Repülési lecke-jelenet

Pláne, ha láthatóan nem tudja, mit akar. Vagy mit akarhat, esetleg: mit akarjon a néző-résztvevőtől. Talán már ott elkövetődik a hiba, hogy a Repülési lecke helyszíneként megadott Dürer-kert mellé zárójelbe azt írják: a volt pártfőiskola. Kétlem, hogy ilyen definícióval megtalálható az ELTE egykori Ajtósi Dürer sori épülete. Jó, jó: a rendszerváltás utáni időszakról beszélhetünk csak, de ez a jelen Budapestjébe jobban beivódott, mint az az előtti funkció. Az a régi genius loci már rég elköltözött, így a legfontosabb helyszínspecifikum tökéletesen elveszett. A rabok-börtönőrök történetét pedig nem vitték el addig a szélsőséges pontig, hogy a passzív-unottan figyelő jegyvásárlók úgy érezzék, reagálniuk kell, a kudarcot tehát mintha belekódolták volna a produkcióba.

Jelenet az előadásból (Felvégi Andrea fotói, forrás: BŐF)

Jó, egy-két párnaciha a kedélyes csatában elszakadt, szállt a toll, a betont extrudált kukoricarudak borították, egy egészen picit megpermeteződtünk némi vízzel, de közben még egész kellemes elektronikus zenét kevert élőben az összenyomott manézshoz, békebeli kerti lakhoz, lakodalmas sátorhoz és repülőtéri irányítótoronyhoz egyaránt hasonlító fémszerkezet felső kosarában helyet foglaló DJ. A szerepüket illetően a szállodai portás-stewardess-szalonbörtönőr Bermuda-háromszögben rohangászó lengyel előadás-irányítók mindent csak -gattak-gettek – nem provokáltak, így aztán nekünk, a nemek szerint elkülönítve négyesével-ötösével vaságyra ültetett majdnem-előadás-résztvevőknek a szemlélődésen kívül más nem jutott. Egy kis varázslat akadt mindössze, egy nézőt eltüntettek, de a rejtély megfejtése valószínűleg körülbelül olyan bonyolult, mint David Copperfield vagy David Merlini trükkjei.

Kamchàtka az aluljáróban…

A katalán utcaszínház, a Kamchàtka produkciójában sem volt semmi túlcifrázva, mégis képesek voltak meghökkenteni és álláspont- vagy érzelemkinyilvánításra késztetni. Megjelentek nyolcan szombat délelőtt a Rókus kórház oldalából, szombat délután pedig a Nyugati téri aluljáró bank felőli mozgássérültrámpája felől, kezükben bőrönd, arcukon pedig gyermeki naivitás, a csodálkozással, az ismeretlen felfedezésével járó izgalom félelme, az idegenség zavara, bizonytalansága és hiperszenzitivitása. Csupa újdonság az, ami körülöttük van.

Mindegy, hogy menekültek, turisták vagy idecsöppent marslakók. A Blaha Lujza téri auschwitzozó hajléktalan, a zebra, a forgalom, a Combino, a luxusszálló kandeláberei, a platós luxusterepjáró, a cappuccino, a Nyugati aluljáró látványpéksége, a metrószél, az óriáskivetítő. A tereptárgyakból és a járókelőkből bármi lehet, hiszen az idegeneknek ezek/ők nem jelentenek semmit. Nekik nincsenek sztereotípiáik, ők meg akarják fejteni a jelentést, s ehhez segítség kell.

A kulcsot csakis a bennszülött helyiek adhatják oda, akiknek ehhez, mármint a kulcs átadásához meg kell feledkezniük saját sztereotípiáikról, át kell lépniük félelmeiken, le kell küzdeni fóbiáikat. Az egyik fél meg akar érteni, a másik (szerencsés esetben) megértet. A köszönet ezért szóval ki nem fejezhető, helyette ölelés, arcsimítás, a napfürdőhöz párnának felajánlott bőrönd, közös tánc vagy dal jár. S aztán ahogyan érkeztek, úgy tűnnek el a semmibe. Elsétálnak vagy bezsúfolódnak egy pick-upba, és nem marad utánuk nyom.

… és a Nyugati téren. Szkárossy Zsuzsa fotói

Bár két előadás megtekintése után egyértelmű, hogy az idegenek követése, az étel-italhoz kapcsolódó interakció, a hirtelen félelemkitörések, a körülállókkal kezdeményezett finom fizikai kontaktus, a csoporton dominóelvszerűen végigfutó akciók a commedia dell’arte hagyományaira jellemző panelekként működnek, s a nyolc szereplő tökéletesen és nagy gyakorlattal dolgozik együtt, az improvizatív performanszot mégis a város közege irányítja.

Aminek lakói nyilván másképp működtek volna olyan helyzetben, ha a BŐF-lobogók, amiktől katolikus körmenethez hasonlóvá vált a csoport vonulása, a sajtófotósok hada és néhány kamera nem jelzi, hogy itt egy megrendezett eseményről van szó. A civil néző (aki nem „igazi” néző, mert tudatosan előadást nézni vagy a véletlenül nézővé váltakat megfigyelni akar) bármit is tesz, mindenképp reagál, mert a nem-reagálás is jelzés. Utcai baleset, 2008, Budapest. Szerző: Adrian Schvarzstein.

A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a Budapesti Őszi Fesztivál 2008 gyűjtőlapján olvashatják.

Vö. Vida Virág: Félelemkeltés
Lengyel Péter: Urbán poétika egy az egyben, avagy utcaszínház a Blahán
Lőrinc Katalin: Ki, a nép közé!
Tompa Andrea: Blaha Lujza népe