A bezárt, lelakatolt Belvárosi Mozi és a Grand Café körülbelül két hétig árasztotta magából – ha nem is a hullaszagot, de – a tetszhalál hidegét, mialatt a pártoló törzsvendégek a vitrinekre tapétázott „A törvény és a filmrajongók nevében kinyitni!” feliratokkal próbálták tartani „benne” a lelket.
A Belvárosi Mozi és az épületben működő Grand Café ténylegesen elöregedett elektromos hálózatának felújítása sürgőssé vált, s ez politikai hadszínteret teremtett a város ellenérdekeltségű (?) képviselői között, ami mainapság nem nagy újság, legfeljebb annyiban, hogy némely pártok ennek kapcsán, meggondolatlanul kapva a lehetőségen, kifejezetten abszurd nyilatkozatokat tettek. Június 22-én este (hogy folytassuk előző cikkünk kronológiáját) Botka László polgármester józan hangú, gyors és konkrét megoldást ajánló sajtótájékoztatóját követően, a Városi Televízió híradójában felolvasták a helyi Fidesz-KDNP közleményét, amelyben felszólították a polgármestert, ne szervezzen a mozi előtt tüntetést. (A pontosság kedvéért újra: mindennemű tömeges – maximum százötven fős – megnyilvánulás civil kezdeményezésre, a Facebookon szerveződve öltött testet.)
 A Belvárosi mozi. Fotó: Frank Yvette |
A sajtótájékoztatón a polgármester azt is kilátásba helyezte, hogy a június 30-i közgyűlésen kezdeményezi Sódar István leváltását, aki nem csak a tulajdonos önkormányzatot kikerülve rendelkezett a mozi azonnali bezárásáról, de hivatalba lépése óta semmit sem tett az akut hibák kijavítása érdekében. (Az szinte mellékes, hogy a hirtelen döntés következtében stornózni kellett az addigi filmrendeléseket, s hogy az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar érvényes terembérleti szerződéssel bíró diplomaosztója egyik pillanatról a másikra helyszín nélkül maradt.) A 30-i közgyűlés végül elmaradt, ám előtte (június 27-én) a Kulturális Bizottság majd kétórás ülésén határozat született – a mozi haladéktalan megnyitására.
Eközben már zajlott a polgármester támogatásával szervezett „tűzoltó” felújítás, s július második hetének közepén (némi lakatosmunka után, mivel az igazgatói utasításra pánikszerűen lecserélt zárakat vissza kellett cserélni a régiekre) be is indultak a vetítések mindkét helyszínen. Hogy a leállás miatt meg nem érkező filmek helyett milyen készletből, nos, azt a rutinos mozisok találékonysága és a szakma szolidaritása oldotta meg.
Itt most állhatna egy stílszerű „happy end” inzert, amely a csalóka látszathoz még csak illene, ám a valósághoz kevésbé.
Az első érzelmi-szolidáris kitörések elcsendesülése után ugyanis a szimpatizánsokat érdekelni kezdte a folyamat háttere, mivel a valóban súlyos, ám meglehetősen hétköznapi tűz- és balesetveszélyes állapotok kezelése nem állt összhangban az értelmetlenül drámai és radikális lebonyolítással. Valahogy olyan volt az egész, mint amikor a süket és a vak beszélget, vagy stílszerűbben: mintha egy portugál filmet dán felirattal forgalmaznának Magyarországon. Ráadásul mindez információ-visszatartással párosult, így néhányan elkezdtek gondolkodni azon, vajon miféle érdekeknek kedvezhetett a hevenyészett forgatókönyv.
 A Grand Café |
Elegendő volt némi barangolás az interneten ahhoz, hogy Sódar István (a mozit fenntartó, és az épületrészt a Grand Cafénak bérbe adó Ifjusági Ház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, akit pozíciójához a Fidesz-Jobbik összefogás juttatott), valamint a szakvéleményeket készítő tanácsadók, továbbá a föltehetően várományos kivitelező közötti viszonyok személyessége nyilvánvalóvá váljék, s hogy e civilnek tűnő kapcsolatok politikai, mégpedig jobbikos érdekeltséggel teljenek meg. (Ellenőrizhető a szegedi közéleti- és sajtóportálokon, valamint az iwiw és Facebook oldalakon).
Ma már az is tudvalévő, hogy az újranyitás fölött érzett öröm kérészéletű, hiszen a legégetőbb hibák kijavítása csak az első lépésnek tekinthető. A teljes körű felújítás tervezésére az IKV kapott megbízást szeptember 15-i határidővel, de arra, hogy a majdani munkálatok lépcsőzetesen, részleges működés mellett lennének elvégezendők, nemhogy garancia nincs, de halvány jel sem utal.
Sódar júniusi elszólása szerint a felújítás akár két-három évig is eltarthat, így a mozi jövőjét és a sajátjukat még csak jósolni sem tudják. Utóbbira nézvést nem tűnnek túl biztatónak a naponta érkező, többnyire jogtalanságot tartalmazó igazgatói utasítások, melyek közül a legkirívóbb a július 5-én kelt, alábbi tartalmú levél: „Ezúton kérem a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. minden munkatársát, hogy írásban nyilatkozzon legkésőbb 2011. július 6. 10:00 óráig arról a tényről, hogy mióta, milyen szakszervezet tagja, illetve tisztségviselői pozíciót tölt-e be.”
Mi más lehet az indiszkréció tárgya, mint megtudni azt, hogy kinek az eltávolítása lesz nehezebb? A szöveg egyébként már nyilvános, a Facebookon is olvasható, s az egyik kommentelő a bosszú szelét véli felfedezni benne.
Az „utómunkálatok” tehát zajlanak, de találgatásokba bocsátkozni nem célravezető. A „keresd a pénzt” feladványra és a „politikai alku” feltételezésre csak akkor adható korrekt válasz, ha realizálódtak a vizionált megoldási stratégiák, addig legfeljebb azzal a valószínűtlen lehetőséggel lehet barátkozni, hogy egy egyetemi nagyváros minden további nélkül igényes filmeket is műsorra tűző mozi, illetve az egyik fontos szellemi alkotóműhelye nélkül maradhat.