„Az enyém a nulla” – mondja a lány a kedvenc számát. A múlt felszámolása, a tökéletes kiüresítés után következik a dolgok újratapasztalása, amikor minden hétköznapi cselekedet érzéki kalanddá válhat. Fülét kezével betapasztja, majd újra elengedi, a szikláknak csapódó hullámok hangjával játszik. Vándorol, sátorban alszik, a szemétben keres magának ételt. Utazik, hogy tisztázza magát. Csak akkor tárulhat fel előtte újból az élet, ha révbe ér. Beoson egy idegen házába, meztelenül hempereg az ágyban, egész testével tapintja a takaró és a lepedő puhaságát, huncutul otthagyva illatát és egy hajszálat a lakó számára.
 Kép a filmből |
A ház belsejének első képe a konyhát mutatja: egy kockás terítő, rajta teáskanna, tányér, csésze. Mindenből az otthonosság sugárzik. A konyhaszekrényen a bögrék más-más irányokba lógnak, megigazítja őket. Később találkozik a magányosan élő férfival. Kerti munkáért cserébe élelmet kap. Nem tudnak egymásról semmit, kérdéseknek nincs helye – csak semmi személyes. A városi zaj után új hangok hallatszanak: ahogy az ásó a sáros földbe hatolva elszakítja a növények gyökereit, vagy ahogy ropog a padló a lépések alatt. Van idő a nappaliban ülni, jazzt vagy operát hallgatni, könyvet olvasni. Az étkezés szertartás, az ízlelés mellett a tekintet is jóllakik a megterített asztal vagy a gondosan megrakott tálca látványától. Ez a mindentől elzárt, félszigeten álló kis tanya vendégül látja a lányt, aki tartózkodón, néhol ugyan ellenségesen, de elfogadja a meghívást. Átveszi és személyével meg is változtatja az élet itteni ritmusát. Így lesz az élmény kölcsönös, számára az új megtapasztalható, a férfinak a megszokott vagy elfeledett újraélhető.
 Stephen Rea és Lotte Verbeek |
Urszula Antoniak filmje a szépség megpillantására és megragadására törekszik. Hiába fakó a mező, felhős mindig az ég, képei melegséggel, otthonossággal töltik fel az esős, ködös tájakat. Még egy szürke házfal is barátságos, óvó hangulatot áraszt. A visszafogott és halványan melankolikus közeg életörömmel telik meg. A kitartott nagytotálok nem a tárgyilagos, hideg ábrázolásmód eszközei, hanem a szemlélődés lehetőségei. Bár a film lassú folyású, ritmusa mégsem elnyújtott, snittjei hosszúsága – nem hollywoodi mércével mérve – átlagos, a jelenetek rövidek, a rendező pedig gyakran sűrít, vagy nagyobb kihagyásokkal gyorsít a film sebességén. Lassúság és gyorsaság így érdekes elegyet képez, elbizonytalanítja a történet alatt haladó időt. Hogy a beállítások érvényesülni tudjanak, módosítja szereplői jelenlétét a vásznon. Nem fogja vissza őket, hiszen mindennel rajtuk keresztül válik láthatóvá.
 A képek forrása: PORT.hu |
Ottlétük inkább csendesen sugárzik, köszönet a színészek, Stephen Rea és Lotte Verbeek játékának, karaktereik humorának, teret adva így az őket körbevevő környezetnek. Kevés beszédük nem a kommunikáció-képtelenségből vagy a komolykodásból ered, nem a szűkszavúság az oka, hanem az, hogy ez egy másik nyelv. A lány minden ismerkedéstől elzárkózik, a kapcsolat mégis kialakul. Az út a lány érzék-éhségén keresztül vezet. A férfi nem saját szavaival, hanem ételekkel, zenével, egy könyv aláhúzott soraival beszél hozzá. A dolgok ábrázolása mozgósítja az érzékszerveket; a hínár nyálkás csillogása vagy a nedves föld látványa szinte tapintásra hív, a gyümölcsök és a tej kóstolásra, a kimosott ruhák vagy a tó illata szaglásra. Az érzéki tapasztalatból bontakozik ki a szellemi közeledés, amit az érzelmi találkozás követ. Egymásra hangolódásukat apró gesztusokkal, képekkel meséli el az alkotó. A Semmit magamról igazi film, jó nézni és jó hallgatni. Talán ezért kizökkentő hatású kissé a kelleténél néhol hangsúlyosabban használt kézikamera, illetve a fejezetcímek használata. Rövid feliratok fogalmakat, vagyis értelmezést erőltetnek a látottakra („Magány”; „Egy kapcsolat vége”; „Házasság”), teljesen szükségtelenül, megakasztva a film lassúdad csordogálását.
Hősei minden körülmény ellenére sem képesek megőrizni múltjuktól mentes „tisztaságukat”. Kíváncsiságuk mindkettőjüket legyűri. Óvatos kutakodásuk csak részben hoz eredményt, régi életük egymás és a nézők számára is csak sejtések alapján képzelhető el, a film udvariasan csak annyit fed fel szereplői – és részben saját – titkából, amennyi elkerülhetetlen. A finom misztikum, mely belengi a házat és lakói közös életét, enged teret számukra a továbblépéshez.