Igényes család- és vállalattörténetnek, nemes lektűrnek indul, szórakoztató sikerkalauzzá válik Iglódi Csaba regénye, a Dreher-szimfónia. Kár, hogy nagy az esés a könyv első és második fele közt.
Hogy mi vitte félre az élvezetesen mesélő, jó jeleneteket komponáló, de elég közhelyesen, sokszor érzelgősen fogalmazó szerzőt, nem könnyű megválaszolni. Részben a szimfónia-analógia lehetett a ludas, a klasszikus szimfónia tételeire való rájátszás erőltetése, részben pedig a marketing szeretete és népszerűsítésének a vágya. Iglódi Csaba ugyanis marketingkommunikációs szakember, vezetőknek ad tanácsot, s a regényben nagy szerep jut egy tanácsadónak. Leopold Grubenstein a híres Dreher család három nemzedékét szolgálja ki, két nemzedéknek a mentorálásából is kiveszi a részét, s olybá tűnik, hogy nélküle bizony nem vált volna a Dreherek sörfőzdéjéből, majd gyárából vállalatbirodalom.
A regénycím telitalálat. Remek, csalogató (akárcsak a félig klasszicista, félig szecessziós borító, Földi Andrea, az Athenaeum Kiadó művészeti vezetőjének munkája), nagy formátumú történetet sejtünk mögötte, s a könyv szellemiségét, üzleti felfogását is visszaadja. Szó szerint a szimfónia összhangot, együtthangzást jelent, márpedig az elbeszélő épp az együttműködés, alkalmazkodás képességét emeli ki, mint legfőbb sikertényezőt a családi vállalkozásokban. Ha a feleségekkel rendben megérkezik a hozomány, és fiúutódot is világra tudnak hozni, a férfiak pedig szenvedéllyel vetik bele magukat a munkába, hivatásuknak tekintik az üzletet, nos, akkor már csak egy kis szerencse kell, meg a környezettel való összhang megteremtése. Lázongani véletlenül se ildomos, annál inkább tanácsos követni, merre megy a világ technikai, kereskedelmi, pénzügyi és politikai téren. A Dreherek közt az összhang száz-százhúsz éven át meg is van: a testvérek, sógorok segítik egymást, a gyerekek pedig engedelmesen megindulnak a kijelölt úton akkor is, ha érdeklődésük más irányba vinné őket, mint a Sörkirályt, a második nemzedékhez tartozó Dreher Antalt. Az asszonyokkal sincs baj, ha az egyik feleség nem tud szülni, még időben meghal, és akkor a következő asszony áll helyt a női nemért. (A regény szerzője ezt korántsem ilyen cinikusan írja, mindenesetre az asszonyok halála hozzájárul a Dreher név regénybeli fennmaradásához.)
A szimfónia fogalmilag zenemű, négytételes, zenekarra írott darab, a klasszicizmusban vált népszerűvé. Akkor, amikor a Dreherek története indult. Iglódi Csaba e műfajhoz is kapcsolódni kívánt, s nem csupán az által, hogy sok hangot szólaltat meg, sokrétű történetet beszél el. A zenemű szerkezetét is követni igyekszik. Négy tételre osztja család- és vállalkozástörténetét, s a négy egymást követő nemzedék életét nagyjából azonos terjedelemben (85–120 oldalakban) tárgyalja, jóllehet az egyes fejezetek információtartalma s életanyagának súlya nagyon is különbözik. S ezen a problémán nem segít az sem, hogy portrécentrikus a regény, azaz a mindenkori családfőkre koncentrálnak a részek. Hol hiányosnak, hol pedig túlírtnak, terjengősnek érezzük a portrékat. Például a Második tétel 120 oldala nem elegendő ahhoz, hogy a Dreher-vállalatbirodalom kiépítőjének, a Sörkirály Dreher Antalnak (1810–1863) a felnőttkorát jobban megismerhessük. Pedig jó lenne, ő ugyanis egyéniség (szemben azonos nevű fiával és unokájával), és nagyjából meg is van alapozva a fejlődéstörténete. A narrátor a gyerekkorától követi az életét. Szó van a boldog iskolai időszakról, a kegyetlen inasévekről és egy roppant izgalmas önképzési időszakról is, mikor az ifjú segéd mesterré válása előtt megismerkedik az új felfedezésekkel és az angol ipari forradalom vívmányaival. Van drámai fordulat is, mert például apja sörfőzdéjét tetemes összegért bérelnie kell anyjától, majd (hozományból) megvásárolnia, hogy egyáltalán a főzde gyárrá fejlesztéséhez hozzáfoghasson. De már itt gondot okozhat a figyelmes olvasó számára az, hogy hová lett az apai öröksége; a pénz, amelyről a nagykorúságáig oly sok szó esett, de azután már soha. Keveset olvashatunk a Sörkirály újításairól s eredményeiről is. Inkább csak az hangsúlyozódik sokszorosan, hogy mi kellett a sikerhez. Dreher Antal tudatosan kialakított kapcsolati hálója, széles körű tájékozottsága, tájékozódni tudása és az egyik sógor szakmai segítsége. Maradnak hiányjelek bőséggel ebben a részben, nem csoda, ha a 3-4. tételben még visszamenőleg is a Sörkirályról olvashatunk. A harmadikban az angliai vándorútjának részleteiről, a negyedikben a magyarországi terjeszkedés, a kőbányai sörfőzde megvételének döntési hátteréről.
Az Első tétel Dreher Antal apját, Franz Anton Drehert (1736–1820) hozza testközelbe. Ez a kezdő szakasz a szimfóniák első tételének szonátaformájához igazodóan keretes szerkezetű: a 85 éves Franz Anton Dreher temetésével indít és zár, s a kettő közt meséli el a sváb szülőföld, Württemberg elhagyását, a megérkezést Bécs környékére, a csaposkodást, nősülést, sörfőzdebérlést, majd -vásárlást, spórolást és imádkozást gyermekáldásért. Ennek a résznek a gyermek, az örökös utáni sóvárgás a legfontosabb motívuma, s csak a szorgalmas, kitartó első feleség halála után támadhat remény a vágy teljesülésére. S hogy Franz Anton a maga hetven évével vállalkozik az újranősülésre, abban szerepe lesz egy kis cigánylánynak, aki azt jövendöli az öregúrnak, hogy szép gyermekei lesznek s kései utódai. Ez a lány még kétszer felbukkan a műben, jósnőként és éltes dámaként is, és sokáig nem értjük, miért kell ennyit szerepelnie. Aztán Leopold Grubenstein megvilágosít bennünket: ahhoz, hogy a vállalkozásaink sikeresek legyenek, látni kell, megsejteni a jövőt. A kislány, ha nem is látta, de elhitette, és így reményhez segítette Franz Antont, aki belevágott a jövőcsinálásba. Az első tétel nagyon kiegyensúlyozott, bár kellőképpen drámai, és igen jó korfestő: a napóleoni háborúk következményeiről is képet kapunk.
A Második tétel amellett, hogy jó kis portrét ad a Sörkirályról, szintén képes megteremteni a kor atmoszféráját: a felvilágosodás tudásvágyát, változtatni akarását, mely szellemiség Közép-Európába a 19. század első felében érkezett. Azt is hitelesen szemlélteti, hogy az üzlet és a politikai ribillió, azaz a forradalom (mint az 1848-as bécsi és pesti) egymást kizáró tényezők. Üzletember a vagyon adta szabadságban hisz egyedül.
Az első két részt olvasva is jegyzetelgettem már a narrátori pontatlanságokat (az idők össze- és elmosását, évszámtévesztést, ragelmaradást) s a nem túl szerencsés stíluskontrasztokat, ám ezeket még nem találtam zavarónak. A 3–4. tételben azonban, ahol jóval kisebb a tét, mert Leopold Grubensteinen kívül nem válik karakteressé egyik szereplő sem, már bosszantóvá váltak a stílushibák – a közhelyesség, az érzelgősség, a nagyot mondás – vagy az a képtelen ötlet, hogy Puskin halálát és Gogol utolsó éveit a 19. század végére helyezi az elbeszélő. Hasonlóan kínos az a kijelentés, hogy Radnóti Miklóstól (1909–1944) már az I. világháború előtt reklámverset rendelt Dreher Jenő.
A Harmadik tétel a klasszikus szimfóniák menüett vagy scherzo formájának megfelelően könnyedebb, részben érzelmesebb, részben humorosabb hangvételű. Ifjabb Dreher Antal (1849–1921) és Grubenstein kerülnek a főszerepbe. Az utóbbi már a „Dreher-művek” elismert tanácsadója és kijáró embere, az ő marketingtevékenysége (többek közt a nemrég elhunyt Sörkirályra emlékező ünnepségek megszervezése) itt az elbeszélés tárgya. II. Dreher Antal életéből mindössze hét évet tart fontosnak a könyv bemutatni: apja halálától a nagykorúságáig. Az ő felnőtté válásának legfontosabb eseménye a könyv szerint a szerelem: az első látástól az első levélen, az első csókon, az első szeretkezésen át az esküvőig és a hét országra szóló lakodalomig. Az ara természetesen egy gazdag sörgyáros (az apai jó barát) lánya, s hozományánál csak a szerelme és odaadó hűsége nagyobb. Ez mutatkozik meg abban is, hogy három fiúgyermekkel ajándékozza meg férjurát, Antallal, Jenővel és Tivadarral. E gyermekek vázlatos sorsa és a Dreher-vállalatbirodalom ausztriai, csehországi és trieszti részlegének a hanyatlása, illetve a magyarországi részvénytársaság virágzása lesz az utolsó egység tárgya.
Ha a Harmadik tételre úgy emlékszik az olvasó, mint a szerelmi epekedés és a vég nélküli ünneplés szöveghelyére, a befejező, a Negyedik tételre valószínűleg úgy fog, mint kastélyavatók és szerencsétlenségek elbeszélésére. A legfőbb szerencsétlenség persze az, hogy a Dreherek lassan elfeledkeznek felemelkedésük legfőbb szabályáról, a szenvedélyes odaadásról a munkában. Szenvedély van ugyan, lovak, autók, élvezetek iránt mindenképp, de a családban egyre kevesebben foglalkoznak közvetlenül a vállalatok ügyeivel. Jenő (1872–1949) a magyarországi (kőbányai) érdekeltségek vezetője szinte magára marad ezzel a famílián belül. Ő még gyarapítani is képes a vagyonát, részben jó házassággal, részben azzal, hogy az I. világháború anyag-, kereslet- és emberhiányára a kínálat kiszélesítésével reagál. Új termékek (likőr, édesség, textil) gyártásába kezd, illetve felvásárol más cégeket, és részvénytársaságot hoz létre. Az ő esetében majd a szocialista államosítás fogja a vagyont lenullázni.
Egy tisztes családregény dekadenciával, hanyatlással zárul. De vajon ezt a regénynek saját szövegében is tükröznie kell?
A könyv adatlapja itt található.