Nem vitás, igazi slágerdarab lesz a Vígszínházban A Pál utcai fiúk, s ezen még az a tény sem változtathat, hogy Molnár Ferenc regényéből egyslágeres zenés darab született. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
László Ferenc
ÉDES GRUNDUNK
ALACSONYAN SZÁLLÓ IGÉK Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek / Pesti Magyar Színház
A legendákhoz felérni és a legendákat megkérdőjelezni egyaránt a lehetetlent kísértő vállalkozás. Az előbbire a Pesti Magyar Színház társulata, az utóbbira e sorok írója tesz elszánt, ám sikerrel alig kecsegtető kísérletet. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
VALAHOL TÚL Ábrahám Pál: Viktória / Miskolci Nemzeti Színház
Talán megbocsájtható, ha a „fővárosi kritikus” elsősorban arra kíváncsi a miskolci színház nézőterén ülve, hogy miben más és miben több egy operettelőadás ott, mint a Nagymező utcában. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
MINDENT ANNÁRÓL Anna Netrebko és Yusif Eyvazov koncertje / Müpa Budapest
Van úgy, hogy a kritikus is csak egy a rajongók tömegéből. Anna Netrebkónál ma nincs nagyobb operaművész, s budapesti koncertjén is csupán a műsor összeállítását és a díva férjét érhette komoly kifogás. LÁSZLÓ FERENC ÖMLENGÉSE.
LÁSSUK A HANGOKAT! A II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntője
Habár az operajátszás köztudottan komplex előadói készségeket igényel, azért egy énekverseny nemigen szólhat másról, mint a hangok szépségéről, kiterjedéséről, technikai kiképzettségéről. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
A ZENE MINDENKIÉ Florence – A tökéletlen hang
Szinte hihetetlen és egyúttal mélyen megható, hogy volt idő, amikor a tehetségtelenség tüntetően látványos kiéléséhez még nagyon gazdagnak kellett lenni. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
ÁLLJUNK ÖSSZE Ének az esőben / Szegedi Szabadtéri Játékok
A színlap szerint ketten, a látottak alapján annál is többen rendezték az Ének az esőben Dóm téri előadását. A produkció már így is életképes, a majdani pesti bemutató sikere pedig előre borítékolható. Viszont Gömöri András Máté igazán nem egy Gene Kelly. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
REPLAY3 tenor a szigeten / Budapesti Nyári Fesztivál
Operagála világpremier – hirdette a július 22-i hármas tenorkoncertet plakát és műsorfüzet, ami persze megmosolyogtató, hiszen premier helyett inkább sokadik utánjátszás volt ez az este. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
TÖRÖK SZULTÁN, JUJ, DE MÉRGES Szulejmán
A Tudorokkal, a Megtört szívekkel és Koltay Gábor Honfoglalásával egyaránt rokonítható a világhódító török sorozat. Szulejmánék népszerűsége nálunk is számottevő, jóllehet, az ő „dicsőséges évszázad”-uk fájdalmasan közel esik a magyar romlásnak századához. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
KELL, HOGY SÍRJ, ARGENTÍNA Webber – Rice: Evita / Budapesti Nyári Fesztivál
Újra diadalmasan tért vissza a Margitszigetre az Evita. Andrew Lloyd Webber zenéjén nem fog az idő, az argentin elnökfeleség történetének többértelműsége pedig máig képes minket zavarba ejteni. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
MOLETT HÖLGY VATTACUKORRAL Verdi: Traviata / Budapesti Nyári Fesztivál
Miklósa Erika új szerepet vett a repertoárjára: Violettája elsősorban a kitartás és az akarat diadala. Míg ő becsülettel fáradozott, Anger Ferenc jó és rossz ötleteket egyaránt kipróbált a Margitszigeten. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
MENNYISÉG A MINŐSÉGBE (?) „9 tenor” gála – Hommage à Simándy / Bartók Plusz Operafesztivál
A „magyar tenorkirály” idei születési centenáriumáról is megemlékeztek a Miskolci Operafesztiválon: 9 fachkolléga föllépésével, rengeteg slágerrel, valamint egy minden elképzelést alulmúló műsorközlővel. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
ELINA ÖRÖK Janáček: A Makropulosz-ügy / Bartók Plusz Operafesztivál
337 esztendős, de háromszázat egész nyugodtan letagadhat az életkorából: Janáček különös témájú operájával tért vissza a Miskolci Operafesztiválra Dmitrij Bertman és moszkvai társulata. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
JENKI DÁRIDÓ Kálmán Imre: A chicagói hercegnő / Budapesti Operettszínház
Egy ma jószerint teljesen ismeretlen Kálmán-operettet vett elő, íratott át és paskolt a színpadra az Operettszínház. Lássuk, Kálmán Imre, mire megyünk ketten! LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
TŰZZEL JÁTSZANAK Lévay – Kunze: Marie Antoinette / Budapesti Operettszínház
Bár az alkotók láthatóan fontosnak tartották az oktató célzat érvényesítését, azért csak magára vessen az, aki az Operettszínházban kívánja megérteni a Nagy Francia Forradalom jelentőségét. Legyen elég annyi, hogy Kero újra roppant hatásos musical-előadást hívott életre. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.