John Wick képregényekbe és divatmagazinokba illő karaktere épp attól volt sajátos és izgalmas, hogy valamiféle kitekert érzelmi logika folytán a néző képes volt megérteni és kedvelni őt. Lehet, hogy a metrón halomba aprítja az embereket egy ceruzával, de a lelke mélyén jó ember! Elvégre szereti a kutyákat, a halott feleségét, meg különben is jó útra akart térni, csak nem hagyták neki. Mr. Hyde-ot, a Rémkirályt, a gyilkológépet a szemünkben legyőzte a nyárspolgári életre vágyó Dr. Jekyll, akit kifejezetten bírtunk ironikus humora, eleganciája és az akciózást követő kifulladásai miatt.
Nos, éppen ez a nézői viszonyulás változik meg a negyedik rész esetében. Fel-felsejlik ugyan időnként Dr. Jekyll szelleme (Wick megment a haláltól egy belga malinois-t, a kutyatársadalom vitathatatlan akcióhősét; és kiderül, hogy valamikor barátság fűzte a meggyilkolására küldött vak bérgyilkoshoz is), de a terepet immár inkább Mr. Hyde uralja. Ő pedig csak tölt és lő, mint egy robot, gégéket tör el, ököllel orrba vág, lépcsőről gurul le, nuncsakuval gyilkol, autósüldöz, és szélvédőkre ken fel mindenkit, aki az útját állja.
![]() Jelenetek a filmből |
A negyedik rész olyan benyomást kelt, mintha az akciójelenetek köré írtak volna valamiféle történetet, nem pedig fordítva (a történetből következnének szervesen az akciójelenetek). Így aztán repetitíven vándorolunk egyik helyszínről a másikra, New Yorkból Marokkóba, Marokkóból Oszakába, onnan Berlinbe és Párizsba, hogy mindenütt menetrendszerűen eljussunk a fantasztikusan koreografált akciószcénákig.
Tényleg olyan, mintha valamiféle termékbemutatót látnánk az akciójelenetekből: pirosas neonfények, paravánok és szamurájjelmez Oszakában; fejszék és pisztolyok, dübörgő techno zene, belső térben zubogó vízesés Berlinben; festői napfelkelte, fegyverbárbaj a lépcsősoron és autós üldözés Párizsban. Akad még magasból lefilmezett kaszabolás is, amelyet külön ki kell emelnünk a látvány szempontjából. Az egykori kaszkadőrkoordinátor, Chad Stahelski rendező ezeket a jeleneteket kirázza a kisujjából (nyilvánvalóan ért az összes fegyvernemhez és John Woo- és Bruce Lee-filmeken szocializálódott), de mintha mégsem érezné, hogy a kevesebb több, és ezért az összes jelenetet túl hosszúra nyújtja.
És nem csak az akciószcénák ellen követi el ugyanezt a merényletet. A film halovány sztoriját is agyonbeszélik és túlkomplikálják. És hogy érzékeltessük, miért is tűnnek az egyes szcénák hosszabbnak az ideálisnál: az egyik visszatérő szereplő a franchise-ban, a New York-i Continental szálloda igazgatója, Winston (Ian McShane) John segédjeként párbajra hívja De Gramont márkit (Bill Skårsgard), akit a felsőbb körök azzal bíztak meg, hogy projektmenedzselje le Wick likvidálását. A márki egyedül üldögél a Louvre-ban Delacroix A Szabadság vezeti a népet című festménye előtt, várja Winstont, aki komótosan elhalad a múzeum számos remeke előtt, és csak megy, megy roppant ráérősen (a léptei még visszhangoznak is), miközben végig követi őt a kamera, mint egy Tarr Béla-filmben – csakhogy ez ugye a John Wick negyedik felvonása.
De ugyanilyen fáradt sóhajt vált ki a nézőből, amikor a Rémkirály mindenkit kivégez felfelé haladva a Sacré Cœur-höz vezető 222 lépcsőfokon a Rue Foyatier-n, hogy aztán a lépcsősor tetejéről végül lerúgják, így kezdheti megmászni újra az egészet, miközben minden lekaszabolt merénylőjelölt nyomában plusz kettő nő ki a földből, azaz bukkan fel a semmiből a lépcsőn.
Egyszóval úgy fest, nincs már hová fokozni ezt a filmet. Attól, hogy minden jelenet kétszer annyi ideig tart, mint kéne, sem jobb, sem izgalmasabb nem lesz, amit látunk, csak unalmasabb. És úgy fest, ezzel valamennyire az alkotók is tisztában vannak. A negyedik felvonást egy olyan fordulattal zárják le, ami szükségszerűvé teszi, hogy újragondolják a koncepciójukat, ha elő akarnának állni az ötödik résszel is. Addig mindenesetre annak, aki hiányolná a John Wick-féle univerzumot az életéből, figyelmébe ajánlhatjuk, hogy hamarosan érkezik a spin-off, Ballerina címmel Ana de Armasszal a főszerepben, valamint a The Continental című sorozat, amelynek középpontjában a filmekben szereplő, bérgyilkosok menedékhelyéül szolgáló szálloda áll majd.