A Netflix ráérzett, hogy mikor kell elkezdeni beszállni a szuperhősbizniszbe. Több mint tíz évnyi folyamatos dömping után idén nyáron hiányoznak ugyanis először a szuperhősök a nagyvászonról, és a világ legnépszerűbb streaming platformja mindent megtesz, hogy kiszolgálja az elvonási tüneteket produkáló rajongókat.
A Halhatatlan gárda után a nyár második, egyben utolsó szuperhősfilmje is nekik köszönhető. Ezúttal egyszerű szuperkatonák helyett a különleges képességek mélyére ásnak az eredeti (legalábbis nem képregényen alapuló) szuperhős koncepciójukkal, ami nagyjából a Csúcshatás és az X-Men-filmek szegénysorsú zabigyerekeként jellemezhető.
A végeredményt mégsem lehet csak egy alacsony költségvetésű Marvel-filmként elkönyvelni, a nagystúdiós gigaprodukciók mellett ugyanis igyekszik valami újat letenni az asztalra. Az újdonság elsősorban abból fakad, hogy ebben a szuperhősfilmben nincsenek szuperhősök. A Catfish című catfishing dokumentumfilmmel induló rendeződuó, Henry Joost és Ariel Schulman szeretik felhívni a figyelmet a modern technológia veszélyeire, ahogy ezt az Idegpálya című, online kihívások köré épülő filmjükkel is bizonyították. Ahhoz hasonlóan a Project Power cselekménye is egy trend köré épül.
Robin (Dominique Fishback) egy fiatal lány a gettóból, aki újfajta pirulával kereskedik, amit egy titkos szervezet eresztett ki New Orleans utcáira. A szer azonban jóval több, mint a következő dizájnerdrog, használóját ugyanis emberfeletti képességekkel látja el. Persze a dolognak azért van némi árnyoldala is: a kapszula hatása mindössze öt percig tart, ráadásul nem tudhatod, milyen kiváltságot fogsz kapni, amíg ki nem próbáltad. Van, aki láthatatlan lesz, más golyóálló, de az is előfordul, hogy a szerhasználó egyszerűen felrobban. A lehetséges mellékhatások persze nem rettentenek el mindenkit a kísérletezéstől, és a filmes helyszínként ritkán szereplő város közigazgatása teljesen felborul a láthatatlan tolvajoknak és lángoló drogdílereknek hála.
 Jelenetek a filmből |
Ebben a káoszban próbál rendet tenni Frank (Joseph Gordon Levitt), az amerikai focimezben rohangáló helyi zsaru, nem mellesleg Robin visszatérő kuncsaftja. Ő arra használja a szert, hogy „egyenlő esélyeket” teremtsen és megtalálja a szer forrását. Az első fél órában izgalmas thriller kezd kibontakozni, ami tudatosan megy szembe a szuperhősfilmek konvencióival, és a képességeket nem a történet helyettesítésére használja, helyet hagyva egy eredeti cselekmény kibontására.
A gond csak az, hogy ez a cselekmény minden, csak nem eredeti. Jamie Foxx exkatona-karakterének valódi szándékai kezdetben homályban maradnak, sőt eleinte még az is kérdéses, hogy lesz-e a filmnek központi főgonosza. Amikor azonban a Project Power felfedi valódi színeit, megjelennek a tökéletesen felejthető ellenfelek, és marad a végtelenül kiszámítható történet, tele műfaji klisékkel.
Tehát ha azt mondjuk, hogy egy képregényfilmnek álcázott, Elrabolva-szintű akcióthrillerrel van dolgunk, nem tévedünk nagyot. De a látszat ellenére a Netflix legújabb tömegterméke mégsem teljesen értéktelen. Joost és Schulman különleges képessége, hogy behatóan értik saját korszakukat és ezt autentikusan képesek átültetni a képernyőre. Itt ez leginkább a film részleteiben és atmoszférájában érvényesül.
 A képek forrása: MAFAB |
A Project Power minden tekintetben mai, és ezt a rendezőknek köszönhetően hitelesen képviseli. Nem hat erőltetettnek az okostelefonok folyamatos jelenléte, de valahogy őszintének tűnik az is, amikor drogdílerek emojikkal kommunikálnak egymással. De még egy YouTube celeb (Casey Neistat) és a rapper Machine Gun Kelly is elfér benne. A hip-hop alapvetően fontos szerepet kap a történetmesélésben. Amellett, hogy betétdalát egy fiatal rapper szerezte és rendszeresen felcsendülnek rap-számok a filmben, a műfaj Robin karakterében közvetlen dramaturgiai funkciót is kap.
A Levitt és Foxx egysíkú, archetipikus akcióhőseihez csatlakozó Robin tölti meg élettel a film közegét. Egy átlagos afroamerikai lány, akinek gondjai vannak a tanulással, a tablettákat pedig titokban árulja, hogy segítsen diabéteszes édesanyján, és persze azért, hogy finanszírozza belőle saját rap-karrierjét. Több jelenet is fókuszál Robin költői tehetségére. Ezek elmélyítik karakterét és egy váratlan, 8 mérföld hatású mellékszálat indítanak el.
Ez azonban, mint sok más, mélyebbről fakadó ambíció, valahogy nem fér meg jól a központi cselekmény felszínességével. Pedig a rendezőket nem érheti a vád, hogy ne próbáltak volna meg értéket csempészni történetükbe. Egy jelenetben például Jamie Foxx arra buzdítja a raptudását épp bebizonyító Fishback karakterét, hogy „használja az adottságát”, mert ez a kulcsa, hogy kitörjön a rendszerből, ami az ő elnyomására van berendezkedve.
Az ilyen, erőteljesnek szánt politikai üzenetek legfeljebb erőltetett próbálkozásnak hatnak a sekélyes forgatókönyvben. Hiába kap központi szerepet a drogkereskedelem és annak hatása az elszegényedett, kisebbségi közösségekre, vagy utalnak meghatározó politikai alakokra, a Project Powerből nehéz bármit is komolyan venni. Pedig nagyon is üdvözlendő, ha egy közönségfilm nem fél megpendíteni azokat a társadalmi kérdéseket, amiket egy fősodort követő szuperhősmozitól sosem látnánk. Talán ezt egyszer majd egy olyan film is meg fogja tenni, ami hitelesen tud szólni az ilyen témákról.