 Részletek a kiállításból (A szerző fotói) |
Jelenlegi helyén, a volt Vármegyeháza klasszicista épületében a múzeum 1984 óta működik, ám magát az intézményt 1909-ben alapították, míg közgyűjteménnyé 1936-ban vált. Akkoriban atyáskodó légkör vette körül a múzeumokat: mindenféle korokból és kultúrákból származó remekek páratlan gyűjteményét igyekeztek létrehozni, hogy aztán azt a köznek „visszaszolgáltassák”. Ez a törekvés még most is szembetűnő, tekintve a kiállítás összetételét. A Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága energiát nem spórolva szó szerint leporolt, előásott, idehozott az embermagasságú tárlókba mindent, ami mutatja azt, hogy mennyire gazdag gyűjteménnyel rendelkezik mind a kaposvári székhely, mind a fennhatósága alá tartozó 12 egység.
A számbavétel már az utcára kinyúló paravánokra rögzített táblákon elkezdődik, melyek egyre csak hívogatják az embert az épületbe. A nagyteremben elsőként a természettudományos gyűjtemény válogatott különlegességei és Somogy megye élővilága elevenedik meg. Alapításakor a megyében ez volt az egyetlen tudományos műhely, amely természettudományos kutatással foglalkozott, így érthető a tárlókban látható gazdagság. A tájékozódást mindenütt nagy, informatív táblák és felfüggesztett televíziók segítik, a témához kapcsolódó igényes dokumentumfilmekkel. Valóságos tárló-labirintussal találjuk magunkat szemben, és ha azt gondoltuk, hogy elég lesz egy óra mindent végignézni, akkor bajban vagyunk.
A régészeti anyag elsősorban a somogyi feltárásokhoz kapcsolódik, sorjáznak a késő- és középső bronzkori cserépedények, csiszolt kövek, szobrocskák vagy a kaposvári temetőből előkerült, kézzel formált kerámia tárgyak. Érdekes-értékes kelta sírleleteket szemlélhetünk az üveglapokon keresztül, és teljes körű tájékoztatást kapunk minden fontos Somogy megyei régészeti kutatásról. Kiemelten foglalkoznak a balatonszárszói középkori falu erődített templomával, amely a Nemzeti Infrastruktúra Zrt.-nek köszönhetően olyan komplex régészeti bemutatóhellyé válik, ami talán egyedülálló az országban.
Hátrahagyva a honfoglaló magyarok és középkori királyaink emlékeit, megtekinthetjük a Gönczi Ferenc-féle néprajzi gyűjtemény kivételes darabjait: az 1800-as évekből származó míves borotvatokokat, tükrösöket, a somogyi ravatalozóruhát és a mulatságosnak ható göbös kapcát is. A kiállítás e részét Gönyei (Ébner) Sándor, a Néprajzi Múzeum főtisztjének 1926 és 1931 között készült somogyi fotói illusztrálják.
 A Rippl-Rónai szoba |
Néhol felborul az időrendi sorrend, így a néprajzi és vallási témájú tárlók közé beékelődik egy-egy „kakukktojás”, mint például az Együd Árpád XX. századi technikai eszközeit bemutató vitrin, amely után máris következnek a „nagyok”. Szobarészlet segítségével tekinthetünk be a zalai Zichy kúria eklektikájába, az indiai imazsámoly fölött pompás festmények függenek: az Elbotlott fiú, a Hölgyekkel mulató Falstaff, a Skót fáklyatánc. Kunffy Lajos sziporkázó festményei és egy szecessziós válogatás után máris betoppanhatunk a Rippl-Rónai villa világába. A kiválóan összeállított szobaképben a tárgyak és dokumentumok át- meg átszövik a festőóriásról szóló történeteket. Ha lehetne, bizonyára helyet is foglalnánk Rippl-Rónai asztala mellett, hogy ebben a környezetben, a kiállított festmények (Fekete kesztyűs nő, Ödön öcsém, Tavaszi munkák, Meggyfavirágzás) és a közéjük ékelt, de cseppet sem zavaró televízióban futó dokumentumfilm segítségével jobban megismerjük a festő egyéni életútját. A tárlat ezen részében kivételes hatást kelt a korhű és modern eszközök együttes használata. (Ugyanez a technika a restaurálási munkákat bemutató tárlóknál ítéltetik maradéktalanul tökéletesnek, ahol a film szinte nélkülözhetetlen a műhely titkainak megértéséhez.)
A tegnap világa című térben is jól megférnek egymás mellett a XVIII. századtól napjainkig összegyűjtött emlékek. A plakát méretűre nagyított cukrászdai fotó előtt ott teremnek a korabeli cukrászati eszközök, a Gaumont-rendszerű vetítőgép mögött pedig olyan nagy hatású filmek plakátjait láthatjuk, mint Az Egri csillagok vagy A tanú. Itt kaptak helyet az eredeti céh-mesterlevelek, a tiszti felszerelések, rendkeresztek és díszruhák is.
Egy kisebb teremben az igazgatósághoz tartozó múzeumok idevándoroltatott néprajzi, művészeti, történelmi tárgyait láthatjuk. Jelen van a Nagyatádi Múzeum, karon öltve a Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotóteleppel és Szoborparkkal, amelynek működését a termékeny időszakok után mára sajnos anyagi problémák nehezítik; önkormányzati támogatás és a Nemzeti Kulturális Alap pályázatai nélkül kétséges lenne az alkotóidények szervezése. A Csurgó Városi Múzeumot, a Dráva Múzeumot és a Marcali Város Helytörténeti Múzeumot bemutató táblák és esszenciális válogatások mellett üde, izgalmas színfolt Siófok egyetlen (!) múzeumának, Kálmán Imre szülőházának bemutatása: az operett világát egyedi nosztalgiával tükröző tárlónál a fülünkbe lopakodik néhány múltidéző dallam is.
A kiállítás kurátorainak szorosan szőtt hálójából semmi fontos nem maradt ki – az avatatlan világtól védve valóságos kincsestárrá eszményítődött Somogyország története; múltja és jelene a jövő elszánt építése érdekében.
A kiállítás megtekinthető 2009. január 31-ig.