A Babylon A. D. nem igazán eredeti film. Ezzel a történettel persze nem is nagyon tudná ezt eltitkolni. Amikor a főszerepet az eredetileg kiszemelt Vincent Cassel helyett Vin Diesel kapta, várható volt, hogy nem Az ember gyermekéhez hasonló mozi készül megszületni. Még úgy sem, hogy a rendezést a valaha tehetséges alkotónak indult Matthieu Kassovitzra bízták. Mindez önmagában persze nem lett volna baj, ha Kassovitznak legalább a saját mércéjét sikerül megütnie. Egy időben elterjedt a hír, hogy a film hetven perce a Fox vágószobájának padlóján végezte, érdemes tehát a rendezői változatra várni. Még ez sem feltétlenül szolgált volna a kudarc mentségéül, hiszen az így megmaradt kilencven percből talán lehetett volna látni egy jó film nyomait, ám úgy, hogy a kivágott anyag hossza végül alig negyed órára csökkent le, erre végképp nem maradt lehetőség.
 Vin Diesel |
Hiszen még ha túl is tesszük magunkat a lötyögő narratíván, a motivációk, okok, magyarázatok hiányán és a csak háttérül szolgáló, de mégiscsak mindent mozgató világállapot homályos felskiccelésén is, akkor sem marad olyan elem (akciójelenet, jellemrajz, humor, vizuális ötlet, geg vagy bármi), ami mentőövül szolgálhatna, és ez az igazán komoly probléma.
Pedig a nyitány nem is lenne rossz, legalábbis akkor, ha levágjuk az elejéről a Dieselt exponáló, komolykodó monológgal elmélyített kikacsintást a jövőjére, melyben a narráció – némi izgalomfokozás szándékával – jelzi elbeszélője halálát. A főcím alatti képek szépen aláfestik az új világot. Toorop, a kemény, de zord külseje mögött érző szívű vagány egy bizonytalanságot és nyomort árasztó utcán sétál az Achozen muzsikájára, esős, szürke tónusú képeken. Fegyverkereskedőt fenyeget, aki rossz terméket sózott rá, döglött kutyát vesz, amit ízlésesen megsüt biciklizárral védett lakásában, vörösbort iszik hozzá. Fenséges vacsora egy düledező lakótelepen. Nem csoda, hogy otthona felrobbantásakor egész testével főztjét védi. Emeli az est fényét, ahogy régi ellenségét – felfegyverzett társai célkeresztjében – hidegvérrel fejbe lövi.
Itt még szorult némi stílus a filmbe, egészen a hetedik percig. Aztán Toorop megkapja a feladatát, és minden mintha csak töltelék lenne a semmitmondó lezárás előtt. Disztópiának nem az igazi, hisz nem sok mondanivalóval tud szolgálni se a jelenről, se a jövőről. Látjuk, hogy Ázsia nagyon veszélyes földrésszé válik, a célállomás New York pedig reklámoktól villódzó neonváros. A film utal a vallás előretörésére és az emberek hitét kihasználó vezetők gonoszságára, megjelenik némi messianisztikus prófécia is, ám mindez csak egy lefejezett befejezésig vezet (a Gorilla bácsira tett finom utalással).
 A képek forrása: PORT.hu |
E hiányok mellett is születhetett volna egy izgalmas, látványos akciófilm. Kassovitz kamerája, mely már A gyűlölet című első filmje óta lendül, forog, emelkedik, süllyed, a Gothikaban tetőzött, de a Babylon A. D.-ben sem nyugszik. A filmet ez az izgő-mozgó fényképezés mégsem tudja dinamikussá tenni. Akciójelenetei sem technikailag, a vágását vagy ritmusát tekintve, sem koreográfiájában nem sikerültek jóra. Kapálózó emberek gyors, rosszul összeillesztett verekedős snittjeit váltja a gyenge CGI-t sután leplezni szándékozó robotrepülők előli menekülés jelenete. Ráadásul a három hősön kívül mindegyik szereplő olyan, mintha önmaga karikatúrája lenne, mintha Jeunet és Caro filmjeinek, a Delicatessennek vagy Az elveszett gyerekek városának mintájára „készültek” volna: a vallási vezető anya és a gépekből összetákolt apa illetve hűséges harcosai, akiknek csoportos mozgása néha a Delicatessen trogloditáira emlékeztet, persze csak halványan. Lehet, hogy tényleg karikatúrák, csakhogy ez a Gerard Depardieu által játszott Gorsky-n kívül egyetlen figurában sem jelenik meg annyira erősen, hogy azt valóban élvezni lehessen. (Depardieu-nél is csak akkor, ha egyáltalán felismerjük a színészt.) Akár a Fox bánt el a filmmel, mint ahogy Kassovitz állítja, akár ő maga és stábja, az eredmény sajnos nyugodt szívvel kihagyható alkotás lett.