„Mit gondolnak, megismertek?” – kérdezi a kamerától zavart mosollyal Bujáki tanár úr a Nevelésügyi sorozat első részének (1973) záró képén. A hátranyalt hajú mezőkövesdi tanerő modoros mondatok sorában vall a filmidő során rendíthetetlen igazságérzetéről, családszeretetéről és pedagógusi elkötelezettségéről, ám sejthetően őszinte és néhol szerfölött megnyerő monológjait rendre átszínezik a róla nyilatkozók. Felesége például, aki szintén a kövesdi iskolában dolgozik tanítóként, hol az elfúló hangú hála, hol a keserű rezignáció, hol pedig az izzó düh hangfekvésében beszél köztiszteletben álló uráról, hiszen annak hirtelen lobbanó kedélye s konok egoizmusa olykor nem vált javára a családi békének. Bujákiné vádol, majd köszönetet rebeg, és sorra-rendre ellentmond önmagának: férje állítólag szó nélkül otthagyta volna őt, ha úgy alakul a helyzet, s minden háztáji terhet vállrándítás nélkül a nyakába varrt – mégis boldog a kövesdi tanárcsalád, s alkalmasint hasonlóan boldog jövő elé tekintenek a háttérben fel-feltűnő, hippis frizurájú, szemlesütve pislogó fiúk és lányok is (összesen öten vannak), akik mindahányan a pedagógusi pályára képzelik magukat a főiskolai tanulmányok után.
A BBS és a Budapesti Iskola szociológiai irányultságú filmművei – melyekből a CinePécs filmfesztivál majd’ két tucat darabot tálalt a jobbára távol maradó közönség elé – 2010-ből nézve már nem társadalomkritikai élességük és felforgató erejük révén delejező hatásúak (márpedig nagy eséllyel azok), hanem a különféle alkotásokban megnyíló emberi drámák – mint például a Bujáki házaspáré – és viselkedésformák zavarba ejtő közvetlensége és komplexitása miatt. Legyen szó a pártszervezet működését vizsgáló szikár dokumentumfilmről (Tagfelvétel, 1972 – Vitézy László), az elcsaklizott jutalomút történetét civil szereplőkkel vászonra vivő dokumentarista játékfilmről (Jutalomutazás, 1974, Dárday István), vagy a szocialista pedagógia problémáinak rögzítéséről (Nevelésügyi sorozat – I-V. – Dárday István, Mihályfy László, Szalai Györgyi, Vitézy László, Wilt Pál), a heveny rendszerkritika árnyékában rendre képtelenül izgalmas figurák, sorsok és helyzetek tűnnek elő, s a rendezők nem restek utánuk eredni.
S mintha az eltelt idő fényében csak gazdagodtak volna ezek filmanyagok, lévén az akkor jelentéstelen momentumok mai szemmel már könnyen tűnhetnek árulkodó, vagy éppen valami esszenciálisat leleplező mozzanatnak. Az Ez zárkózott ügy című, 1986-os dolgozat például egy községi tanácselnök menesztése mögötti indokokat kutatja, végtelenül pimf, aprócska ügyről szól tehát, ami látszatra kevéssé tűnik gazdagnak. Erdélyi János és Zsigmond Dezső filmje viszont olyan izgalmas, akár egy jobbfajta krimi, s a községházán vitatkozó menazsériája – kiket rendre külön portrék jellemeznek – a maga groteszkségében szinte az elmúlt rendszer metaforájának tetszik. Mertz Lóránd kamerája szinte végig hosszan kitartott, szúrós közelikben fogalmaz, s ezeken az előnytelen képeken, a rossz fogazatú pártbizalmi elkapott mosolyában, vagy a pöffeszkedő ex-tanácselnök grimaszaiban, mintha már-már kézzelfogható volna az oly hőn megragadni vágyott filmigazság.
 Nevelésügyi sorozat I. (Forrás: PORT.hu) |
S minthogy ezekben az 1972 és 88 között készült filmekben az emberi drámák mai szemmel nézve már eleve társadalomtörténeti jelentést kapnak – elvégre mégiscsak történelmi dokumentumokról van szó –, aligha vitatható az a törekvés, amely szélesebb nyilvánosságot igyekszik biztosítani számukra. Már a CinePécs blokkja is ezt szolgálta, s miként az a tárgyban szervezett kerekasztal-beszélgetésből kiderült, a szervezők legfőbb célja a BBS vonatkozó filmanyagának az oktatásba való beillesztése volna. Ezt szorgalmazta a beszélgetésen résztvevők közül Pozsgay Imre is, aki különösen a ma jellemző történelmi tudatlanság fényében látná áldásosnak a filmek ismeretterjesztő célzatú felhasználását. Az amnéziát illető aggodalmait hevesen osztotta a történész M. Kiss Sándor is.
Ám a fiatal generáció gazdag példaanyaggal történő leminősítése és a kultúrkritikai rohamok csupán a beszélgetés egy részét uralták el. Ilyenformán pedig Zalán Vince felvetésére is maradt idő és hely, aki a BBS dokumentarista szárnyának törekvéseit a kortársi filmkultúrában szeretné viszontlátni. A valóságkutatásnak ezen eszköztára, vélte a hírneves filmtörténész, aligha vált idejétmúlttá a mai körülmények között, amikor is tudásunk a kortárs társadalmi valóról (alkalmasint a műveltségünktől függetlenül is) fölöttébb hiányos. Kérdés persze, hogy a mai viszonyok efféle dokumentálása miként találhatná meg a nyilvánosságot, hiszen a BBS korpusza szinte hozzáférhetetlen a közönség számára. A néhol körben forgó, jó szándékú beszélgetést elmélyült, intenzív figyelemmel követték a bemutatott filmek ősz hajú alkotói.