiben az egyént így vagy úgy, de mindig felőrlik a rendszer kíméletlen fogaskerekei. Ezúttal konok ikerpár próbálja szembeszegülésből és kompromisszumból kikavarni a túlélés varázsitalát. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Lehet-e túlélni a háborúk poklát, a megszállások embertelenségeit, a kisközösségek lélekölő kínzásait? Ha igen, hogyan? És milyen áron? NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
„Én nem azt mondom, hogy kussolni kell. Engem nagyon is érdekel, hogy a kollégák mit mondanak, de csak abban az esetben, ha az nem csak őróluk szól.” KRÁLL CSABA INTERJÚJA.
Sokadszor bizonyosodik be: csupán jobb híján jelölhetünk egy színházi előadást a drámaíró nevével és a darab címével. Amit a Nemzeti Kaszás Attila Termében látunk, színházi értelemben egyik irodalmi előzménye segítségével sem írható le megközelítő pontossággal. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A Trilógia, Ágota Kristóf kivételes regénye a színpadon is megáll; nyelve dramatikus, szikár, helyzetei kiélezettek. És kihívás is: bizonytalan, hogy ami történik, hol megy végbe, ha egyáltalán végbemegy: a tudatban vagy odakünn, egy bármikori háborúban. TOMPA ANDREA KRITIKÁJA.