Rábukkan különféle dolgokra, majd új térbe helyezi őket, és kíváncsian várja, hogy mi történik velük. A pécsi kiállítás rekonstrukciókat tartalmaz, szám szerint három darabot.

A két videofilm közül az egyik, a Cyril&Method (2007), ez a rövid, mintegy háromperces szkeccs a 2005-ös, Rekonstrukció című Kis Varsó-akciót örökíti meg, amely nem más, mint St. Auby Tamás nevezetes 1972-es performance-ának, a Kizárás Gyakorlatnak az újrajátszása. St. Auby fején vödörrel, nyakában a „Büntetésmegelőző autoterápia” felirattal üldögél, akárcsak bő három évtizeddel ezelőtt a balatonboglári kápolnában, és a Kis Varsó érdeklődésének a középpontjában nyilvánvalóan e két üldögélés között feszülő történelmi-művészettörténeti ív áll. Mi történt vele/velünk időközben? Hogyan, miféle hangsúlyeltolódásokkal válhat ismét érvényessé a politikailag igen provokatív performance? Vajon miféle büntetésnek szaladhatunk elébe – kell elébe szaladnunk – kafkai módon a kétezres évek elején?

Csak művész / Klein Stadt

Szintén politikai jellegű akciót rekonstruál a másik videofilmen megörökített munka, az Erhardt Miklóssal közösen jegyzett Bolondok hajója (2008) is. Az olaszországi Roveretóban 2001 őszén a rendőrség gyors ütemben kirakta az utcára a használaton kívüli, önkormányzati tulajdonú üzemépületbe beköltözött házfoglaló fiatalokat. Ezt az eseményt játssza újra a kisfilm magyar szereplőkkel, előre megírt forgatókönyv nélkül, mégis némi moderátori segítséggel támogatva. Az elkészült film (melyet a 2008-as Manifestán, a házfoglalás eredeti színhelyén mutattak be) egyaránt megmutatja a szereplők felkészülését a történtek rekonstrukciójára, illetve magát a rekonstrukciót. A felvetett kérdések ugyanakkor mindkét munka esetén izgalmasabbak, mint maga az elkészült videó: míg a Cyril&Method esetében – mely ebben a formájában nem több gyors képi poénnál – talán érdemesebb lett volna mélységében föltárni az akció történeti hátterét, addig a Bolondok hajója mint film – minden bizonnyal a filmes dramaturgia hiánya miatt – túlbeszéltnek, önismétlőnek hat.

A Csak művész / Klein Stadt részlete

E kifogásokra ugyanakkor a közönyös vállrándítás messzemenően elégséges válasz lehet. A Kis Varsó ugyanis nem dramaturgiában, hanem talált tárgyakban és új kontextusokban gondolkodik.

Mint ahogy a harmadik Pécsett bemutatott mű, a Csak művész / Klein Stadt (2006–2008) is az egyik saját korábbi munkájuk rekonstrukciója és elmozdítása egyben. A Csak művész a magyar képzőművészeti szcéna formális és informális intézményrendszerét vázolja föl igen sajátos módon, melyre ezúttal Pécsről mint centrumból tekinthetünk rá. Az iskolatábla-kékre festett fal közepén Ferenczy Noémi 1948-as gobelinje, a Centenárium látható, a robusztus nőalak kezében transzparens, rajta a fölirat: „ESKÜSZÜNK, ESKÜSZÜNK, HOGY RABOK TOVÁBB NEM LESZÜNK”. A gobelin fölött krétával rajzolt timpanon, a „Nemzeti Galéria” fölirattal, alul a krétalépcsőkön pedig ez olvasható: „NKA”.

A Csak művész / Klein Stadt részlete

Az egész mű egyetlen, üde szemtelenséggel fölrajzolt (nota bene: befejezetlen, ha tetszik: abbahagyott) falfirka, melyben a kocsmaasztal mellett folyó pletykák közvetlenségével bukkannak fel a legkülönfélébb intézmények, személynevek, csoportosulások, illetve sommás szentenciák. Egy mellékelt ábrán az Erdély Miklós köré kiépült intézményes és személyi háló rajza látható, és ez a gesztus bízvást tekinthető egyszerre tiszteletadásnak és fricskának is. A Kis Varsó elfogulatlan és ironikus pillantással tekint végig az adott játéktéren. „Az EKF-et hagyd a faszba” – az utóbbi szó elmázolva olvasható, alatta az indoklás: „Az nem művészeti intézmény!”, valamivel lejjebb pedig a negatíve megfogalmazott művészeti hitvallás: „Az EKF-nek semmi köze Istenhez.” (Európa Kulturális Fővárosa – a szerk. megj.)

Isten tudja. A Csak művész középpontjában álló gobelin mindemellett érvényben tartja a kérdést: esküszünk? Ugyan kik? És ugyan mire? Hol a helye ebben a kiállítóterekkel, kurátorokkal és ösztöndíjakkal szorgalmasan szőnyegbombázott térben annak a szereplőnek, aki „csak” művészként szeretne föllépni? Na hol? A Kis Varsó munkáinak sajátos feszültségét (és öniróniáját) ugyanakkor talán az adja, hogy éppenséggel nem állnak kívül a körön. Pontosan ebben az intézményes képzőművészeti térben kapnak helyet, miközben, ha a maguk szelídebb módján is, de érvényben tartják a punk képzőművészet társadalomkritikai kérdezésmódját és barkácsoló éthoszát.

A kiállítás 2009. január 10-ig látogatható. 

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Pécs EKF 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Kürti Emese: Beszélj róla!