Mert az van. Csapataink harcban állnak, izé, ezt üzeni a miniszterelnök úr, és ezt mondja az ő fölkent kulturális kommmmiszárhuszárja, Demeter Szilárd úr is. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
„Például csendéletet soha nem sikerült írnom. Mert, akár Mándynál, mindig belebeszélt a kompozícióba valaki vagy valami, egy feslett kabát, egy kifogyott toll, egy lottószelvény, aki megint lófaszt se nyert, egy ember, aki azért volt ismerős, mert soha nem láthattam még.” SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
Mándynak tekintélye van. Ehhez a szóhoz inkább Goethe-i vagy Thomas Mann-i nagyságokat szoktunk társítani. Vagy a mához közelítve épp Déryt, Ottlikot, Mészölyt. És mégis, a levelekből jól kiolvashatóan Mándy, a címzett nem csak postai értelemben megszólított ember. REMÉNYI JÓZSEF TAMÁS RECENZIÓJA.
Tulajdonképpen nincs meglepetés, már a kiállítás címéből tudni a konklúziót: csupa veszteség. Mondjuk, ismerjük a történelmünket, igazán hozzászokhattunk volna. GERA MÁRTON KRITIKÁJA.
A lánglelkűek geometrikus alakzatokra és pixelekre redukált „portréi” – vagy inkább sorozatai – a magyar irodalmi kánon Hall of fame-jét, többek között a „magyar forradalmi költészet” ikonikus triászát állítják porondra, mindezt pedig abban a térben teszik, mely e kánon fölállításának, fenntartásának vagy újraírásának egyik reprezentatív intézményét jelenti. HADI BARBARA ÍRÁSA.
Látszólag képzőművészeti kollekció, de lényegében mégsem az Füst Milán és feleségének közszemlére tett gyűjteménye, inkább valamiféle képes napló arról, kikkel barátkozott, s milyen témák és ideák iránt érzett vonzódást a legszomorúbb magyar író. IBOS ÉVA ÍRÁSA.
Gyermek naplójában jobbára a későbbi ifjút keressük, kamaszéban a majdani felnőttet. Főként, ha a naplóíró nevezetes személlyé vált. Csáth Géza e naplóját – Naplófeljegyzések 1897–1904 – tízévesen kezdte, s a tizennyolchoz közelített, amikor a végére kitette az „adieu”-t. TARJÁN TAMÁS KÖNYVISMERTETÉSE.
Az Iparművészeti Múzeum legfelső szintjén szerényen a folyosóra húzódik az a kiállítás, amelyért érdemes megmászni a kényelmes, ám számos lépcsőfokokat: észt könyvkötészeti csodák énekelnek az arra tévedőknek. ZÖLDI ANNA KRITIKÁJA.
A rendhagyó irodalomóra sokak számára még mindig azt jelenti, hogy a tankönyvek unalmas életrajzait és rímképleteit próbálják meg cukorborításban lenyomni a torkunkon. A PIM Weöres Sándor kiállításán nyoma sincs édes-keserű pirulának, helyette elmerülhetünk a tapintható, koppantható, rajzolható, fújható versjátékokban. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.
Karinthy Frigyes „mindenkinek rokona, ismerőse”. Örökös, telhetetlen kíváncsisága okán élete valóságos élményutazás. A feleségszöktetéstől az 1931-es Budapest fölött lebegő Zeppelinben való utazásig sok minden megesett Karinthyval, ahogy azt is túlélte, hogy humoristából tumoristává lett. VERESS GYÖNGYI ÍRÁSA.
Zolának van egy regénye, a Hölgyek öröme, amelynek egy divatáruház a(z egyik) főszereplője. A műből nincs idézet a PIM TeXtúra című kiállításában, a címadó címet csak a Zoób Kati érintésétől életre kelt vásznak és csipkék susogták. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
A hatodik Déry-levelezéskötet örömteli fellapozása egyben gyász is. Búcsú a Déry Archívumot útra bocsátó irodalomtörténésztől, Botka Ferenctől, s minden bizonnyal búcsú a még mintegy tíz további gyűjteményre tervezett levélfolyamtól. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Társalgó. Eszmecsere folytatására alkalmas, kényelmes ülőbútorokkal berendezett klubhelyiség, fogadó- vagy nappali szoba, újabban a chat-szobák közkeletű neve. Régen a beszélgetés választékosságára és illemére tanító könyveket hívták így. MILIÁN ORSOLYA ÍRÁSA.
Mivel a fa a papírgyártás egyik alapanyaga, a fakönyv mint tárgy-teremtmény, nem is tűnik olyan nagyon abszurdnak. IBOS ÉVA ÍRÁSA.
Kétteremnyire a lebilincselően alapos és emberarcú Radnóti-kiállítástól, magunkban őrizve a már középiskolásan megismert és elemzett vers mondatait, táncelőadást látunk a PIM aulájában a mártírköltő egyik legutolsó és legismertebb költeményére. Őrült vállalkozás. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.