A cigányság kultúrájával, életmódjával foglalkozó munkák szaporodása remélhetőleg biztató tendenciát jelez: nemrég tűnt fel a boltokban Jean-Pierre Liégeois Romák Európában című könyve.

A szerző a Sorbonne oktatója, 1979-ben itt alapította meg a Cigány Kutatási Központot, melyet 2003-ig maga vezetett. Jelenleg a párizsi René Descartes Egyetemen működő Roma Kutatóközpont igazgatója. A Romák Európában kiadását, mely Liégeois harminc éves kutatói tapasztalatának foglalatát adja, az Európai Tanács is támogatta: a nagy, európai nyelvek mellett a munka idén, a Pont Kiadó gondozásában magyarul is megjelenhetett.

A könyv valójában az először 1985-ben, majd 1994-ben megjelent Romák, cigányok, utazók „harmadik kiadása”. A hasonló, ismeretterjesztő írások iránt akkora érdeklődés támadt, hogy szükségessé vált a szöveg aktualizálása és újbóli kiadása. Európában az utóbbi két évtizedben elmozdulni látszik a cigányok ügye az abszolút holtpontról: megkezdődött a „nomádok oktatási és képzési problémáinak” mélyreható tanulmányozása, ehhez pedig olyan alapszövegek kellettek, kellenek, melyek az alapvető információk, összefüggések ismertetésével fontos szerepet töltenek be az „előítéletek és hamis sztereotípiák” (10.o.) eloszlatásában. A Romák Európában deklarált célja tehát az, hogy alapszöveg legyen: „a szakemberek számára ne legyünk túl vázlatosak, a be nem avatottak számára pedig ne sűrítsük túl az információkat és ne tegyünk utalásokat általuk nem ismert tényekre.” (12.o.) Emellett fontos cél, hogy felkeltse a téma iránti érdeklődést, és minél szélesebb körben eljusson az olvasókhoz.

A könyv két, világosan elkülönülő, de egymáshoz mégis ezer szállal kötődő részből áll: az első címe „szociokulturális adatok”, a másodiké „társadalompolitikai adatok”. A két szerkezeti egység megközelítése lényegesen különböző. Az első rész fejezetei, melyek a felfedezés, a népesség, a nyelv és társadalmi felépítés, a család, vallás, művészet, az utazás, valamint az életvitel és identitás kérdéseivel foglalkoznak, úgy szemlélik a cigányokat, mintha a „csoporton belülről látnánk kifelé”, vagyis közülük valók lennénk. A társadalompolitikai irányokat ismertető második rész viszont „kívülről”, a többségi társadalom szemszögéből láttatja a cigányságot.

A könyv első fele tehát inkább szociográfia, mely igen érdekes tényekkel és tanulságokkal szolgál a témához nem, vagy kevéssé értő érdeklődőnek, de még a szakembereknek is. A cigányság eredetének, szétszóródásának és vándorlásainak ismertetése után megtudhatjuk, hogy becsült számuk európai szinten nyolc és tizenkétmillió (Magyarországon kb. 550 000 és 650 000 között) között szóródik (33.o.). A rossz történelmi tapasztalatok és a még mindig gyakori utazó életmód miatt nem csoda, hogy a pontos adat nem ismert. A cigány nyelvről, valamint a cigányság társadalmi felépítéséről szóló 3. és 4. fejezet mellett a legfontosabb talán a család szerepét taglaló hatodik. „A cigány és az utazó életében minden a család körül forog”: a család társadalmi, gazdasági alapegység, a mesterségek és a szolidaritás „gyakorlásának” színhelye, biztonságot és állandóságot ad (69.o.). A kívülálló számára pedig talán magyarázatot, hogy miért is ennyire szent a cigányok életében. Társadalmi szerepeket ismerhetünk meg: az apa, az anya, a gyerekek helyzetét, a velük szemben megfogalmazott elvárásokat, közösségük és a külvilág felé betöltött szerepüket. „A cigány és az utazó [tehát] él és minden őbenne él, identitása se tulajdonhoz, se helyhez nem kötődik: jellegzetességét az évszázados, nehéz körülmények közötti túlélés határozta meg.” (92.o.)

A könyv második része témánként részletesebben, tablószerűen ismerteti a többségi társadalom hozzáállásának alakulását a cigánysághoz. A kizárás, a bezárás és a „magábazárás” korszakai kitűnően szemléltetik azt, hogy Európa milyen értetlenséggel és mekkora félelemmel bánt velük. „A cigányok és utazók életének elsőszámú meghatározója az, hogy más népesség veszi körül őket. … érkezésük csak rövid időre kelt kíváncsiságot, és magukra vállalt zarándok-szerepüket környezetük nem sokáig fogadja el…” (99.o.) Az utóbbi időben az államok többsége a határozatlanság politikáját követi, „[a] jelen időszak az átmenet, a habozás, az ellentmondások korszaka. Az irányzat azonban általában pozitívnak tekinthető.” (127.o.) 

S hogy az új idők mit hoznak majd a cigányságnak, s mit hoztak eddig? A személyek és csoportok jogi státusza, az utazással kapcsolatos közigazgatási kérdések, a helyi népesség és hatóságok általi fogadtatás és elfogadás, a megtelepedettek lakóhelyének kiválasztása esetleg a helyi közösség általi biztosítása mind-mind a pozitívabbá való hozzáállás jeleiként értékelhető, „és ezt a tendenciát csak erősíti a nemzetközi intézmények újításokat szorgalmazó kezdeményezéseinek jelentős elterjedése” (127.o.).

Ugyanilyen fontos, és manapság kellően érzékeny témák feldolgozására is bátran vállalkozott Jean-Pierre Liégeois, ez pedig egyrészt a cigányok iskoláztatásának ügye, az iskolai oktatás hogyanja és filozófiája, az interkulturalitás esélyei, másrészt a cigányokkal kapcsolatban kialakított szociális tevékenységek és a munkáltatásukkal kapcsolatos kérdések. E két fejezet a jelenlegi helyzetet nem csak bemutatja, hanem értékeli is, és a nemzetközi szervezetek tevékenységének bemutatása után konkrét javaslatokkal szolgál a továbbiakat illetően (Gondolkodás és cselekvés, 251.o.). A Romák Európában tehát számos erénnyel bír: alapszöveg-mivoltának tökéletesen megfelel (néhol talán túl részletes is). A könyv nem kívánt kimerítővé válni, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lett alapos. Emellett számos értékes és érdekes összefüggésre mutat rá a cigánysággal kapcsolatban, melyek minden bizonnyal sokat jelentenek majd a tévhitek eloszlatásában. Sokkal élvezhetőbbé és lényegesen könnyebben olvashatóvá tette volna viszont a művet az, ha a tördelés jobban tagolt, illetve néhány, a megértést segítő térkép, ábra kerül bele – a vándorlás, megtelepedés fázisait, illetve egyes társadalompolitika és jogi vonatkozású kérdést e nélkül nehezebb áttekinteni.

A könyv összeállításában európai szakértői hálózat működött közre: a különböző országoknak a témával foglalkozó kutatói tanácsaikkal és személyes tapasztalataikkal is segítették a szerzőt. Albán, román, fehérorosz, észt, bolgár, osztrák lengyel és szerb kollégái mellett azonban – s tegyük hozzá: sajnos – magyar szakember nem vett részt a projekt megvalósításában, így magyar vonatkozásról szinte nem is olvashatunk. Liégeois könyve, mindent összevetve, elérni látszik célját: a rendkívül összetett, konfliktusokkal, egymás meg nem értésével, sokszor kölcsönös elutasításával terhes helyzetről áttekinthető, világos leírást ad, s ami még fontosabb, hogy nem csak leír, hanem értékel és megoldást is javasol. Nem kívánja az információkat zárt rendszerben tartani, hanem azok terjesztésére buzdít, hogy az a megismerés, gondolkodás és cselekvés eszközévé váljon. Az olvasó előtt tehát ott a lehetőség, mely egyben felkérés is: tetteivel bizonyítsa, hogy a cigányság helyzetének megjavítását nem csak szavakkal támogatja.