![]() Pindroch Csaba |
G. B. Shaw az utóbbi esztendőkben mintha a drámatörténeti tengerjárás apályát szenvedné el nálunk s a nagyvilágban egyaránt: okosan retorikus színdarabjai, acélhuzagolt, csavaros gondolatmenetei ma részben berozsdáltnak, részben korszerűtlennek tűnnek. Annál figyelemreméltóbb, ha egy színház a nagy vegetáriánus paradoxonmondó valamely szavatoltan jelentős, azonban problematikusnak bízvást nevezhető drámája után nyúl, s színre viszi azt. Hát még akkor, ha a választás a “színjáték és filozófia” megjelölésű Man and Superman–re esik, amely Tanner John házassága cím alatt oly legendás szériát futott a hatvanas évek Madách Színházában, s amely egy illusztratív szándékú, ám máig üde polgári vígjátékot társított egy Shaw eszméit formulázó, s gyakorlatilag külön műként funkcionáló álomjelenettel.
![]() Jelenet az előadásból |
Nos, a harmadik felvonás – rendszerint kihagyott és külön játszott – fanyarul filozofáló álomjelenete, amely a társasági lázadó, Tanner John férjjé szelídítésének történetét Don Juan vándormotívumához kapcsolja, a Karinthy Színház előadásában a darab legelejére kerül, bárha jószerével felismerhetetlenül. A rendező Karinthy Márton ugyanis erőteljesen, a fáradságot nem sajnálva tördelte szét, írta, aktualizálta és poentírozta át Shaw teljes művét, s így az előadás kezdetén nem is az álombéli Don Juan, de a Mozart–opera nyitójelenete tűnik fel a merőben prózai színészek hol derűs, hol inkább csak derűsnek szánt produkciójában. Innét kanyarodik azután a cselekmény Don Juan, Donna An(n)a, az – előadásban aranyozott próbababaként tornyosuló – kőszobor és az ördög csevegésére, ám a szellemességekben, napi és örök igazságokban dús, valamint a szerző világmagyarázatát (“életerő”) felvázoló részlet e jelenetből vajmi kevéssé válik megismerhetővé az esetleg tájékozatlan budai néző számára.
|
A mély felismeréshez a komédia második részében a Mendoza–jelenet következetes, nem is minden alapot nélkülöző, bár kissé túlspilázott aktualizálása társul, hogy a Sierra Madre banditái imígyen Kossuth téri tüntetőkként, megélhetési zavargókként kerülhessenek elénk. Az eredeti Ottlik–fordítás szövege itt már végképp elhomályosul, s helyére az átíró változatos nívójú mondatai kerülnek (pl. “Temetni jött az árkot, nem dicsérni.”; “– Nem zsidó maga? – Magának nem.”)
![]() Mertz Tibor. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Pindroch Csaba mint az elváltozott színmű címszereplője becsülettel helytáll, dacoskodásából, a női vonzerőtől nyűgözött ágálásából egy valódi Tanner John esélye hallik ki, s úgy tetszik, a fensőbbséges proliöntudatot sugárzó Schmied Zoltán is alkalmas személy lehetne Straker sofőr szerepének eljátszására. Marjai Virág viszont szinte bizonyosan megfelelő, Tannert a házasság jármába hajtó Anna lenne, ám e szerep ezúttal a szemrevaló Kéri Kittyre osztatott, s így Marjai Violet kevésbé hálás figurájával bizonyíthatta képességeit. Mertz Tibor Mendoza és az ördög kettős szerepében kihasználja az adódó játéklehetőségeket, nagyhangú, evilágian hiszteroid és mefisztósan cinikus. S bár a szerelmes klapanciáit szavaló Mendoza számunkra alighanem mindétig Pécsi Sándor marad, Mertz szertelen és túláradó szerelmi dühe üdítő mulatságul szolgált. Egri Márta (Whitefield) és Oberfrank Pál (Ramsden) pedig különösképp Zerlina és Masetto belépőjével szerzett magának érdemeket, e Mozartot és Shaw–t egyaránt csak felvillantó, sekélymerülésű estén.
Vö. MGP: Tanner John házassága – a kiegészítése: Az elveszett Pindroch