A bécsi balettigazgatói székben ifj. Harangozó Gyulát váltotta Manuel Legris, a Párizsi Opera balettegyüttesének egykori csillaga. Legris olyan témát szeretett volna a Volksoper idei első bemutatójának, amely egyaránt kapcsolódik az osztrák és a francia történelemhez, ezáltal képezve hidat a két kultúra, egyben a két ország baletthagyományai között is. Így esett a választása Patrick de Bana koreográfusra, aki 2009-ben már készített egy duettet Marie Antoinette címmel – most ezt a darabját transzformálta egész estés baletté Jaime Millás librettója alapján.
 Olga Esina és Roman Lazik |
Patrick de Bana Hamburgban született német anya és nigériai apa gyermekeként, itt kezdett el táncot tanulni John Neumeier balettiskolájában. Öt évig volt a Béjart Ballet szólótáncosa, majd tíz évet töltött Nacho Duato együttesében Spanyolországban. 2003-ban megalapította saját együttesét Nafas Dance Company néven. De Bana az elmúlt években többször dolgozott együtt Manuel Legris-vel, így az igazgató jól ismerheti a koreográfus képességeit, mozgásnyelvét. Ám de Bana eddig még nem csinált egész estés balettet, így kérdéses volt, hogy ebben a műfajban hogyan állja meg a helyét. Az eredmény: félsiker.
A történet Bécsben, Mária Terézia (Dagmar Kronberger) udvarában indul. Itt találkozunk először Marie Antoinette-tel (Olga Esina), majd hamarosan követjük Franciaországba, ahol tizennégy évesen hozzámegy a trónörököshöz, a későbbi XVI. Lajoshoz (Roman Lazik). Megismerjük életét az udvarban, viszonyát a svéd Axel von Fersen gróffal (Kamil Pavelka) és barátságát a király húgával, Madame Elisabeth-tel (Ketevan Papava).
A koreográfus kiemeli Marie Antoinette történetét a történelmi-földrajzi kontextusból, és a királyné kapcsolataira és lelki drámájára koncentrál. A valós, történelmi események csak szimbolikusan jelennek meg, miközben a történéseket két fiktív figura, a Sors (Kirill Kourlaev) és Marie Antoinette árnyéka (Elisabeth Golibina) irányítja (az utóbbi jelenléte egyébként meglehetősen funkciótlan). Ez a megoldás azonban azt eredményezi, hogy a királyné eseménydús élete a színpadon vontatottnak és szinte cselekménytelennek tűnik.
 Olga Esina és Roman Lazik |
A második felvonásra aztán végképp elfogy a cselekmény és a koreográfia is repetitívvé válik. Végignézzük a Versailles elleni támadást, a királyi pár szökési kísérletét és Marie Antoinette hosszas agóniáját a börtönben. Ezek a jelenetek azonban szerkezetileg nem sokban térnek el az első felvonás udvari történéseitől, így az igazi dráma nem tud megszületni és kibontakozni. Egyedül a meglepően szépre sikeredett záró kép ráz fel a révületből: a börtönben ismét egymásra találó királyi pár vörös fénykörben állva osztozik a halálban.
A zenei anyagot elsősorban a művészetkedvelő királyné korából válogatta de Bana: Vivaldi, Mozart és Rameau darabjai mellett Marie Antoinette zenetanárának, Chevalier de Saint-Georges-nak is elhangzik néhány kompozíciója. Egyedül a fiktív figuráknak, a Sorsnak és Marie Antoinette árnyékának jelenetei kaptak modern zenét, amelynek megkomponálására Luis Miguel Cobo spanyol zeneszerzőt kérték fel. Ezekben a jelenetekben modern elemek is gazdagítják az alapvetően klasszikus technikán nyugvó koreográfiát, míg az első felvonás udvari jeleneteiben felfedezhető a rokokó kor udvari táncainak inspirációja is.
A szólisták mind magas színvonalon és pontosan abszolválják a nem annyira technikailag, mint inkább dinamikában és tempóban sokat követelő koreográfiát. Kitűnni közülük azonban csak a Sorsot táncoló Kirill Kourlaev tud karizmatikusságával. A többiek színtelenek maradnak: ők sem segítik a dráma átélését.
 Elisabeth Gobilina és Kirill Kourlaev. Fotó: Dimo Dimov (c) Wiener Staatsballett |
A díszlet a történelmi elidegenítésnek megfelelően rideg, puritán: tükörfalak futnak körbe, kristályfüggönyök jelzik a versailles-i udvar „pompáját” és neoncsövek a börtön rácsait. A hideg, kékes fények csak fokozzák a nyomasztó hatást.
Ezt a ridegséget ellensúlyozzák a szellemes és klasszikus baletthez meglehetősen szokatlan jelmezek: a kosztümök tervezője Agnes Letestu, korábban maga is prímabalerina, emellett de Bana 2009-es duettjének Marie Antoinette-je a koreográfus oldalán. Az első felvonásban a nők rövid és lenge ruhákban, a férfiak kisnadrágban és átlátszó felsőben reprezentálják a francia udvar dekadenciáját. A cselekmény előrehaladtával aztán a kosztümök egyszerűbbek és színtelenebbek lesznek: már csak a Sors pompázik hosszú vörös köpenyében.
Számos erénye van a Volksoper Marie Antoinette-ősbemutatójának – mind látványban, mint koncepcióban, és mégis: Patrick de Banának nem sikerült első egészestés balettjét maradéktalanul kitöltenie ötletekkel és betöltenie érzelmi mélységgel.