Ki ne szeretne régi képeslapokat, fényképeket nézegetni és általuk megismerni a többszáz évvel ezelőtt élt emberek mindennapjait? A Budapest. Az első aranykor fotóinak kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában azonban sokkal több, mint szimpla nosztalgikus gyűjtemény a főváros világvárossá válásának időszakából. Igazi kutatási terep, ahol minden látogató kicsit nagyvárosi régésszé válhat.
Budai Váralagút, 1903
Fotó: Deutsche Fotothek/Brück und Sohn
A kiállítás elsősorban egy csodálatos módon megmaradt üvegnegatív-gyűjteményen alapszik, amelyet a német Brück&Sohn képeslapgyártó cég örökösei adományoztak a drezdai Deutsche Fotothek gyűjteményének. Itt fedezték fel a Fortepan munkatársai az 1903 és 1912 között készült képeket. Az üvegnegatívoknak hála a réginél teljesebb kép tárul elénk a korszak épületeiről és városlakóinak mindennapjairól. Talán nincs olyan látogató, akit ne hívnának kalandra a jól ismert budapesti helyszínekről készített felvételek, a részletgazdag életképek. A lelkes szemlélődés során viszont érdemes kicsit mélyebbre ásni a felvételeken. Bizonyos figurák, főként abból a merészen a kamerába néző fajtából származók, elgondolkodtathatják a szemlélőjüket. Legyen szó a József körút kellős közepén ácsorgó mezítlábas sihederről vagy az Andrássy út lovasáról.
József körút, 1904
Fotó: Deutsche Fotothek/Brück und Sohn
Megmerevedett alakjuk merőben elkülönül az őket övező forgatagtól. A bizonytalanságra a kiállításnak a retusőrök munkáját bemutató szekciója adhat választ. A Photoshopot megelőző korban a retusőr döntéseinek komoly szerepe lehetett abban, hogy milyen kép alakul ki egy-egy városról a képeslapok vásárlóiban. A manipuláció több lépésben valósult meg. Elsőként az égbolt felhőit kellett „elfújnia” a szakembernek, ezzel teremtve helyet a képeslap küldői által megosztani szánt gondolatoknak. A kor embere ugyanis szűkszavúságra ítélve, csak ezekre a kicsire szabott helyekre írhatott. Míg bizonyos esetekben elvett a retusőr, addig máshol viszont hozzáadott a képekhez. Ha úgy ítélte meg, hogy unalmas a felvétel, kedvére adhatott hozzá buja növényzetet vagy éppen egy-két járókelőt az utca- és városképekhez. Talán így kerülhetett a József körútra vagy az Andrássyra a korábban említett két alak is? A választ csak a kiállított több, mint száz felvétel üvegnegatívja adhatja meg. A törlések és hozzáfestések mellett a felvételek megvágásához finoman bekarcolt vonalak és rájuk írt szerkesztési instrukciók mutatják a retusőrök egykori valóságalkotó mivoltát. Válaszra váró kérdéseink között viszont örökre rejtve marad a színek problematikája. A jellemzően Budapestet sosem látott retusőrnek a képeslapok számára készült fekete-fehér képeket ki is kellett színeznie, amelyben szintén fantáziájára, elbeszélésekre kellett hagyatkoznia.
Andrássy út, 1912
Fotó: Deutsche Fotothek/Brück und Sohn
A színek a modern technológiát is izgatják, kiadták hát a feladatot a mesterséges intelligencia számára is, képeik ott díszelegnek a kézzel festett 150 éves lapok mellett. Az időutazáshoz, az egykori helyszínek megelevenítéséhez többféle technológiát is felsorakoztatnak a kiállítás szervezői, amitől valóban egy vizuális kalanddá válik a terek bejárása.
A lentikuláris képek esetében még a néző testhelyzetének változása hozza mozgásba az idősíkok közötti ugrást és így kerül vissza helyére a Kálvin téren a Danubius-kút vagy adják át helyüket az Astorián az autók a több, mint száz évvel ezelőtti villamosnak. Az igazi csoda viszont Schoch Frigyes sztereoképeivel jön létre. A jómódú üzletember 1900 körül vásárolta meg sztereokameráját és kezdte el rögzíteni az Osztrák-Magyar Monarchia tájait, városait. Akkor talán még nem is gondolta, hogy hobbijának eredménye, 670 darabos gyűjteménye végül a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárába kerül. A látás anatómiájából kiinduló fotográfiai technikához különleges kamera és különleges „vetítő” is szükségeltetik. A kiállításon a speciális képek bemutatásához is felépítettek egy panorámavetítőt, amely német feltalálójának, August Fuhrmann Kaiserpanorámáját idézi. Az építményt kipróbálva még a 21. századi mozirendszerekhez szokott szemlélőben sem maradhat kétség, miszerint varázslat történik. A szerkezet nemcsak látványt, de élményt is ad, így a kis kukkerba bepillantva mintha csak egy csodára pillantanánk rá, egy titkot figyelnénk ki.
A kiállítás több intézmény gyűjteményét és tudását megmozgatva segít visszatérnünk a virágzásnak induló Budapestre, az időutazás azonban a Nemzeti Filmintézet és Filmarchívum mozgóképeivel lesz teljes. A fekete-fehér képek a helyszínek részletgazdag, sokszor távlati képébe belenagyítva, a filmfelvételeknek hála mintha csak az utcára lépnénk mi is, és elmerülnénk a vásáron a portékák között nézelődő asszonyok között.
Nem puszta frázis, hogy a Budapest. Az első aranykor című kiállítás beszippantja nézőjét. Az apró részletek, a mindenkiben emlékeket felidéző helyszínek, a remekül kitalált interpretációs eszközök és a várostörténeti kötetek aprólékosságát az olvasmányos ismeretterjesztő irodalom stílusával kombináló szövegek több órás kalandot biztosítanak a látogatóknak. A Galéria ajtaján kilépve azonban ne csak a múzeumshopban megvásárolható katalógust vigyük magunkkal, de a főváros 150 éves történetét is és városlakóként felelősségünket a következő 150 évre.
A kiállítás megtekinthető 2024. február 18-ig.