A Horváth Sándor szerkesztette kötetben 13 fiatal történész fürkészi a szocializmus mindennapjait: kulákoktól a galerikig, divatbemutatóktól a körvadászatokig.
A francia forradalom hideg tárgy – fogalmazott pár évtizede a jeles revizionista történész, a néhai Francois Furet, imígyen utalva a két évszázada lepergett eseménysor távoli múlttá válására, s ebből következőleg az indulatmentes tudományos tárgyalás kínálkozó lehetőségére. Hamar kiderült azonban, hogy (többé–kevésbé) jóhiszemű feltevése elhamarkodott volt, s hogy a francia nemzettudat, a bal– és jobboldali ideológiák, s jószerével még a napi politikai akciók sem nélkülözhetik ezt a jól bevált igazodási pontot. Eufémizmussal élve, hasonló a helyzet minálunk is: a szocializmus korszaka még korántsem alakult át hideg tárggyá, máig része napi rutinunknak, légyen szó akár az üvegvisszaváltás tortúrájáról, akár betevő összeesküvés–elméleteinkről.
A történettudomány mindenesetre próbálkozik, s nemes igyekezetének egyik kitüntetetten rokonszenves eredménye az a tanulmánykötet, amelyben – mint az előszót jegyző idősebb mester, Gyáni Gábor írja – “egy új, fiatal történésznemzedék jelenti be igényét az éppen elvesztett múlt, a sokunk számára még személyes emlékezeti jelentőséggel bíró szocialista korszak történeti ábrázolására és értelmezésére.” A tanulmányok különböző forrástípusok, s egyúttal változatos módszerek alkalmazásával elemzik a politika és az ideológia árnyékában és uralma alatt, ám gyakorta annak kinyilvánított szándékaival korántsem egyező módon pergő múltbéli mindennapokat. Akad a dolgozatok között periratokra (Farkas Gyöngyi elemzése egy 1950–es kulákperről), biográfiákra (Apor Balázs írása Rákosi hivatalos életrajzairól), sőt képeslapokra (Bata Tímea vizsgálódása a nagyvállalati üdültetés és utaztatás témakörében) támaszkodó munka is, míg a módszertani közelítések sorában éppúgy találunk fogalomtörténeti vázlatot (Bolgár Dániel figyelemreméltó tanulmánya a “kulák” terminusáról), mint az “oral history” metódusát alkalmazó dolgozatot (Tóth Eszter Zsófia interjúi két országgyűlési képviselővé megtett munkásnővel), vagy a hétköznapi életstratégiákat az Alltagsgeschichte módszereivel vizsgáló írásokat.
A fent említett források és közelítések révén a szocialista múlt számos szegmensében rekonstruálódik az olvasó számára a politika és a bevésődött szokásrendek, az ideológia és a mindennapi élet igényeinek ütközései, makacs egymásnak feszülései által jellemezhető hétköznapi szocializmus ellentmondásos világa. A világ, ahol az uralom és a kontroll még a nyílt erőszak alkalmazásával, s az ellenségkép koronkénti újrafestésével sem válhatott a szó szoros értelmében totálissá, ám ahol a politikai–ideológiai szempontok így is a politika régiójától oly távoli területeken lehettek meghatározóvá, mint például a női divat. A folyamatok “dialektikáját”, a leegyszerűsítő értelmezéseket (mint amilyen például a teljes szocialista időszak monolitnak tételezése) újraárnyaló jellegét alkalmasint jól érzékeltethetjük egy idézettel, melyet Farkas Mihály 1954–es beszédéből citál informatív dolgozatában (Az államosított divat célja: felöltöztetni az országot) Simonovics Ildikó: “A fogyasztók véleményét, ízlését törvénynek kell tekinteni! Ehhez a törvényhez kell, hogy igazodjék a belkereskedelem, de az ipar is. […] Törődnünk kell azzal, hogy a magyar asszonyok és lányok, valamint a gyerekeink csinosabban és szebben öltözködhessenek.” Az 1954–re ugyancsak ruhát cserélő hadseregtábornok szavaiból ugyanis egyszerre válik nyilvánvalóvá a politika primátusának változatlan igénye, s a politikán túli társadalom, ha tetszik, a mindennapi élet térhódítása.
Az alighanem törvényszerű színvonalbéli különbségek mellett is igen tanulságos, s egyúttal reménykeltő ez a tanulmánykötet. Mert ha attól még távol járunk is, hogy – mint Marx fogalmazott – nevetve búcsúzzunk történelmünktől, azért a tények és a részletek jobb megismerése még váltig lehet felszabadító hatású.
Vö. Horváth Györgyi: Szocialista kisrealizmus
Gervai András: Új utak a szocializmus kutatásában
Velünk élő kádárizmus: majdnem minden és majdnem semmi / Interjú a kötet szerkesztőjével