A Családfa mesék kerettörténete szerint három felnőtt unoka látogat el a meghalt nagyapa házába, hogy eladás előtt kiürítse. A legidősebb testvér, Ferkó (Ledváczky Zoltán) Párizsból érkezik haza, és minél gyorsabban, praktikusabban kívánja megoldani a ráosztott feladatot, amit a két fiatalabb testvér, Iván (Szekeres Máté) és Lili (Horgas Ráhel) nem néz épp jó szemmel. Ha nem is teljesen idegenedtek el egymástól, az nyilvánvaló, hogy nem igazán találják már a közös hangot. Aztán persze, ahogy az ilyenkor lenni, szokott, hamar regrediálni kezdenek, visszatérnek a gyerekkori dinamikák, Iván és Ferkó versengésbe fog, Lili pedig bölcsen próbál köztük békét teremteni. Nem csoda tehát, hogy a gyerekek már az előadás első harmadában azért szurkolnak, hogy Lili kapja meg a nagypapa vágyott mesekönyvét.
Grosschmid Erik díszlete egy elvarázsolt ház, kis nyílásokkal, rekeszekkel, ahol a folyton alakot váltó fekete macska eltűnik és feltűnik. A falon képeket látunk a család férfi és női felmenőiről, rajtuk keresztül küld jeleket a nagypapa a túlvilágról, ha úgy érzi nagyon elmérgesedett a helyzet, mégpedig úgy, hogy a képeket lelöki a helyükről.
Ledváczky Zoltán, Szekeres Máté
De ejtsünk pár szót a gyerekek kedvencéről is, a fekete macskáról, aki a nagyapa hagyatékának túlvilágról érkezett, de nagyon is evilági képviselője. Krucsó Júlia Rita macskabábjáról tudomást sem vesznek a szereplők, annál inkább a nézőtéren ülők: az itt-ott kikukucskáló figura általános derültséget kelt minden megjelenésekor. Hogy a Krucsó Júlia Rita által játszott figura, aki azért érkezett, hogy a nagypapa végakaratának megvalósulásáról gondoskodjon, és a macska azonos, az több jelből is világos lesz számunkra, ám a legegyértelműbben a színész mozdulatai teszik ezt nyilvánvalóvá, és az, hogy – akár egy kissé hóbortos macskának – a figyelmét időről időre elvonja valami látszólag érdektelen dolog. Ezek rendkívül abszurd, szórakoztató pillanatok, ugyanakkor probléma, hogy nincs igazán kitalálva, mi a szereplő funkciója, hiszen a nagyapa éppen egy írott végrendeleten keresztül is üzenhetne az unokáknak – nem igazán tudjuk, miért pont a macska lesz ezzel a feladattal megbízva.
A Családfa mesék a múltat tárgyalja, de közben a jövőről szeretne mondani valami fontosat. Ez a vállalás alapvetően üdvözlendő, ám azt eredményezi, hogy végül a múltról – vicces kis anekdotákon kívül – nem tudunk meg sok mindent. A három testvér szüleiről például egyetlen szó sem esik. A nagyapához fűződő viszonyt sem értjük meg eléggé, hiszen az unokák inkább csak viccelődnek nagyapjukon, van, hogy furcsán ki is figurázzák, amiből arra következtethetünk, hogy kapcsolatuk legalábbis ellentmondásos volt. Ám ha ez így van, egy kicsit nehéz megértenünk, miért is olyan fontos a három szereplő számára megszerezni a mesekönyvet.
Ledváczky Zoltán, Szekeres Máté, Krucsó Júlia Rita, Horgas Ráhel. A fotók forrása: Ciróka Bábszínház
A mesekönyvhöz való ragaszkodás más szempontból is meglepő, hiszen a benne lévő történetek egyáltalán nem egyediek, hanem olyanok, amiket a nézőtéren ülők közül többen már feltehetően ismernek. Persze ahhoz, hogy valaki egy mesét vagy elbeszélő költeményt a magáénak érezzen, nem kell feltétlenül, hogy ő találja ki, sőt, az előadás talán legfontosabb üzenete, hogy a mesék, a közösen megismert történetek jelentik a folytonosságot múlt és jövő között. Nagyobb probléma viszont, hogy a három beékelt történet közül nem mindegyik válik szerves részévé az előadásnak.
Az első Arany János A fülemiléje, amelyet kesztyűs bábokkal játszanak el a testvérek, és amelyben a két civódó fiú a két civódó szomszédot alakítja, tehát tulajdonképpen megismétlik azt, amit egészen addig is láttunk tőlük. A második mese, amelyet egy írásvetítőn árnyjátékként játszanak a színészek, talán a legszebb és legérzékenyebb választás: a kőfaragó története, aki egyre hatalmasabb és hatalmasabb emberekké és természeti jelenségekké változik, hogy végül rájöjjön, kőfaragónak a legjobb lenni a világon. Az önmagunkhoz való visszatalálás ilyen módon való megjelenítése az előadás egyik legszebb pillanata. A másik pedig egy kép. Az utolsó mesében a három ördögfióka történetét látjuk, tudják, ami a Csongor és Tündében is szerepel: varázsbot, varázsköpeny és varázscsizma. De a megoldás nem a versenyfutás, nem az osztozkodás, hanem a három varázserő egyesítése. Ez pedig ugye egy bábszínház, ahol e három tárgyból egyetlen pillanat alatt össze lehet rakni a nagypapát. Rövid ideig látjuk ezt a képet, és nem vagyok benne biztos, hogy a körülöttem ülő gyerekek felfogják, amit én, aztán utána én is zavarba jövök kicsit, mert hipp-hopp véget ér az előadás anélkül, hogy megértettem volna, mi volt az oka annak, hogy a három testvér mégis megbékélt egymással. Talán ezt a pillanatot érdemes lenne hangsúlyosabbá tenni.
A Családfa mesék adatlapja a Ciróka Bábszínház honlapján itt található.