A lemez kísérőfüzetét a jeles kortárs, Vidovszky László írta, és okos szavai nem csak pályatársa, Melis László gyötrelmeit ábrázolják, hanem általában is lefestik, milyen képtelen feladat ma „komoly” zenét írni. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.
Csont András
DEMI SEC
KUDARCOS ZÁRLAT Budapesti Fesztiválzenekar / Budapesti Mahler-ünnep
A Mahler-ünnep második napja sajnos az utolsó lett; a csütörtökre meghirdetett dalestjét Matthias Goerne lemondta. Nagy kár, mert így nem sikerült felrakni az ünnepre a koronát. Egy korai Schönberg és egy kései Mahler művet hallhattunk Fischer Iván vezényletével. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
A BANALITÁS FOKOZATAI Budapesti Fesztiválzenekar / Budapesti Mahler-ünnep
Az idén negyedszer megrendezett Mahler-ünnep első napján két magyar ősbemutató után szünet következett, aztán pedig Mahler egyik legkolosszálisabb műve, a 3. szimfónia került színre a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.
ÉLNI TUDNI KELL Akademie für Alte Musik Berlin / Haydn Eszterházán
Mint az várható volt, a német illetőségű zenekar koncertje tette fel a koronát a Magyar Haydn Társaság Fesztiváljára. A végén majdnem táncra perdült a szép számú közönség. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
KÉT KÉSEI DARAB Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus hangversenye / Haydn Eszterházán
A Magyar Haydn Társaság Fesztiváljának második szombatján két kései Haydn művet hallhattunk; Vashegyi György vezényletével a D-dúr „Óra” szimfónia után a Paukenmesse melléknevű mise hangzott el. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
KÍNOS MEGLEPETÉS Salomon vonósnégyes / Haydn Eszterházán
Goethe sokat idézett jó mondása szerint a vonósnégyes négy értelmes ember beszélgetése. Az 1980-as években alakult angol kvartett koncertjét hallgatva a recenzens néha úgy orrontotta, hogy talán mégsem volt igaza a weimari szellemfejedelemnek. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.
JELENTŐS APRÓSÁGOK Kodály Zoltán: Zongoraművek / BMC Records
A Fischer Ádám dirigálta lemez után, ismét egy jelentős Kodály-interpretációt tett le az asztalra a BMC Kiadó. Mivel zongoristáink repertoárjából többnyire hiányzik, alig ismerjük a pianista Kodályt. Így most szembesülhetünk azzal, hogy mit veszítettünk. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
POSZTMODERN ÉDEN Gyöngyösi Levente kórusművei / Hungaroton Classic
Egy rövidebb, ötszólamú, kíséret nélkül, vagyis a capella női karra írt és egy zenekari letéttel ellátott nagyobb terjedelmű mű – ez alkotja Gyöngyösi Levente első szerzői lemezének anyagát. Milyenek az egyházi zene lehetőségei manapság? – így szólhat első kérdésünk. Lesz még több is. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
EGY ŐSZINTE ÖSZVÉR: A MAGYAR BLUES Dresch Mihály Quartet: Árgyélus / BMC Records
Mit kezdjen egy magyar dzsessz-zenész, ha nem akar puszta epigonja lenni a nagy amerikai (fekete) muzsikának, és az a becsvágya, hogy eredeti magyar dzsesszt teremtsen egy olyan közegben, amelyben korábban nem is létezett dzsessz? CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
EKLEKTIKUS KELLEMKEDÉS Dubrovay László művei / Hungaroton Classic
Noha az 1943-ban született Dubrovay László Stockhausennél tanult, és általában is erősen kötődik a német, különösen az elektronikus zenei tradícióhoz, újabb műveiben amolyan véglegesen kiugrott avant-garde zeneszerzőnek mutatkozik. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
EGY SZÓLAMBAN, KICSIT ÉRDEKTELENÜL Retkes Attila: Liszt Ferenc Kamarazenekar
A Gramofon nevű zenei szaklap kismonográfia sorozatot indított jeles magyar előadóművészekről, az első kötet a legfontosabb magyar kamarazenekar 45 éves történetét dolgozza fel. Remélem, nem ez a kötet lesz a mintapéldány. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.
EGY REMEKMŰ ÉS MELLÉKBOLYGÓI Kósa György: Házi koncert – Dalok és kamaraművek / Hungaroton Classic
Kósa György az egyik legérdemtelenebbül elfeledett magyar zeneszerző, pedig élete majd’ kilencven éve alatt (1897-ben született és 1984-ben halt meg) nyilván sok alkalom adódott a felfedezésére. CSONT ANDRÁS CIKKE.
DALOLVA SZÉP AZ ÉLET? Tóth Péter: Igéző – Kórusművek / Hungaroton Classic
Az 1963-ban született zeneszerző lemezén magyar népi és műköltői, illetve latin egyházi szövegekre írt, kíséret nélküli kórusokat hallhatunk. Nem divatos műfaj manapság. Reménytelen utóvédharc? Vagy nemes konzervativizmus? CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
BÉCSI-PÉCSI KISMESTER Georg Lickl egyházi művei / Hungaroton Classic
Köztudott, hogy az úgynevezett historikus előadásmód egyik következménye volt a repertoár hatalmas bővülése. Ennek jegyében vették most lemezre a Bécsben és Pécsett működő osztrák zeneszerző három egyházi művét. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
MEGKÉSVE Lajtha László: String Quartets. Vol. 1-2 (Complete)/ Hungaroton Classic
Valamikor Bartókkal, Kodállyal együtt emlegették. Aztán kikopott a repertoárból. Összes vonósnégyese lemezfelvételével most talán megkezdődhet részleges rehabilitációja. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.