A tehetség vagy hatalom okán reflektorfényben élő „nagy emberek” (általában persze férfiak) iránti rajongás meglehetősen széles érzelmi skálán nyilvánul meg, ami a puszta elismeréstől a szerelmen keresztül a vallásos tiszteletig terjedhet. A megszokottnál jelentősen nagyobb nyilvánosságot kapó figurák (művészek, sztárok, közéleti szereplők vagy éppen munkahelyi főnökök, netán tanárok) nem feltétlenül ügyesebbek vagy okosabbak rajongótáboruknál, de náluk sokkal több lehetőségük van kisebb-nagyobb érdemeiket csillogtatni. Éppen ezért a #metoo mozgalom által elindított diskurzus egyik vetülete arra vonatkozik, hogy a hierarchikus viszonyokban kialakuló szexuális vagy romantikus kapcsolataik nem csak azért problémásak, mert hatalmi visszaélésekre adhatnak lehetőséget, hanem mert mindettől függetlenül egyenlőtlen érzelmi helyzetben fogannak. Lehetséges-e egyenlő félként viszonyba kerülni olyasvalakivel, akiért százak, ezrek, tízezrek csápolnak minden este?
 |
Az orosz Kirill Szerebrennyikovot egyértelműen érdeklik ezek a kérdések, a 2018-ban ugyanitt bemutatott Nyár című, a szovjet underground szcéna karizmatikus alakjaival foglalkozó filmje a magyar mozikba is eljutott. Legújabb filmjében pedig Pjotr Iljics Csajkovszkijt történetét vizsgálja, aki nemcsak az utókor szemében vált az orosz kultúra megkérdőjelezhetetlen tekintélyévé, hanem – mint a film elején világossá válik – zeneszerzői és zongorista képességei mellett sziporkázóan szórakoztató társasági modora is a figyelem középpontjába helyezte a korabeli szentpétervári és moszkvai felsőbb körökben. Így történhet meg, hogy az egyik társasági eseményen felfigyel rá Antonyina, a 19. század vége felé már inkább lecsúszóban lévő orosz kisnemesi család leánya, és addig zaklatja leveleivel a zeneszerzőt, míg az kötélnek nem áll, és el nem veszi feleségül. A férfi előre tájékoztatja rajongóját rossz természetéről, és arról is, hogy köztük csakis csendes, testvéri szeretetről lehet szó. Azon túl, hogy a nő végtelen szerelmi rajongásában ezt is elfogadja, a házasságot az is elősegíti, hogy az megfelelő álcának ígérkezik a zeneszerző homoszexualitásának elleplezéséhez.
Fontos azonban, hogy a cím nem véletlenül Csajkovszkij felesége: Szerebrennyikov nem a géniuszt helyezi a középpontba, hanem a viszonzatlan rajongásban önmagát szép lassan felemésztő és talán eszét vesztő Antonyinát – illetve az ő belső tapasztalatát. A tavaly ugyancsak Cannes-ban bemutatott Petrov náthája című, méltatlanul figyelmen kívül hagyott, lenyűgöző opuszához hasonlóan ezúttal is egy olyan történetet mesél el, amelynek térbeli, időbeli és narratív viszonyai egy szereplő belső tapasztalatának kivetüléseiként, és nem a külső valóság racionálisnak vélt logikája szerint épülnek fel. Szerebrennyikov legjellemzőbb kifejezőeszköze a rendkívül mozgékony kamerával felvett, koreografikusan szerkesztett hosszú beállítás. Ezek a folyamatosan, vágás nélkül sikló kameramozgások úgy sodornak szinte észrevétlenül át bennünket nem feltétlenül összefüggő terek, idősíkok vagy külső és mentális valóságok közötti határokon, hogy közben valamilyen különleges, a mozgókép sajátos audiovizuális univerzumában gyökerező koherenciát hoznak létre. Ebből a szempontból a film legutolsó snittje filmes iskolák megkerülhetetlen tananyagául kínálkozó mestermunka: a Csajkovszkij feleségének néhány szekvenciáját pusztán megélni kinematografikus élvezet.
 |
Egy orosz rendező jelenléte minimum ellentmondásos kérdés idén azon a cannes-i fesztiválon, amelynek vezetői minden nap nyíltan kiállnak Ukrajna mellett és Putyin ellen (most már áthúzott Putyin-feliratos kitűzőket osztogatnak), és ahol minden nem-disszidens orosz újságíró akkreditációját elutasították. Szerebrennyikov esete természetesen más, hiszen ő már évek óta rendszerellenes elemnek minősül Oroszországban, az iráni Dzsafar Panahihoz vagy a kínai Aj Vej-vejhez, illetve honfitársához, Andrej Zvjagincevhez hasonlóan közpénz hűtlen kezelésének ürügyén sokáig házi őrizetben volt, és csak ennek közelmúltbeli feloldása miatt költözhetett Berlinbe, és jöhetett most Cannes-ba (tavaly még nem volt itt!).
Mindezeket végiggondolva Antonyina belső útja az ártatlan rajongástól a kétségbeesetten kapaszkodó zaklatáson keresztül a mentális törésig nem csak személyes és érzelmi kérdés. Csajkovszkij esete rosszul sikerült házasságával elsősorban egy olyan társadalmi berendezkedésről szól, ahol a szabályozó hatalom a legszemélyesebb viszonyok megélésébe és szervezésébe is bele kíván szólni, ahol az individuális szabadság még a szexuális és szerelmi életre sem terjed ki. Közel 150 év telt el Csajkovszkijnak a filmben is megidézett esküvője óta, de Oroszországban e tekintetben ez idő alatt nem sok minden változott.
A szerző a fesztiválon a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének támogatásával vett részt.