Zalavári József, a könyv szerzője maga is formatervező, nincs, aki ne ismerné régebbi munkáinak részét: az Ikarus távolsági autóbuszt, a cég emblémáját, a kotyogó kávéfőző megújuló típusait, nemrég a főváros számára tervezett utcabútorokat, legutóbb pedig megalkotta a Pannonia motorcsalád UT 650-es modelljét. A gyakorlati tervezés összes örömét és kínját ismerő művész-szerzőről van tehát szó, aki a Műszaki Egyetemen tanítja is (többek között) a formatervezést, s ami még jellemző adalék lehet attitűdjére: az Interdiszciplináris Művészetek Társaságának is tagja.
Pár évvel ezelőtt (még az Iparművészeti Főiskolán) az elsőévesek számára madárfészek tervezését adta feladatul, ezzel ösztönözve a hallgatókat az etológiával való találkozásra, s a természetes anyagok használatára. Már akkor leírta, hogy „az ökológia alapjában kérdőjelezi meg a design, a styling tömegtermelésen alapuló elképzeléseit”.
Valójában „2 in 1” típusú kiadvány Zalavári József munkája, mert A forma tervezése fő- és Designökológia alcímű könyv címlapján még egy megjelölés szerepel – kissé hetilaposan marketingesre sikeredett ragozásban –: Designökológiai kislexikonnal. Ez utóbbi a harmadik, bővített kiadás formájában lett csatolmány, s ebben a szimbiózisban kel életre igazán. Az olvasó hálás a fogalomtárért – ami komoly frissítésen eshetett át, ugyanis 2008-as hivatkozást is találunk benne -, mert a szerző amellett, hogy tömény fogalmazásával nem sok értelmezési engedményt tesz a civilek számára, olyan újszerű – az ökológia determinációit a tervezéselmélettel összekapcsoló – kifejezések tömegét használja, amelyek még nem vertek gyökeret a köznyelvben.
Az első rész design-alapvetés: a forma és funkció kapcsolatát járja körül mintegy előkészítve a következő fejezetekből kibontakozó designökológiai paraméterek és a köztük lévő összefüggések befogadását. A „klasszikus” korszak tárgytervezését még csupán három fogalom: tárgy-funkció-forma viszonya határozta meg, aminek alapelve („A forma követi a funkciót”) a neves amerikai építésztől, Louis Sullivantől ered. Az aggkorú (1896-os!) doktrína a következő évtizedekben sem vesztette ugyan érvényét, csupán némi metamorfózison esett át, miszerint a forma követheti a jelentést, az érzelmet, az érzést, netán az álmokat, vagy az alkotószenvedélyt. E felfogásbeli variánsok – a látszat ellenére – nem írják felül egymást, mivel nem tagadásul, hanem az adott kulturális háttér szellemi megnyilvánulásaként születtek.
A korszerű, ökológiai szemléletű tárgytervezéshez azonban mindez kevés, s a trió új szempontokkal bővült, az: idő-változás-környezet tényezőkkel. E kibővített kritériumháló nemcsak az árudömpingre reagál – többek között a tárgyak szapora körforgását egyensúlyozó „használd és dobd el” elvvel –, de számol a megváltozott élet- és munkamódokkal, vagyis összességében a természetelvűséggel, ami a designökológia fő komponense.
Mindez csupán tömör stilizálása annak az ágas-bogas tartalomnak, ami a mindent felölelő – filozófiai, etológiai, szociológiai, és egyéb művészet- és társadalomtudományi vonatkozásokat figyelembe vevő, vagyis igazán interdiszciplináris nézőpontú – megközelítésből született. A könyv kétségtelen tanulsága: az ökológiai szemléletű tárgytervezés az egészségesebb jövő érdekében elkerülhetetlen akkor is, ha ma gyerekcipőben jár. A „design nem művészeti, nem műszaki, hanem társadalmi jelenség” – írja az előszóban (a magyar származású Németországban befutott idős tervező) Stefan Lengyel, amihez végső érvként a szerző oktatói (e mű születése előtt rögzített) tapasztalatát csatolhatjuk: „a szigorú tervezési feltételek nem, hogy elszegényítenék, hanem inkább gazdagítják, újabb és újabb erőfeszítésre ösztönzik a tervezést.”
Bár a téma életbevágó, a könyv csak haladóknak ajánlott. Ezt szerző és kiadó is így véli (a fülszövegben utolsó helyen, a kollégák és diákok után áll az „érdeklődő”), ami viszont arra utal, hogy a szemléletváltás még a szűk berkekben sem ment maradéktalanul végbe. Lehet, hogy nem is olyan meghökkentő Philippe Strack extravagáns kijelentése (amit a „design-végfilozófia” szócikkben idéz a szerző): „A tervezés halott, elnézést” – ami bizonyos szempontból, elméletileg talán igaz is. A tárgyak bősége nem szabadságot, inkább korlátokat teremtett, egyetlen esélyünk hát a designökológiai gondolkodás – érvel művével a szerző.