II. Ramszesz szobra

Három vonatkozásban kapcsolódott a Szépművészeti Múzeum kölcsönzött kincsekkel gazdagított tárlata a reneszánsz idén apropó gyanánt kínálkozó fogalomköréhez. E három közül a legkonkrétabb és a leginkább forszírozás nélkül való a 25–26. dinasztiák időszakának, az úgynevezett kusita–szaita reneszánsz későkori periódusának említése. Hiszen az idegen, núbiai származású kusita uralkodók kísérletet tettek az Óbirodalom dicső hagyományainak erősen ideologikus felelevenítésére, majd utóbb a deltabeli Szaisz városából hatalomra jutó fáraók hasonló lelkesedéssel szorgalmazták a Közép– és az Újbirodalom thébai művészetének – a propagandacélokkal ugyancsak dialektikus viszonyban álló – újjászületését. Az európai reneszánsz főbb ismertetőjegyeinek egyike tehát – mutatis mutandis – az egyiptomi történet jelzett korszakában is felfedezhető, és némi rugalmassággal a másik két vonatkozás, vagyis a múlttal való azonosulás erős és általános Nílus-parti tendenciája, valamint az egyiptomi kultúra hatásának tovaterjedése, a “reneszánsz reneszánsza” is rokonítható a hazai Reneszánsz Év megengedően körvonalazott célkitűzéseivel. S a netalán még lappangó rosszérzést végképp tovaűzheti a tény, miszerint a hazánkba Szlovéniából érkező tárlat már Ljubljanában is a Fáraók reneszánsza (Faraonska Renesansa) elnevezést viselte.

Az mindenesetre már önmagában is igencsak komoly nyereség, hogy a Szépművészeti Múzeum egyiptomi kollekciójának (mely párját ritkítja a kontinens ezen szegletében) számos tárgya elhagyta az alsó szintet, s a ruhatár közelségéből az érdeklődés középpontjába került. Mert a tekintélyes olasz régész és egyiptológus, Francesco Tiradritti, valamint Liptay Éva (a múzeum Egyiptomi Gyűjteményének vezetője) kurátori közreműködésével összeállított kiállítás bőven válogatott a budapesti értékekből, s ilyesformán nem meglepő, hogy a döntően kronológiai logikájú tárlat egyik dísze éppenséggel a 26. dinasztia, vagyis a szaiszi reneszánsz korából származó, magyar tulajdonú bronz Imhotep–szobor.

A Palermói Kő

Ám a december 7–ig látogatható kiállítás tárgyainak nagyobbik felét Európa legjelentősebb külföldi múzeumai kölcsönözték ki, s ez szintúgy nem elhanyagolható haszonnal kecsegteti az ősi egyiptomi kultúra magyarországi szerelmeseit. Így mások mellett Bécs, Párizs, London, Róma és Firenze gyűjteményei bocsátották a vándorló tárlat rendelkezésére néhány, aligha túlbecsülhető értékü kincsüket. Francesco Tiradritti legszorosabb kutatási területét képviselték Harwa, “Amon isteni hitvese nagy házelöljárója” sírjának tárgyai a már többször is említett 25. dinasztia korából, míg a párizsi Louvre az előkelő tisztség egy másik, ugyancsak akkori viselőjének emlékeit bocsátotta az ideiglenes kollekció rendelkezésére. Firenze egy fáraólány szoptatós dajkájának sírleletével járult hozzá az etióp/núbiai dinasztia személyi állományának még alaposabb megismeréséhez, míg a British Museum többek között az Újbirodalom nem fakuló emlékezetű, s egyszersmind harci erényekkel ékes fáraójának, II. Ramszesznek szobrával képviseltette pazar gyűjteményét. S éppen nem utolsósorban itt van az ókortörténeti szigorlatok elmaradhatatlan szereplője, a legkorábbi egyiptomi uralkodók listáját megőrző Palermói Kő, mely évkönyvet a Palermói Régészeti Múzeum kölcsönözte ki – merőben kivételes gesztus gyanánt – számunkra. 

Az interaktivitást nem különösebben szorgalmazó, ám obligát múmiával természetszerűleg felszerelt kiállítás – ritka tárgyi gazdagságával és informatív felirataival – valódi hasznos mulatság. Az egyiptomi Maat nemcsak a múzeumi látogatók helyes magatartására ügyel, de az igazság istennőjeként majdan szívünket is mérlegre teszi, s így az őszinteség elkerülhetetlen és kötelező erejű: a Reneszánsz a fáraók Egyiptomában figyelemreméltó és roppant értékes kiállítás.

A kiállítás december 7-ig látogatható.