A Víziváros urbanisztikai ínyencség. Duna-bestiárium. Gondolkodás nyelvről és identitásról. Krimi. Felnövéstörténet. Hosszú, regényes esszé az épített környezetről. Magánmitológia-gyár. HUTVÁGNER ÉVA RECENZIÓJA.
Adrian Belew a progresszív-rock egyik legkülönlegesebb figurája. Tehetségét korántsem értékelik úgy, amint megérdemelné, pedig 60 felé közeledve elmondhatja, hogy a XX. század legnagyszerűbb rock muzsikusainak zenekaraiban játszott, és virágzó szólókarriert is tudhat maga mögött. VÉGSŐ ZOLTÁN CIKKE.
Mivel meglehetősen vegyes volt a felhozatal az EDIT-en, csak a szépre emlékezem. Ami megmarad: néhány erős film, a szüneteket feldobó táncos performanszok Ladjánszki Mártától és Hód Adrienntől, és persze az abszolút kedvenc, az animata balerina, ami úgy ugrál, ahogy vezénylünk neki. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA.
Ami azt illeti, a BŐF az idén nem kényeztette el a táncrajongókat: az EDIT magyar táncfilmjei gyengécskék, a Trafóban zajló minimál-előadások kissé zsibbasztóak voltak, Spala Korinna meg egyszerűen csak nem kortárs koreográfus. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
A késői Fassbindernek az 1950-es évek NSZK-jában játszódó filmtrilógiája hasonló társadalomkritikai korrajzot fest a nyugat-német gazdasági felemelkedés időszakáról, mint Theodore Dreiser regényei a századfordulós Amerikáról. BAK ÁRPÁD ÍRÁSA.
Beszélni kell róla: számomra a Trafó összes termeiben rendezett kétnapos beavató konferencia egyetlen, ám fontos tanulsága így summázható. A hogyanról már sokkal kevésbé merek hasonló határozottságú választ adni. JÁSZAY TAMÁS ÖSSZEFOGLALÓJA.
A magyar kortárs zene akár az univerzum ősrobbanást követő tágulását is szimbolizálhatná – középpontban a hallgatóval és a tőle mind jobban távolodó mai muzsikával. Tényleg szükséges a ma születő művekhez a bőbeszédű körítés? VÉGSŐ ZOLTÁN ÍRÁSA.
A kritikusban szunnyadó gyermek új erőre kap a minden ízükben naiv színházi produkciók láttán; ezekben az alkotók bájos együgyűséggel és komoly arccal mondják képünkbe magvasnak vélt igazságaikat. De ha a naivitás cinizmussal párosul, az több mint bosszantó. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Amolyan összművészeti estre sikerült a remek csapat 11 éves fennállásának megünneplésére rendezett koncert; volt régi és kortárs zene, apró színházi jelenetek, zenetörténeti előadás, filmvetítés, móka, kacagás. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
Amikor a Nyugati aluljáróban megjelenik egy ember nagyságú, de kicsi, összeaszott fejű bábu, aki egy mozgássérültet tol tolókocsiban, egy pillanatra megáll az élet. Iñaki Mata viszonylag reális mintát vesz a budapestiek hétköznapjaiból. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA.
A felújított Toldi mozi az EDIT 2008 – IV. Nemzetközi Táncfilm Fesztivállal kezdte a próbaüzemet, és úgy tűnt, éppen a magyar premierfilmeknél adta fel. Elcsúszott a szinkron, homályos volt a kép, de ettől csak artisztikusabbnak tűnt a nem túl erős kísérleti felhozatal. SISSO ÍRÁSA.
Fassbinder filmjei a történelem, identitás és szubjektum viszonyáról szólnak. Jólfésült anarchista módjára a kapitalizmus-kritikában keres választ egzisztencialista kérdésekre. BAK ÁRPÁD CIKKE.
Hermann Nitsch hetvenéves, és szép manierista szakállával ismét eljött Budapestre. Most egy kereskedelmi galéria, a Galeria White állított ki közelmúltban készült olajfestményeket és kvázi-hitelesítő fényképeket az Orgia Misztérium Színház akcióiról. KÜRTI EMESE ÍRÁSA.
Félhomály, halk búgás. A földön egy masszív női test hever, rajta elektródák. A hanyattfekvő test olykor megfeszül, rázkódik, remeg, összehúzódik. Cindy Van Acker emlékezik. Alaposan, minden részletre kiterjedően, vontatottan és érdektelenül. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
A színház egyre kevésbé hagyja, hogy a nézőtér sötétjében kényelmesen hátradőlve szórakozzunk: bevon, provokál, felháborít, közreműködővé tesz. Mára ezt is megszoktuk és ismerjük, köszönjük és kérjük (vagy nem). JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.