Hogy Mahamat-Saleh Haroun filmjének nyitójelenete egy úszómedencében játszódik, természetesen nem véletlen. Az elegáns fővárosi hotel hatvanas éveiben járó úszómestere a fiával vetélkedik, versengésük tétje: ki tud tovább a víz alatt maradni. A Bajnok becenévre hallgató Adam (Youssouf Djaoro) – aki valamikor Közép-Afrika ünnepelt sportolója volt – kénytelen belátni, hogy győzött az ifjúság. Harag nincs, Abdel (Dioucounda Koma) nem csupán a vére, de az alkalmazottja is, a húszéves fiú lényegében mindent tőle tanult.
A jelenet egyszerre intim és felhőtlen, ugyanakkor feszült is: egyrészt elegánsan előrevetíti a filmet, másfelől rávilágít arra, hogy apa és fia között megvan ugyan a kapocs, de az egészséges rivalizáció is, melyet Adam – lévén a hotelben a ranglétrán Abdel felett áll – képes méltósággal kezelni. Az első életképet újabbak követik: a szálloda szakácsa (Adam kortársa és jó barátja) az átszervezések miatt az állását félti; a Bajnokot a neje dinnyével és becéző szavakkal várja haza vacsorára. Hogy mindeközben Csádban polgárháború zajlik, csupán a bekapcsolt tévéből derül ki.
Pedig ez utóbbi sunyi módon, de mégis csak belopakodik szereplőink életébe – az Egy néma kiáltás lényegében olyan magánéleti dráma, melynek, ha békeidőben játszódna, valószínűleg egészen más volna a végkimenetele. Főszereplőnk tragédiája azonban legfőképpen abban áll, hogy eltart számára egy ideig, amíg rádöbben, hogy a játékszabályok egy háború közepette egészen mások – át kell értékelnie magát, a kapcsolatait és a világot, alkalmazkodnia kell a megváltozott körülményekhez, ha vállható döntéseket akar hozni.
 Jelenetek a filmből |
Köszönhetően annak, hogy a filmen szinte végig Adam nézőpontja az uralkodó, a néző a Bajnokkal közösen éli át azokat az ambivalens érzéseket, melyek hősünket mozgatják. Hamar megértjük, hogy a férfi számára az életet jelenti a medence, hogy egykori sportsikereinek köszönhetően komoly tekintélyre tett szert a környezetében, és azt is, hogy (épp ezért) miért éli meg totális arcvesztésként, amikor a szállodai privatizációnak hála, kikerül a „szárazra”, a bejárati sorompó mellé kapusnak egy több számmal kisebb egyenruhában, miközben a fia megkapja az egykori állását.
A fiú ráadásul „néma”. Sem azt nem mondja el az apjának, hogy előléptették, sem a családi vacsora alatt nem hajlandó kibeszélni, hogy mi zajlik benne a történtek hatására, de még a terhes barátnőjét is elhallgatja. A csend pedig előhívja a Bajnokból a bajnokot, a versenyszellemet, azt a férfit, aki nem hajlandó harc nélkül feladni az eddigi életét. Amikor a helyi toborzótiszt immár sokadszor zargatja azzal, hogy állampolgári kötelezettsége, hogy felajánljon valamit a kormánynak a háború miatt, rábólint arra, hogy Abdalt besorozzák, és a frontra vigyék.
A győzelem azonban pirruszi, ami a film előre haladtával, amint egyre közelebb kerülünk a frontvonalhoz (ahogy említettem, a háború először csak a tévében látható, majd kézzel foghatóbbá válik a kijárási tilalmakkal, a menekülő emberekkel, vagy azzal, hogy egy sebesült bajtárs hírt hoz Abdalról a családnak) egyre nyilvánvalóbb. Adamnek rá kell ébrednie, hogy a lecke, amit a fiának feladott, akár halálos is lehet.
 A képek forrása: PORT.hu |
A csádi rendező filmjében a történelem, a politika a magánélet drámájából, egy békeidőben akár „átlagosnak” is mondható családi konfliktusból bontakozik ki. Hogy semmit sem tudunk a háború hátteréről, kiváltó okairól, csak még inkább mellbevágóvá teszi annak az egyes emberi életekre gyakorolt hatását. Adam szimbolikus utat jár be a film során, amit a kiváló operatőr, Laurent Brunet sárgásbarna, puritán képei, sok közelije csak még tovább árnyalnak. A Bajnok a szálloda medencéjétől, a város zajától jut el a sivatag csendjéig, és addig a folyóig, amelyben ugyanúgy megmártózik a fiával a film végén, mint tette azt az elején a hotel medencéjében. Csakhogy a közös, akár rituálisnak is tekinthető fürdőzésnek eddigre már teljesen más a jelentése és a jelentősége.
A visszafogott színészi eszközökkel élő Youssouf Djaoro (aki a rendező előző nagyjátékfilmjének, a szintén a polgárháború magánéleti következményeit tárgyaló Daratt című mozinak a főszerepét is játszotta) igen meggyőzően alakítja a morális dilemmával küszködő apa figuráját, akinek „csupán” annyi a bűne, hogy a lehető legrosszabb időpontban hagyja, hogy a hiúság felülkerekedjen benne.