Egy éve ez nem így volt, akkor hetekig tele volt a sajtó az akkori pécsi püspök kirohanásával, aki egyenesen be akarta tiltatni azt a – még meg sem nyílt – helyi tárlatot a keresztény értékrend nevében, amelyet ő nemes egyszerűséggel csak „borzalomnak” titulált. Ez a pécsi Hattyú Ház Galéria Engedetlenek című kiállítása előtt és alatt zajlott jó hosszan (a kiállításról szóló kritikánkat l. itt – a szerk.), s az indulatot a lengyel művészek hagyományos női szerepeket cáfoló alkotásainak kellett volna kiváltani, már amennyiben megtekintette volna azokat a püspök úr. Mivel ez nem történt meg, valószínűleg csupán az előzetes píár szította fel a tüzet a fiatal, ám annál bűnösebb gender elmélet ellen, amely nem más – a volt püspök állítása szerint -, mint „az istentagadó liberálisok legnagyobb blődsége”. 

A felszólamlásnak aztán két hozadéka lett: a kortárs tárlat nem remélt nézőszámmal zárt, a gender fogalma pedig a nagyközönség előtt, ha nem is mély értelművé és értetté, de legalább ismerőssé vált. A gender fogalmával egyébként ugyanaz a helyzet, mint minden elméleti kategóriával, tömör definíciójában, azaz „társadalmi nem”-ként könnyen értelmezhető, a taglaló elemzések azonban bevisznek a málnásba. (A téma iránt mélyebben érdeklődők számára jó szívvel ajánlom a mostani Platán Galériabeli kiállítás kurátora, Süvecz Emese – egy másik, a Műcsarnokban Trans Sexual Express címmel rendezett kiállítás kapcsán írt – értő dolgozatát http://balkon.c3.hu/balkon02_07-08/02suvecz.html). 

Ahhoz viszont, hogy megtapasztaljuk, mekkora ferdítés van a fogalom értelmezése körül egyházi körökben (és nem csak Magyarországon) még tanulmányt sem kell olvasni, elég, ha a világhálón rábökünk néhány előhívott találatra. A harangszo.blogspot.com például Új ideológia a kereszténység ellen címmel közölt tavaly februárban írást, ez év júniusában pedig a Vatikáni Rádió tudósított a párizsi érsek kiborulásáról, akit az idei tanév ottani újítása, a tantervbe emelt gender elmélet oktatás hozott ki a sodrából. „Az elmélet egy teljesen összefüggéstelen képet ad a szexualitásról” – véli André Vingt-Trois, aki magyar kollégájához hasonlóan kizárólag ebből a szemszögből hajlandó közelíteni a témához.

A képek forrása: Platán Galéria

Mindazonáltal a genderqueer, vagyis a társadalmi nemek tudományának egyik alterülete – amely nevét a társadami nem és a furcsa/különös szavak összeillesztéséből nyerte – efelé (is) hajlik, a tárlat kísérő anyagában konkrétan az olvasható, hogy Lidia Krawczyk és Wojtek Kubiak „az önmeghatározás, az egyén kulturális és szexuális identitásának a problematikájával” foglalkozik. A művészpár a projekt első összefoglalóját 2006-ban rendezte meg Krakkóban, a Lengyel Intézet égisze alatt működő Platán Galériába ennek egy szűkebb metszetét hozták, körülbelül féltucatnyi óriási festett portrét és ugyanennyi kisebb méretű fotót.

A képeken tehát arcokat látunk, közömbös vagy alig mimikus beállításban, egyiküket nőnek, másikukat férfinak vélhetjük, mert nincs a képeken transzvesztita csavar, van viszont valami játékos „nemesítés”, amikor például nemtől függetlenül nyilvánvalóan ajándék bajuszt kapnak egyesek, amolyan kiabáló, éjfekete szőrcsomót. Férfiakra, nőkre egyaránt raknak ezt-azt, például parókát, a nemekbe öltöztetés azonban csak módjával zajlik, támadás nélkül, nincs is provokatív éle, legfeljebb játékos íze. (A fürtös hajú fiún tán komikusan hat a kunkori bajusz, de Mikszáthon például miért nem volt az?) Valójában mindnyájan hétköznapi figurák, tényleg bármelyikük szembe jöhetne velünk az utcán – jön is –, és akkor mi van? Ilyenek vagyunk, sokfélék, és néha furcsák akkor is, ha a nemi identitásunk megfelel a történelmi egyházak ideájának, meg akkor is, ha nem. 

A kiállítás persze nagyít és élez, elvégre ez a dolga. Mi pedig, miközben nézzük a képeket, tudattalanul is a gender elmélet kérdésein járatjuk az agyunkat, de persze csak úgy tessék-lássék, amatőr módon. Ki empirikusan, ki sztoikusan, az elmaradt botránynak köszönhetően viszont semmiképp sem hangosan.