A biciklisfutárok minden időjárási viszonyt kibíró öltözékében érkezik, a nadrágszárat tépőzár rögzíti. Aki már esett el biciklivel, mert a lánc bekapta a szövetet, az pontosan tudja, miért jó az elővigyázatosság.
Revizor: Azt hittem, a filmrendezők autóval járnak.
 Gigor Attila |
Gigor Attila: Én ragaszkodom a biciklihez. És nem is csak azért, mert Pest sokszor járhatatlan autóval, hanem mert így le lehet dobni a forgatás alatt felszedett kilókat. Néha tíz is felszalad ilyenkor. Sokszor egy-két órát is várni kell két beállítás között tíz perc munkáért, és a hosszú várakozás igen nagy megterhelés a színészeknek is. Ilyenkor pedig feldobja az embert néhány jó falat. Mondjuk, azt se hittem volna, hogy egyszer az alakomról kell majd beszélnem egy interjúban.
R: Pedig szívesen meghallgatnám az életvezetési tanácsait is, de azért az jobban érdekel, hogy miért telt el nyolc év az első filmje, A nyomozó és a Kút között? Várt vagy várakoztatták?
GA: Elsősorban én tehetek erről, nem varrhatom más nyakába. Persze nem jött jól a Magyar Mozgókép Közalapítvány összeomlása sem. A két film között azért persze született egy forgatókönyv. Az ember, akit nem lőttek le, ez lett volna a film címe, csakhogy igen drágának tűnt. Úgy lett volna értelme, ha külföldön forgatjuk le, angol nyelven. Ez a film ugyanis kizárólag külföldi környezetben tudta volna megmutatni önmagát, mint ahogy a Kút is csak magyar környezetben érthető.
R: Az otthoni pusztaságnál nincs jobb?
GA: Nem ilyen egyszerű. A Kút nem könnyen dekódolható, nem olyan lekerekített, mint A nyomozó volt. Nehezebb film, de én már akkor is azt nyilatkoztam, hogy A nyomozónál közönségbarátabb filmet nem tudok készíteni, a Kút be is váltja ezt az ígéretet. Sokkal több finomság van a felszín alatt, mint amit elsőre észre lehet venni, így jobban igénybe is veszi a nézőt. Nem kényezteti el. A pusztaságról meg annyit, hogy erre azért rá kellett segíteni az utómunkák során. Néhány épületet eltüntettünk, hogy nyomasztóbb legyen a tágasság.
R: Hogyan indult el a fejében a film? Mi volt az első kép, az első ötlet?
GA: Amikor láttam, hogy nem vergődöm zöld ágra a forgatókönyvemmel, beugrott, hogy mi lenne, ha arról mesélnék, hogy van egy fiú, aki meg akar menteni egy lányt, aki viszont nem akarja, hogy megmentsék. Ez volt a kiindulópont, és végül nagyon megkedveltem az egyre jobban kikerekedő történetet. Szerencsére a Filmalap is kedvezően állt hozzá, gyorsan átment a rendszeren.
R: A megmentésen túl elég sok minden belekerült még.
GA: Valóban sűrű lett. Szerintem mindent belepakoltam, amit most a világról, Magyarországról, a szűk környezetemről gondolok. A Kút a mai közállapotokat tükrözi, az én szubjektív Magyarországom leképezése, anélkül, hogy bárkit is untatnék a magánügyeimmel. Az van benne, amit most az ország jelent nekem, ezért is tartom továbblépésnek A nyomozóhoz képest. Így aztán nem is lett egy egymondatos történet, sokrétű, időnként széttartó, és nagyon bízom benne, hogy nem csak futó gondolatokat kelt majd a nézőben. Hiszen ez a film a szerelem, a megváltás és a szubjektív Magyarország kérdéseit boncolgatja.
 Jelenet A nyomozó című filmből |
R: A műfaji besorolása sem egyszerű. Thriller, dráma, western?
GA: Nem tudnám megmondani a műfaját. Soha nem úgy ülök le a gép elé, hogy akkor most írok egy jó vígjátékot. Ha a példaképeim, Bergman, Fellini vagy a Coen testvérek filmjeit nézem, akkor sem a műfajok járnak az eszemben. A 8 és félről nem is lenne könnyű megmondani, hogy micsoda is pontosan, ahogy A nyolcadik utas: a Halál sem a horrortól lesz zseniális. A valóban jó filmek esetén a műfaji besorolás értelmetlenné válik.
R: Egy rossz újságíró most a film üzenetéről kezdene faggatózni.
GA: A saját életünk mitizálása, majd a felépített mítosz lebontása fontos rétege a Kútnak. Szeretjük magunkat grandiózus jelenetekben elképzelni, édeshármas résztvevőjeként, vagy ahogy látványosan kimentünk valakit a rossz emberek karmai közül. A valóság ezzel szemben jóval ügyetlenebb, földhözragadtabb, kiábrándítóbb. Igazából még azt sem tudjuk, hogyan kellene rendesen megfogni egy pisztolyt, nemhogy használni a kritikus pillanatban. Ezt az ellentmondást igyekeztem megragadni, ez érdekelt leginkább a történetben. Meg az is, hogy mennyire másnak képzeljük magunkat, mint amilyenek vagyunk. Összetettebbnek, kifürkészhetetlennek. A kemény fiúk próbálnak kemény fiúknak látszani még sírásás közben is, a kívánatos nők még vonzóbbnak akarnak tűnni. A valóság viszont folyton átüt a szerepeken.
R: A mesei elemeken túl ezért is lett ennyire életszerű, valóságközeli a Kút?
GA: Egyre kevésbé bízom a valóságban, és ezt a kételyt próbáltam feldolgozni a Kútban. Az objektív valóság éppolyan emberi kreálmány, mint bármelyik vallás. Ezért is ütközik a filmben folyton a mese és az életnek hívott realitás. A film végén éppen erről beszélnek a szereplők. Nem akarok spoilerezni, ezért nem is megyek bele a részletekbe, de egyszer csak szembekerül a kettő, a mese és az, ami az életben szokott történni, és kiderül, hogy nincs is olyan nagy különbség. Talán csak az, hogy miként állunk hozzá. Melyikben bízunk jobban. Abban, ami megtörtént, vagy abban, ami megtörténhetett volna.
 Jelenet a Kút című filmből |
R: Elég sok az antihős a filmben, a néző alig tud azonosulni valakivel. A főhősünk sem az a kimondott győztes alkat.
GA: Lacit sokkal aktívabbnak írtam, mint A nyomozó Tiborját. És mivel három nap alatt játszódik le az egész történet, nem is nagyon látunk komoly jellemfejlődéseket. A néző szempontjából kockázatos módszert választottunk: senkinek sem írtunk alaposan kidolgozott hátteret, csak egy-egy odavetett mondat vagy gesztus rajzolja fel a szereplők előtörténetét, így a néző fejében kell összeállnia, kikerekednie a karakter múltjának és jelenének. Ezt a Terápia című sorozatból vettük át, ott is nagyon sok minden dolgozik a szereplők hátterében, miközben nagyon sok mindent nem mondanak ki. Ez nagyon fontos tapasztalatnak bizonyult a sorozat forgatása során, de egyben nagyon kockázatos is, mert egy kevésbé empatikus vagy figyelmetlenebb néző könnyen elveszhet a részletek között.
R: Nyugtasson meg, nem kell újabb nyolc évet várni a következő Gigor mozira.
GA: Nyolcat talán nem, de akkor sincs baj, ha a közeljövőben nem forgatok majd nagyjátékfilmet. Nem kizárólagos ez a műfaj az életemben. Most épp egy kortárs brit regény színpadi adaptációján dolgozom, de akadnak animációs munkáim is, mint ahogy az HBO-val is dolgozom tovább, íróként veszek részt egy projektben.
R: Készülhetünk az HBO-s Terápia harmadik évadára?
GA: Erről még nem beszélhetek hivatalosan, legyen elég annyi, hogy vannak terveink. A sorozat egyébként az egyik legcsodálatosabb munka volt a pályámon, talán elfogultság nélkül mondhatom, hogy semmilyen más tévés termékhez nem hasonlít. Már abban sem, hogy pofátlanul nem mutat semmit. Csak egy arcot látunk, aki beszél hozzánk. Semmi ügyeskedés, techno zenére vágott képek. Csak az ember és a története. Íróként ez tette lehetővé, hogy igen aprólékos munkát végezzünk, amit rendezőként ki lehetett teljesíteni. Sokat tanultam közben írásról, dialógusról. Olyan volt, mintha egy külön egyetemet végeztem volna el.