A szegedi gitárfesztivál szervezői és fellépői tették az utóbbi évtizedben a legtöbbet azért, hogy a gitár a koncerttermekben is elismert hangszer legyen. Hogy a gitárosokra ne úgy tekintsen a többi muzsikus, mint egy alapvetően könnyen tanulható hangszert kezelő, alsóbb kasztba tartozó zenészre. A gitártanszékek azért is népszerűek, mert a gitár a pop és rock zenekarok legfontosabb hangszere még ma is. De egyszersmind éppen ez a tény roppantja meg a hangszer elismertségét. A szegedi gitárfesztivál tehát vastag falakat próbál áttörni. A fesztivál mögött a szegedi gitártanszék oktatói állnak, akik a gitár ügyét nem csak az immár hagyományos rendezvénnyel, de az ország egyik legnívósabb gitároktatásával is szolgálják.
 Csáki András |
A kiváló gitárosokat kinevelő intézmény kezdeményezése, hogy a fesztivál ne csak a világ legjobb gitárosainak (a legdrágábbak és legelismertebbek közül eddig csak Snétberger Ferenc lépett fel itt, de számosan vannak, akik Pepe Romero színvonalán pengetnek, ám kevésbé ismertek) koncertjeit kínálja, hanem egyúttal verseny is legyen. Második alkalommal mérkőztek meg egymással a fiatal gitárosok, és most először hirdettek eredményt a zeneszerző kategóriában.
Három kategóriában versenyeztek tehát a főként a győri konzervatóriumból, a pesti Zeneakadémiáról és Szegedről érkezett fiatal gitárosok. Több elődöntőbe volt alkalmam belehallgatni, és tulajdonképpen egyetlen bizonytalan, éretlen gitárost sem hallottam, még a legfiatalabbak, az első évfolyamos BA-hallgatók között sem akadt egyetlen nehézkezű gitáros sem. A másod- vagy harmadéves BA-hallgatók kötelező programja Fernando Sor etűdje volt, a mesterképzésen (MA) tanuló hallgatóké, a Zeneakadémia öt éves képzésén tanuló hallgatóké és az MA felvételire készülőké Giulio Regondi koncertetűdje. Ahogy azt a versenyzőket felvezető Pavlovits Dávid is elmondta, a közvélekedéssel ellentétben nagyon nagy a gitár repertoárja, a gitárra írt művek száma több tízezer. A jól gitározó Paganini például legalább annyit írt gitárra, mint hegedűre, és a lantművek átiratai is jelentősen szaporítják a játszható művek számát. A Regondi-koncertetűdhöz bizony már nem elég az érzék, e nehéz, sokszor bonyolult fogásokat igénylő művet mégis, ha nem is szépen, de kifogástalanul játszotta el minden meghallgatott.
A szombati koncert első fellépőjének, Csáki Andrásnak a hírnevét a versenygyőzelmek alapozták meg: a gitárosoknál különösen nagy súllyal esik latba egy fontos győzelem. Csáki tíz versenyt nyert meg, húsznak szerepelt a döntőjében, megnyerte az egyik legfontosabbat, a tokiói versenyt, és a legismertebb európait, az alessandriai (Olaszország) Michele Pittaluga Nemzetközi Gitárversenyt is. A Zeneakadémia tanára, számos tanítványa érkezett Szegedre.
Szombat este nem lehetett beférni a szegedi konzervatórium Fricsay-termébe. Ha a csilláron nem is, a páholy karfáin ültek. Csáki átszellemülten játszik, csukott szemmel, maximális (taníthatatlan és irigylésre méltó) muzikalitással. Játéka rendkívül fegyelmezett és pontos: ez is lehetett átütő sikerének titka. J. S. Bach E-dúr hegedűdarabját maga a komponista írta át lantra, és a lant átiratból született a közkedvelt gitáros prelúdium, melynek staccatóit, díszítéseit pedánsan, már-már Glenn Gould analitikus játékát idézve pörgette ki Csáki. Érzéki, ugyanakkor minden szépelgéstől és romantikától mentes előadásában ez a darab vált számomra a fesztivál csúcspontjává. Ha volt másik csúcspont, akkor az Paganini – egyébként nem gitárra, hanem hegedűre és zongorára íródott – Gran Sonatája, annak is elsősorban a második, szinte lebegő, a földtől elemelt, ábrándos második tétele, amely éppen ellenkezőleg hatott, mint a Bach-mű, ez már majdnem szépelgés volt, majdnem túlzó lágyság.
 Duo Cuenca |
Csáki András egy spanyol szerenáddal mutatta meg, van érzéke a gitár közkedvelt spanyolos formáihoz is, kisujjában van a flamenco-hagyomány, játszott üres húrokon, s kapodaszter, vagyis valamennyi húrt lefogva is. A következő opus is spanyol darab volt, Joaquim Rodrigoé: az Alhambra kertjének szigorú szervezettsége is átjött Csáki játékán. A befejező darabban, Tarrega Velencei karneváljában Csáki a gitár nyakán húzogatva ujjait egészen különös, a karneváli forgatag nyüzsgését illusztráló hangokat produkált.
A koncert második felében egy profi bárzenész páros lépett fel: a Duo Cuencában José Manuel zongorán, Francisco Cuenca Morales gitáron játszott kellemes dallamokat. Nem átütően, de élvezetesen; ha bárban lépnek föl, biztosan nem zavarja játékuk az éppen borozókat, de abban is biztosak lehetünk, hogy a fogyasztás nem miattuk emelkedik.
Másnap következett a verseny győzteseinek gálája. (A győztesek és díjazottak teljes listája ide kattintva olvasható.) A koncert első felének végén fellépőkön – igaz, ők voltak az idősebbek – nem lehetett érezni a drukkot, nem zavarta meg játékukat a kéz remegése, holott nagy valószínűséggel nekik is ez volt az első nyilvános fellépésük. Kovács Viktória Augustín Barriosnak a könyörületességről szóló darabját adta elő (Una limosnita por el amor de Dios): a darab tremolóra épül, vagyis két hangszer – hárfa és mandolin – duettjét imitálja. Kovács Viktória érzékletesen ábrázolta, hogy az első hangok a koldus kopogását jelenítik meg, ahogy azt is, hogy miként testesül meg a szerző ellágyulása, miként lesz úrrá rajta a könyörületesség.
A győri Bácsi Péter Gaspar Sanz I. szvitjét adta elő. Csáki Andráshoz fogható muzikalitással, fegyelmezettséggel: úgy éreztem, ha akad méltó utódja Csákinak, akkor ő lesz az. Sanz adta a spanyol gitárjáték legátfogóbb leírását, elméleti munkássága is figyelemre méltó. Ő az ékes példa arra, hogy milyen rejtett kincsei vannak a gitárrepertoárnak. Bácsi a rasgueo játékmódban – több húr egyidejű, ritmikus megpengetése – mintha még tanárait is felülmúlta volna.
 Pusztai Antal |
Őt egy nagyon fiatal, mindössze tizenhat éves bemutatkozó követte, Bozsóki Gergely, aki három héten belül két fontos versenyt is megnyert. Úgy vélem, a mostani koncerten kissé túlzott magabiztossággal játszott, a Piazzolla-szerzeményből (a 4 évszak Buenos Airesben Nyár tétele) például csak a lényeg maradt ki: a nyár forrósága, a dallam szépsége, a tangó lüketető ereje. Az újvidéki Nemzetközi Verseny győztese egyébként tényleg nagy tehetség, fényes jövő áll előtte, ha valamivel visszafogottabb lesz, ha nem veti rá magát a művekre.
A vasárnap este a szerzői verseny győzteseivel zárult: a versenynek ez a része kevésbé volt figyelemre méltó, mint a fiatal gitárosok bemutatkozása. Nyugodtan kijelenthetjük, nem született jelentős mű. A terjedelmi korlátot is – maximum hat perc lehetett egy szerzemény – okolhatjuk ezért. A problémát jól jelzi, hogy a győztes művét az előadásra felkért Pusztai Antal kiegészítette saját darabjaival, improvizációjával. Az ő hozzáadott része, sokkal fontosabb volt, ami a mű – szerzője a komponistaként egyébként elég elismert a lengyel Janko Rašeta – jelentőségét nem hogy növelte volna, hanem egyenesen csökkentette.