Olyan rég forgatott filmet, hogy szinte már el is feledkeztünk a Zongoraleckével egykor még Oscar-díjat is bezsebelő Jane Campionról. Pedig csak erőt gyűjtött. Ahhoz, hogy egy újabb remekléssel lepjen meg minket. A kutya karmai közt ugyanis szinte hibátlan remekmű. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Inkább drámaként, és nem sportfilmként funkcionál jobban Halle Berry első rendezése, amelyben a főszerepet, egy takarítónőként dolgozó egykori ketrecharcost is ő alakítja. A remek színészi játék menti meg a filmet, az képes csak feledtetni a sztori kiszámíthatóságát. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Színes, szagos és pimasz. Tarantinós is lehetne, de nem az. A vadnyugat törvényei szerint a western amolyan kiskátéja: megvan benne minden póz, jelenet és beállítás, amit a műfajban valaha kitaláltak. A végén mégis képes meglepni egy csavarral a rutinba süppedő nézőt. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Matthijs van Heijningen filmje, Az elfelejtett háború okos döntéssel szerényen húzódik meg a nagyívű és ünnepelt Dunkirk árnyékában. Bár a dramaturgiája hasonló, jóval szerényebb eszközökkel éri el, hogy árnyaltan, ám a maga súlya szerint lássuk a Schelde folyóért zajló küzdelmeket. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A hét mesterlövész után a dán minimálthrillert forgatta újra az ambiciózus Antoine Fuqua. A legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy teljesen feleslegesen. Hiába sikerült leszerződtetni Jake Gyllenhaalt a kamaradrámára, a túlzások maguk alá temetik a kiglancolt verziót. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Az ellenségemnek sem kívánnék ilyen munkát – ezekkel a szavakkal gratulál az amerikai elnök annak az ügyvédnek, akit azzal bíztak meg, hogy számszerűsítse a 2001. szeptember 11-én bekövetkezett humán veszteséget. Bár adná magát, Sara Colengalo filmje nem lép bele a gondosan elhelyezett csapdákba. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Nem kell sem gyógyszerészt, sem orvost megkérdezni, az Édes kislányom című gyógyszeripari akciófilm nem okoz senkinek sem nem várt szövődményeket. Az Aquaman sztárjával, Jason Momoával felálló dolgozat azt adja, amit megígér: vért, könnyeket és némi izzadságot. Helyenként szórakoztatóan. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Vajon hogyan jobb elbúcsúzni egykori akcióhős ikonként? Utolsó erőnk elfecsérlésével a DVD-k polcain porosodva vagy ironikusan, önmagunkat kifigurázva, összekacsintva a nézővel? Bár a válasz egyértelmű, a baj mégis ott van, hogy Jean-Claude Van Damme számára is már ez a sokadik poénos búcsú. Azért itt-ott nevetni is lehet Az utolsó titkos ügynökön. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Felbolydul a barcelonai alvilág, amikor a Japánból hazatérő Lucero átveszi a családi bizniszt. A spanyol Daniel Benmayor ebből forgatott extrémnek tűnő, valójában csupa nosztalgiával átitatott akciófilmet. A rajongók elrévedve számolhatják a bőségesen hulló halottakat, és felidézhetik a műfaj aranykorát. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Kevés annál undorítóbb dolog létezik, mint amikor a politika és az embercsempészet összefonódik. A dél-afrikai film, a Minden lány nevében kicsit még ezt is feljebb tudja srófolni, bár a politikai játszmák mélyén rejlő lehetőségeket nem használja ki. Viszont bosszúfilmként kimondottan élvezhető. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Vajon meddig mehetünk el az elveink/igazunk képviseletében? A német alkotmány szerint mindent meg kell tennünk a demokratikus berendezkedés védelme érdekében, ha elfogytak a jogorvoslati lehetőségek. A Holnap, az egész világ bár nem lesz tanmese, jól illusztrálja a problémát: lehet-e virággal küzdeni a neonácik ellen? PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Alaposan fel kell kötnie a gatyáját annak, aki a horror túlhasznált alaphelyzetébe friss vért szeretne önteni. S bár a Shari Springer Berman–Robert Pulcini szerzőpáros valóban megpróbálja itt-ott meghaladni a kliséket, a Kísértő múlt nem fogja hosszan kísérteni a nézőit. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Ugyan mi enyhíthetné jobban a járvány okozta légszomjat egy ázsiai, pontosabban egy dél-koreai gengszterfilmnél, amelyben a békeidők receptjére harmadolják meg egymást a felek? Az Éjszaka a paradicsomban emellett még egy beteljesületlen szerelemmel is súlyosbítja a helyzetet. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A könny és nevetés között ingázik a Netflix török filmje, amely az isztambuli, guberálásból élő utcagyerekek életébe nyújt bepillantást. Ám a nagy igyekezet és hatásvadász jelenetek ellenére a Papíréletek az marad, amit a cím sugall: papírra vetett, a könnyektől gyorsan elázó, kecskerímes költészet. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A férfi bosszúállók már kiöregedtek és minden trükköt elsütöttek, de a női verziókban talán még lehet valami plusz. Így gondolkodhattak a Netflixnél, amikor zöld utat adtak Julien Leclercq projektjének. Csakhogy ami sekélyes és unalmas, azon sem férfi, sem nő (és ennek bármilyen változata) nem képes változtatni. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.