Sinkovics Ede: Hóember

„Legutóbbi projektjeim egyike a Kínában szerzett/látott tapasztalataimat tükrözi. Többszöri ottlétem alatt sok fényképet készítettem a környezetemről, és a remake tematikával foglalkozva  – a reneszánsz, valamint a barokk műhelyek munkamódszerének a hatására – eme fényképek alapján megfestettem tíz képet egy helyi kínai festővel, aki egyébként megrendelésre dolgozik.”  Sinkovics Ede érzékeny, többrétű projektje ezen a történetileg reflektált elgondoláson alapszik. A reneszánsz és barokk műhelymunka megidézése már első pillantásra is nyilvánvaló: a mestert illeti koncepció felvázolása (esetünkben ezek volnának a Kínában elkészített fotók), valamint a végső simítások, a legfontosabb részletek kidolgozása.

Sorfal

A kiállított festmények mellett megtekinthető az eredeti fénykép, illetve a közbülső fázis kicsinyített másolata is, mely a kínai bérfestő elkészült, még átalakítás előtt álló munkáját mutatja be. A kínai munkatárs nagy méretű akril-vászon „fotómásolatai” igyekeznek pontosan visszaadni mindazt, ami a fényképen látható, több-kevesebb sikerrel, Sinkovics Ede pedig – mondjuk így – itt lép be a képbe: elmozdítja ezt az ipari „hiperrealizmust”, és új dinamikával látja el a különféle színek, foltok, kontúrok, szellemalakok révén. Vállalkozása fő kérdését a következőkben látja: „a fotóim által mással megfestetett képekhez kellett hozzányúlni úgy, hogy tényleg a legkevesebbel hozzam ki belőlük a legtöbbet. (…) Figyelemre méltó tapasztalat az is, hogy szembesülve más ember keze munkájával hogyan nyúlok hozzá, mit emelek ki belőle. Lehet, azáltal fedjük fel legbensőbb titkainkat, hogy nem mi végezzük el az összes teendőt egy műalkotás körül, hanem csak a legszükségesebbet (igazolja ezt a művészettörténet számos példája); és talán a legigazabbat…”

Eszméletlen

A kínai festő, aki egyébiránt tudomással bírt arról, hogy a munkáját Sinkovics később, valahol a világ másik felén továbbalakítja, névtelen marad. Egyfelől a régi mesterek műhelyében dolgozó segédek névtelenségét is kiolvashatjuk ebből a helyzetből, ám gyaníthatóan életbevágóbb, politikai oka is van ennek az anonimitásnak. Az ábrázolt témák ugyanis (legalább) kettős társadalmi jelentést hordoznak. A képek egyfelől ironikus viszonyban állnak a globalizálódó világgal, nemcsak azáltal, hogy a kínai könnyűipari dömpinget az alkotások anyagává teszik, hanem a különféle életképek, utcaképek, kirakatok ábrázolása révén is (Hóember, Motoros). Másfelől viszont – és ez valóban messzemenően indokolhatja a névtelenséget – nem hagyják figyelmen kívül a kínai belpolitika mindennapjait sem: ilyen festmény a Sorfal, amelyen a gyülekező tömeggel szemben felsorakozó, rendfenntartó katonák láthatók, vagy az ájult tüntető lány képe, amint karhatalmisták cipelik a kezénél-lábánál fogva (Eszméletlen). Ez a kétféle, a maga módján egyaránt kritikai pillantás a modern Kína két jellemző arcát egyaránt a tárlat témájává teszi.

Utcai üres. Forrás: Sinkovics Ede honlapja

Ám Sinkovics Ede munkamódszerének legjobb példáját – ha tetszik, metaforáját – mégiscsak egy olyan kép nyújtja, amely kilép mind a globális konzumkultúra, mind a politikai elnyomás kritikájának az erőteréből. Az Utcai üres (a lebegő narancs) című festmény egy bolt bejáratát ábrázolja, ahol narancshalmok csalogatják a vevőt. Sinkovics egyetlen szem narancsot fölfest a levegőbe: ott lebeg fejmagasságban a bejárat előtt, mágikus mutatvány színterévé változtatva a hétköznapi utcarészletet. Ez az apró gesztus egy csapásra kitágítja azt a tartományt, amelynek a koordinátáit lefektették a névtelen kínai által megfestett fotódokumentumok.

A kiállítás megtekinthető április 9-ig.