Forrás. Fotó: Jókúti György

A Budapest Tánciskola immár hagyományosan, évek óta a Trafóban tartja növendékei év végi bemutatóját. Jó jel, hogy teltház van, hogy a szereplők meglepően lazának, szabadnak és jókedvűnek tűnnek, hogy a három darab szünet nélkül sem tűnik hosszúnak, és hogy Eléonore Valére nevét feltehetően mindenki megtanulta aznap.

A Forrás, melyet az iskola vezetője, Angelus Iván rendezett, de közös alkotásként van jegyezve, nem más, mint egy végtelenül szabad és izgalmas társasjáték. Könnyed enumeráció, azaz az ifjú táncosok felsorakoztatása teljes fegyverzetben. A feltehetően közös improvizáció alapján született munka olyan előadást eredményezett, melyet minden résztvevő maximálisan a magáénak érezhet, hiszen megmutathatja benne, amiben a legerősebb, legegyénibb.

Forrás. Fotó: Jókúti György

A növendékeken laza próbaruha, mindenkin olyan, amilyet éppen szeret, jelezve, hogy ebben az előadásban most nem a körítésen van a hangsúly, hanem valóban csak a testen. Díszletként két hatalmas, meleg színű perzsaszőnyeg szolgál, a teljes színpadot pedig türkizes sejthálózat fedi, Braun András egyik geometrikus struktúrájú festményének vetített mása: két kor találkozik már ebben a gesztusban is, tradíció és kortárs művészet. A sejteket idéző látványra rímel az előadás szerkesztése is, éppoly szerves, organikus: egy szólóhelyzet duetté nőhet, majd trióvá, majd még tovább, a résztvevők pedig könnyedén kapcsolódhatnak egymás mozdulataihoz. A két szőnyeg és a vetített minta kijelöl a térben bizonyos hangsúlyos területeket, osztja a színpadot és vezeti a szemünket a legfontosabb színpadi történések felé, bár az előadás több szálon fut, sokszor meg kell osztanunk a figyelmünket. Folyamatosan radarozhatunk, hogy el ne veszítsünk egy-egy emlékezetes pillanatot, hiszen annyira gazdag egyéni teljesítményekben is ez a sokszólamú, csoportos, hullámzó, táncfolyam.

Csendszigetek. Fotó: Jókúti György

Bakó Tamás Csendszigetek című darabjában a táncosok mindannyian fiúk, de a koreográfus egy korábbi darabjával, a Serenade-dal ellentétben ez alkalommal nincs semmilyen konkrét történet, csak táncos csoportdinamika és mozdulatokból szőtt személyiségrajz. A darab hiába sokszereplős, megannyi szólóhelyzetre is alkalmat ad; míg egyvalaki kiválik a társaságból, a többiek mozdulatlanul bevárják, mintha egy állókép egy-egy figurája szabadulna el hirtelen ilyenkor. A Csendszigetekben G. Szabó Hunor, Hock Ernő és Grencsó István játszik improvizatív jazzt, ami egyben azt jelenti, hogy a táncosok egy zavarba ejtően komplex és átláthatatlan, kiszámíthatatlan zenei dzsungelbe pottyannak, amit igazán ügyesen kezelnek. Biztosan rázós az a helyzet, hogy egy viszonylag kötött koreográfiában improvizatív zenével találkoznak a táncosok, valahogy mégis magától értetődően fonódik össze zene és tánc. Nagyon rugalmas és nyitott ez a darab, és nyilván annyiféle, ahányféle a zene, amihez kapcsolódik, és biztos az is, hogy a két este a nézők nem ugyanazt a darabot látták, már csak az első előadáson fellépő, kivételes jazzénekesnő, Harcsa Veronika miatt sem.

On Friskin. Fotó: Jókúti György

Az est záró darabja, Eléonore Valére – Thierry de Mey zenéjére komponált – On Friskin című koreográfiája az est legerősebb, egyben legzártabb, legfeszesebb szerkezetű darabja. Elsöprő lendületű, friss, zaklatott ritmusú előadás, elegáns és felkavaró koreográfia, mely mintha csupa repülés lenne. A térkezelés aszimmetrikus, ráadásul szokatlanul precíz és tudatos, mint ahogy minden tizedmásodperc és minden mozdulat is ebben a darabban. A P.A.R.T. S.-ban végzett koreográfus többek között (a nemrég hazánkban vendégszereplő) Wim Vandekeybus együttesét is megjárta: valóban van hasonlóság a két alkotó között, a sűrű és izgalmas mozgásanyag, a feszültségteremtés képessége, vagy a villámgyors, agresszív, meglepetésszerű tempóváltások terén, annak ellenére, hogy Eléonore Valére maximálisan mellőzi a teatralitást, és tisztán a mozdulatok erejére épít. A fiatal táncosok kivételeset nyújtanak ebben a nehéz darabban, kiváltképp a fiúk – Mikó Dávid, Mádi László, Zsíros Gábor – remekelnek: ha eddig sokat ígérő, tehetséges növendékeket láttunk, a harmadik előadásban profikat idéző, koncentrált színpadi jelenlétet.