Vannak előadások, melyeknek legfőbb érdeme az, hogy megerősítik az adott színház törzsközönségének komfortérzetét. Talán meglepő lehet, de ilyen előadás most Ascher Tamás Gogol-rendezése is a Katonában. „Teljességgel valószerűtlen történet” helyett, íme egy teljességgel ismerős képlet. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
László Ferenc
MEG KÉN’ HÁZASODNI
EMBER VAGY SZÖRNY? A Notre Dame-i toronyőr / Budapesti Operettszínház
Musical Hugo-regény nyomán: A nyomorultak; Disney-musical szörnnyel: A szépség és a szörnyeteg; rejtőzködő torzalak párizsi közintézményben: Az Operaház fantomja. És akkor hát itt van most nekünk A Notre Dame-i toronyőr is. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
PÁRTERAPEUTÁK VAGYUNK Beszélgetés Hámori Mátéval
Az innováció kényszere és egy fásult kapcsolat újjáélesztése: az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetőjével arról is beszélgettünk, hogy voltaképp mi végre is járunk koncertekre. LÁSZLÓ FERENC INTERJÚJA.
ELVEZÉNYELNI, AMIT KOMPONÁLOK Beszélgetés Vajda Gergellyel
A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon kerül majd először a hazai közönség elé Vajda Gergely 2015-ös vígoperája, a Georgia Bottoms. A zeneszerző-karmesterrel e művéről, valamint a vezénylés és az (opera)komponálás egységéről beszélgettünk. LÁSZLÓ FERENC INTERJÚJA.
SZÍV KIRÁLYNŐ Viktória királynő és Abdul
„Ezt nem találjuk szórakoztatónak!” – Viktória királynő rendesen ezzel a megjegyzéssel reagált a neki nem tetsző tréfákra. A fejedelmi többest szintén kedvelő kritikus most nem ilyen szigorú, noha roppant vegyes érzésekkel szemlélte Stephen Frears új filmjét. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
APJA FIA Bartók
Egy forint állami támogatás nélkül, a saját kontójára készített dokumentumfilmet Bartók Béláról Sipos József. E tett már akkor is kalaplevételre késztetné a kritikust, ha egyéb érdeme tán nem is lenne Sipos filmjének. Szerencsénkre azonban van más is. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
ISMEREM A LELKÜKET Beszélgetés Marton Lászlóval
A Pál utcai fiúk a Színikritikusok díjának egyik esélyese a legjobb zenés/szórakoztató előadás kategóriájában. A produkcióról, amelynek jegyeiért hónapokra előre már-már öldöklő küzdelem folyik, a rendezőt kérdeztük. LÁSZLÓ FERENC INTERJÚJA.
HOLT LELKEK Verdi: A trubadúr / Budapesti Nyári Fesztivál
„Afrika mélyén vagy az Indiákon is mindig hallani fogod A trubarúrt” – büszkélkedett hajdan Verdi, s persze igaza lett. Afrika meg az Indiák mellett természetesen a Margitsziget is fix helyszín, ahol ezt az operát lehet és érdemes is meghallgatnunk. No és megtekintenünk? LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
AU REVOIR Vári Éva búcsúelőadása a Játékszínben
Komika szerepben lubickolva, de félreismerhetetlenül egy díva szerényen nagystílű gesztusával köszönt el a pesti közönségtől Vári Éva. Visszavonulásával igazi úrinő távozik színpadainkról. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
AZ ÁM A SZÉP HAGYOMÁNY Várkonyi – Miklós: Sztárcsinálók / Budapesti Nyári Fesztivál
Azt talán túlzás lenne állítani, hogy Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor közös színpadi főművén egyáltalán nem fog az idő, de azért a Sztárcsinálók még mindig jól megél a színpadon. Egyik-másik száma pedig nemcsak hatásos, hanem meglepően aktuális is. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
ÖNZÉSBŐL CSINÁLJUK Beszélgetés Kokas Katalinnal és Kelemen Barnabással
Tavaly egy zeneakadémiai hosszú hétvégével indult, de az idén már több helyszínen és egy teljes hétig, június 10-től egészen 16-ig tart majd Kokas Katalin és Kelemen Barnabás Fesztiválakadémiája. Az alapító házaspárt mindenekelőtt a fesztiválalapítás személyes motivációiról kérdeztük. LÁSZLÓ FERENC INTERJÚJA.
SZÍVET CSERÉLJEN AZ, AKI SZÍVET CSERÉL Pintér Béla: Szívszakadtig / Pintér Béla és Társulata
Jól nevelt kritikus két dologtól szokott következetesen tartózkodni: a történetmeséléstől és a közönség elemzésétől. Pintér Béla és a Pintér Béla és Társulata előadásairól írván az elemi udvariasság mindkét elvét meg kell sértenünk. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
RÖCSÖGE A mi kis falunk
A falusi lét abszurditásain nevessünk vagy inkább a fővárosi színészeten sírjunk? Lehet-e érdemi poénok nélkül sitcomot gyártani? Ilyen kérdéseket hoz elénk az RTL Klub saját gyártású, de azért mégsem eredeti sorozata. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
GÁLYARABSÁG Ben Hur
Mi történik a blődli rokonszenves műfajával a RAM Colosseumban? „Mi a paella” arrafelé? Egyáltalán: miről van ott „nagyba’ szó”? LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
TEMETNI VESZÉLYES Jackie
Szép, szép, szép – Jackie Kennedy, Natalie Portman, no és Pablo Larraín életrajzi filmje is szép, sőt mi több: gyönyörű. De vajon érdekes is? LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.