![]() Jámbor József |
Az is, aki azt szeretné megtudni, milyen egy fergeteges reneszánszkori vígjáték; az is, aki arra kíváncsi, hogyan lesz a családi vagyont elherdáló fiú megleckéztetésének példázata mai, 21. századi történetté. Pedig a nyáresti szentendrei előbemutató helyszínén (rendes bemutató októberben a debreceni Csokonai Színházban) minden adott: a többszáz éves város aprócska főterén nemcsak a különböző történelmi korok és kultúrák – közöttük különösen a délszláv és a magyar – páratlan szimbiózisát élhetjük át, hanem az idő is összesűrűsödik és kitágul.
Nem építettek nézőteret, az enyhe lejtésű piazza múltat őrző macskaköveire helyezték székeinket, szemben a feltűnően kicsi, makettszerű és zsúfolt színpaddal, amely, akár egy szűkülő tölcsér szája fut bele a városból kivezető utcák egyikébe. A Colosseum félkörívének kicsinyített mását látjuk rajta rózsaszín, cukros-habos torta díszítőmázaként. Ez előtt mondja el Dugi Nos, az indiai szó-varázsló (Mészáros Tibor) felvezető meséjét a kullancsemberek eredetéről, akik valamikor régen megrontották a jó, okos és szép, szívüket a szemükben viselő igazi embereket, és háborút, ármánykodást szítva maguk körül elszaporodtak az egész világon. Ő varázsolja elénk Rómát és benne a komédiát, hogy példaként szolgáljon a mindenkori senkiháziak leleplezésére.
![]() Kóti Árpád és Rácz József |
A prológusban ezután összefoglalja a „dráma tartalmát”: Dundo Maroje, a dubrovniki kereskedő azzal küldte el szerencsét próbálni Firenzébe a fiát, hogy ha gyarapítja a reá bízott dukátokat, kiházasítja és ráíratja egész vagyonát. Maro azonban Rómába ment, a bűnös városba, ahol elherdálta a pénzt. Amikor Dundo ezt megtudta, szolgájával Rómába indult, hogy megleckéztesse tékozló fiát. Titokban útra kelt Maro jegyese, Pera is. Itt kezdődik az allegorikus történet, amelynek boldog végét és tanulságát mindannyian ismerjük. A kérdés, hogy milyen az a világ, amellyel igaz lelkű hőseink az otthon biztonságos közegéből kikerülve szembesülni kénytelenek.
Kigördül a torta-colosseum, és Vidnyánszky színpadán sajátos időutazásba kerülünk. Róma, mint a csábítás és a bűn helyszínének archetipikus metaforája, vurstliszerűen működő nosztalgia-diszkóként jelenik meg: a padló rulett-asztalt mintáz, a torta belsejét Bosch-festményekről ismerős furcsa-mitikus lények, a „kullancsemberek” képei tapétázzák, jobbra egy rock zenekar, mögöttük szerencsejáték-automata, a széleken karton „fakabátok” felügyelik a káoszt, hátul függöny rejt újabb színpadot a színpadon… Egy fehérruhás, szárnyas férfiangyal keretezi még a történetet, afféle néma szemtanú, az isteni rend követe – ül a Colosseum tetején, lógatja a lábát, mutogatva kommentál vagy alszik a párnáján.
![]() Jelenet az előadásból |
Ide érkeznek a szereplők a maguk eklektikus sokféleségével. A régi vágású Dundo bácsi (Kóti Árpád) fekete ünneplőbe öltözött dalmát fejkendős öregúr; nagy vehemenciával éli át fia romlásának tragédiáját; fia csak akkor hajlandó megismerni őt, amikor szeretője, a kurtizán Laura (Újhelyi Kinga) lecseréli őt a német Hugóra (Jámbor József), aki átváltozóművészként igyekszik szerenádjaival elkápráztatni szíve választottját és a közönséget. (A műsorszámszerűen visszatérő, öniróniával átitatott jelenetek az előadás legszórakoztatóbb pillanatai, kiemelkedik közülük a Jámborhoz mind karakterben, mind énekhangban leginkább testhezálló Elvis- és Beatles-paródia.) Tripčeta (Garay Nagy Tamás) hetvenes évekbeli anarchista művész és/vagy pacifista értelmiségi, zakóján és nadrágján a bűn elleni harcra buzdító feliratokkal. Maro (Rácz József) lecsúszott újgazdag dzsigoló. Kortársai, a dubrovniki ifjak (Ivaskovics Viktor, Pál Lajos, Kiss Gergely Máté) tarisznyás vidéki srácok, akik most csöppennek bele a való világba – megjelenésük és naivitásuk mindahányszor színfoltot jelent a lassan hömpölygő történet-örvényben. Az elhagyott menyasszony fiúruhában, vidéki bajszos legényként érkezik, sokat és reflektálatlanul ücsörög a színen (Varga Gabriella játssza klisészerűen), majd a végére bomba nővé lényegül át. A nők – Laura és tettre kész, cserfes szolgálója, Petrunjela (Szűcs Kata) – valóságos retró-divatbemutatót tartanak megszámlálhatatlan átöltözéssel (díszlet- és jelmeztervező: Alexandr Belozub).
![]() Varga Gabriella. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Az előadás abszolút főszereplője azonban Hugo szolgája, Pomet (Mészáros Tibor). Nemcsak azért, mert a történéseket átlátja, a szálakat össze- és visszagabalyítja; és nemcsak azért, mert az ő szájából hangzanak el a mértéktelenséget, bujaságot, kapzsiságot, irigységet, nagyravágyást ostorozó ön- és metareflexiók (a fogyasztói társadalom némi reneszánsz áthallással terhelt kritikájával mélyítve az egyveleget), hanem mert ő az egyetlen, akinek figurájában mégiscsak tetten érhető a jelen idő. Míg a többiek az eredetileg sem rövid drámát alaposan feldúsító előadásban egy hosszúra nyúlt esztrádműsor szereplőiként teljesítenek (többnyire jól) – addig Mészáros Pometje valóban képes átjárni stílusokon és korszakokon. Meggyőző felkészültségével és magabiztos játékosságával úgy tud benne lenni a történetekben, hogy közben reflektál és kikacsint; kár, hogy erejét hatástalanítja az önismétlésbe és érdektelen ötletkavalkádba fulladó nosztalgia-retró.
A debreceni bemutató várható időpontja: október 3.
Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008
Vö. Csáki Judit: Tő-hegy
Zappe László: Kullancsemberek
Sz. Deme László: Kullancsok a római tortában