1923 végén, a Búzakalász című darab próbáin, Bárdos Artúr Renaissance Színházában került először kapcsolatba a nős, többgyermekes, közismert és népszerű Móricz és a Pest kedvence színésznő. Találkozniuk kellett. A kettejük között kipattanó szikra nem szalmaláng volt, hanem tűzvész, ami környezetüket elpusztította és újjáteremtette. A megismerkedéstől házasságkötésükig tartó három évet dolgozza fel a Tercett.

Móricz Zsigmond

Ha az ember előveszi a regényes Móricz család megjelent levelezéseit, a többnyire a hetvenes években kiadott kötetek sárgulni kezdő lapjai ma is izzanak, tökéletesen elképzelhetővé, megélhetővé és megérthetővé teszik mindhárom pólus érzelmeit. A mindig ezer fokon égni akaró, a szerelembe szerelmes férfit, a kételyekkel és saját erkölcsi mércéjével, a külvilágnak való megfelelni vágyással küzdő egyik asszonyt, és a boldog családi fészket, de legalábbis annak látszatát tíz körömmel védő, a megszokás kispolgári(nak vélt) erényét követendő példának tartó másik asszonyt. Az írót, akit a szerelem adrenalinja és tesztoszteronja serkent, a színésznőt, aki tart attól, hogy az egyre komolyodó játék végeredményével valamiféle külső/felsőbb hatalom előtt nem tud elszámolni, és a feleséget, akinek bele kellene abba is nyugodnia, hogy nőként érdektelen, és abba is, hogy a családi magán(y)ügyeket – igaz, kelendő s szép irodalom formájában bár, de – egy egész ország olvashatja a sorok közt.

Akit ez érdekel, az jobban jár, ha a könyvespolcról leemeli Forgách András forrásait. Árnyaltabb lesz az a fotó, amin jelenleg egy töketlenkedő, maga-se-tudja-mit-akaró, középkorú, szinte kapuzárási pánikoló pasi, egy fiatal démon és egy unalmas, betokosodott háziasszony néz 1924-ben és 1926-ban a kamerába. (Pedig Holics Janka és Simonyi Mária között mindössze négy év korkülönbség volt. Igaz, ezt a kegyes-kegyetlen csúsztatást már a vígszínházi Nyugat-esten is elkövették, ahol Börcsök Enikő és Danis Lídia küzdöttek tisztességgel a meglehetősen unalmas szöveg szűkös játéklehetőségeivel a Hegedűs D. Géza alakította Móriczért.)

Ez ugyanis a játékkerete a felolvasó-színházi előadásnak. Néhány teatralitásra utaló jelet elhelyez a rendező, Hegyi Árpád Jutocsa: öltönyben, szigorúan nyakkendő nélkül, kihajtott ingnyakkal olvas Csuja Imre, hibátlan eleganciájú, zárt, sötét kvázi-kisestélyiben, kimért mozdulatokkal és hangsúlyokkal Egri Márta, míg Fullajtár Andrea ezüst tűsarkújában, alakjára rásimuló felsőrészből és lengén libbenő szoknyából álló ruhájában „színésznősködik”, mosolyog cinikusan, lépdel puhán, lomhán, mint egy erotikától sugárzó, nemes nagyvad. A dobogó két oldalán a két szófa a kihűlt, kiüresedett házasság és a zsigerizgató szerelem bizonytalan ígéretének Szküllája és Karübdisze. Szegény Móricz Odüsszeusz meg küzd az elemekkel: saját és asszonyai becsületével. Kellékként a jelentéktelen művirágon kívül feljegyezhetünk sárga papírra kinyomott szép fakszimile leveleket.

Egri Márta (Forrás: Kék Művészügynökség)

Nos igen, ez tipikusan az az eset, amikor a kritikus kétségbeesetten, már-már kényszeresen keresi az értelmezést… Nem, nem is az értelmezést, inkább a színházi élvezethez hozzásegítő kapaszkodókat, de teljesen elveszettnek, és körülbelül annyira ihlettelennek érzi magát, mint Móricz nem-szerelmesen. Akinek regényeit és novelláit – mint az közismert – át- meg átszövi a gyötrelmes szerelem, s az író az egymással rivalizáló főhősnőket többnyire első és második feleségéről, Holics Jankáról és Simonyi Máriáról mintázta. Meg persze feltűnik Magoss Olga és Litkei Erzsébet alakja is, de őket – egyelőre? – nem írták darabbá. Bár meglehetős kétségekkel tölt el, hogy Kvintettként izgalmasabb, drámaibb, egyáltalán: színpadra kívánkozóbb lenne-e Móricz levélben, regényben kitárulkozó, mégis alapvetően szemérmes férfi lelke.