„Célszemély”: a társadalom – ez az alcíme Gervai András új könyvének, s hiba lenne első látásra hatásvadásznak ítélnünk e címadást. A Kádár-kori állambiztonság működését és Gervai közhasznú kutatói érdeklődését is érzékletesen leírja ez a totalitást jelző megfogalmazás. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
László Ferenc
SZEMRŐL SZEMRE
JURTADISZKONT Tasnádi – Dinyés – Hajós: Spam operett / Radnóti Színház
Eljátszani a darabot és eljátszani, hogy van darab, az nagyon nem ugyanaz. Leginkább ezt a színházi alapigazságot illusztrálja a Radnóti legújabb produkciója. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
ZABPEHELYSÚLY Én és a kisöcsém / Budapesti Operettszínház
A fiúsra nyírt frizurájú Szinetár Dóra operett-főszerepben lép elénk, Homonnay Zsolt komikusként próbálkozik, Jordán Tamás pedig női ruhát ölt magára: a Nagymező utcában mintha változnának a dolgok. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
TÚL SZÉP A szomszéd fiú
Házasság válságban, Jennifer Lopez fehérneműben, pszichopata fiatalember szomszédban. A kéz, amely a garázsajtót javítja… LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
AZ OKOSTOJÁS ÉS A KACSINTÓS 1989 – Határon
„Egy igazán vakmerő tervet csak úgy lehet végrehajtani, ahogy a kis Móric képzeli” – mondja Molnár Ferenc egyik mindentudó hőse. Így készüljön hát a történelem és a róla szóló dokumentumfilm is? LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
ROMANTIKUS ERŐSZAK A szürke ötven árnyalata
A szerelem vak és meglepően jól bírja a fájdalmat. A kritikus viszont épp fordítva van ezzel: lát és szenved. A nem az nemet jelent. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
MAGYARORSZÁG EMLŐSEINEK ATLASZA Klubdélelőtt / Klubrádió
Első hallás után alighanem a szürreális jelzőt használtam volna, ám miután négy egymást követő héten meghallgattam Kun Zsuzsa szombat délelőtti rádióműsorát, éppenséggel az vált bizonyossá, hogy mindez igenis maga a valóság. A műkedvelő rádiós műsorkészítés valósága. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
VÉGJÁTÉK A SZINVA MENTÉN Örkény István: Tóték / Miskolci Nemzeti Színház
A mi hosszan elnyúló, feldolgozatlan nemzeti tragédiánk és Örkény zsenialitása együttesen szükséges ahhoz, hogy elmondhassuk: a Tóték nem akar klasszicizálódni. Nem akar, az istennek se! LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
TÜKÖR ÁLTAL Bizet: Carmen / Budapesti Nyári Fesztivál
Ugyan van-e naprakészebb látvány a színpadon, mint egy vízadagoló automata, egy bevásárlókocsi vagy egy csapat pomponlány? Oberfrank Pál a korkívánalmaknak megfelelő Carment próbált rendezni. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
EGY SZÁL Yves Saint Laurent
Idén divatban van Yves Saint Laurent, hiszen pár hónapon belül két életrajzi filmjét is bemutatták. Talán majd a másik… LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
AMAZING GRACE Grace – Monaco csillaga
Adva van a XX. század egyik utolsó tündérmeséje, aztán egy kis ország vezetőinek bátor szabadságharca a Nagy Testvérrel szemben, valamint pompa, érzelmek meg jeles színészek garmadája. Hát kijöhet ebből rossz film? De még mennyire! LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
NEM SZENTÍRÁS Isten Fia
Jó színészekkel milyen gusztusos filmet csinált ugyanebből a témából Franco Zeffirelli! Nagyjából ezt az egyetlen pozitív felismerést köszönhettük a legújabb Jézus-filmnek. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
A PATAGÓN BETEG A német doktor
A brazíliai fiúk helyett egy argentin bakfis kerül a tömeggyilkos Josef Mengele érdeklődésének középpontjába Lucía Puenzo tavalyi filmjében. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
OTTHON TUDJÁK? Coming out
A Coming out tényleg nem meleg film, de a híresztelésekkel ellentétben nem is arról szól, hogy a melegségből ki lehet gyógyulni. Orosz Dénes filmje mindössze egy fogyasztható vígjáték, amely fantázia-Magyarországon játszódik. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
KUKUCSKA SZÍNPAD Michael Frayn: Függöny fel! / Centrál Színház
Kifordítom, befordítom, mégis színház a színház – üzeni nekünk az 1982 óta világhódító farce, most éppen a Centrál társulatának tempós előadásában. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.