Ha elfogadjuk, hogy a természet egyik legfőbb törvénye az álcázás, akkor most elégedetten biccenthetünk: az utóbbi hónapokban ez a második olyan film, amelynek előzetese értelmes, összetett sci-fit ígért. Közepes horror lett belőle. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Az szinte minden kockájából kiderül, hogy provokatív alkotásnak szánta Bertrand Bonello az új filmjét: francia fiatalok robbantanak Párizsban, egyszerre több helyen. Nem terroristák, nem egy ideológia élharcosai, nem is unalomból teszik. A valódi sokkhatáshoz azonban nem ártott volna egy jóval erősebb mozi. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Megint beigazolódik a régi mondás: erős gyanakvással közeledj ahhoz az alkotáshoz, amelyik ájultan dicséri magát a saját plakátján. Torokszorító, éleslátó, fontos, kiszámíthatatlan – zúdítja ránk a minősítéseket, miközben a rendezőpáros első filmjére valójában egyetlen szó illik: felesleges. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Van egy fogadásom magammal, hogy vajon az Arany című film hányadik percében szólal majd meg a Gold a Spandau Ballettől a nyolcvanas években játszódó történet illusztrációjaként. A huszadik perc környékére tippelek, hogy addig bírják majd, helyette viszont Iggy Pop énekli el a maga Goldját a vége felé. Cohenesen, a smirglipapírszerű hangján, de akkor már elszállt minden előítéletünk. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Hamarabb gyorsította fel és egyneműsítette az életünket, mint a mobiltelefon vagy a számítógép. Nem csupán elkényelmesített, de el is híztunk tőle, plusz minden kapott egy enyhén sós árnyalatot. Ká Európában a szabadság és a kapitalizmus szimbólumaként ünnepeltük. Ezek után kész csoda, hogy csak most készítettek róla filmet. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Néha egyszerűen hihetetlen, hogy mire képes a mozi. Ülök a sötétben és azon töprengek, hogyan tudnám szabatosan elmagyarázni valakinek, hogy mi is az a Magyar Közlöny. Milyen is volt a reneszánszkori magyar művészet, mi fán teremnek a Corvinák? És közben egyre jobban szimpatizálok a kérdések súlya alatt fészkelődő állampolgárjelölttel. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Nem tudok mit kezdeni azzal a kérdéssel, hogy ment-e előbbre a világ a könyvek által. Nemesít-e a művészet és vajon képes nevelni a film? Az viszont biztos, hogy ölni tudnék, amikor Disney a családi értékekről papol a mozi ürügyén, és feltétlenül le kell vonnom a tanulságot, mert ha nem, elúszik a hableány. És gyanakszom, ha igaz történet az alapja a mesének. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Senkitől sem irigylem az őzikét. Pláne azt, amelyik a naplemente szórt fényeiben áll, tepsinagy szemekkel. Van, akinek ez jelenti a biztonságot, a kortalan földi szépséget, az idő áldott kizökkenését. Akkor miért lenne baj, ha másnak Will Smith elgyötört arca a fájdalom maga, a szenvedés eleven ikonja? PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Valahogy folyton a klasszikus székely vicc jár az eszemben. Elvonatozik a székely bácsi Pestre, ahol hirtelen rászakad az unalom, beül hát a Csillagok háborújába. Két órán át nézi a lézerkardokat meg az űrháborút, majd kijön a moziból, csóválni kezdi a fejét, és azt mondja: Hát én ezt már nem hiszem. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Sok minden elronthatta volna a londoni banda húszéves születésnapi buliját. Például az, hogy meg sem érik a kerek évfordulót. Tavaly év elején zuhant ugyanis a rajongókra a hír, hogy otthagyja a csapatot a dobos, Steve Forrest. Jött viszont helyette egy laza konferanszié. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Vannak olyan filmek, amelyek nem törekszenek egetverő igazságok felé, szépelgő és körülményes kifejezéssel nem gondolatébresztőek, inkább csak elénk tolják az életnek hívott realityt, mint a sótlan spenótot, oszt jó napot. Ha megeszed, jó; ha nem, akkor is. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Könnyen lehet, hogy az élet közelről nem is tartogat meglepetéseket. A jelentéktelen akkor is jelentéktelen marad, ha filozófiai idézettel kötjük át. De vajon mit láthattak mindebből Berlinben? PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Második nagyjátékfilmjét mutatták be a napokban, amelyet a nagy szakmai és közönségsikert elért A nyomozó után szinte mindenki várt. Az elmúlt nyolc évről, a műfaji besorolás értelmetlenségéről beszélgettünk, meg arról, hogy folyton akcióhősként gondolunk magunkra. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND INTERJÚJA.
Akárhonnan is nézem, Hajdu Szabolcsnak jól áll a pénztelenség. Öltözteti. Kreativitással, feszességgel, intenzitással. És mindent tud a mai magyar család életét megkeserítő nyavalyákról, a boldogtalanság és elvágyódás szivárványáról. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Nem akarok tinifilmezni, ezért inkább megengedően generációs mozinak mondanám az Idegpályát. Okostelefon, internet, virtuália. A kaland is csak akkor kaland, ha rögzíteni és posztolni lehet. Addig mégis jó mozi, amíg a morál vattacukorként be nem borít mindent. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.