Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NEM SZÜLETETT FELESÉGNEK

Palm Royale/Apple TV+
2024. máj. 27.
palm royale sorozat revizor online
Azt hinné az ember, nem nehéz jó sorozatot készíteni. Kell egy érdekes alapötlet, néhány megfelelően kiválasztott színész, magával ragadó atmoszféra, és fejben már lehet is írni a díjátadókra szánt beszédeket. A Palm Royale-ben mindez megvan, mégsem működik igazán. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.

Hol a helye a nőnek? Teszi fel a máig sok vitát kiváltó, önmagában is provokatív kérdést a Palm Royale, ami a Halott vagy (Dead to Me) című szériát is jegyző Abe Sylvia aktuális munkája. A kérdés ebben az esetben nemcsak magánéleti síkon értelmezendő, hanem a társadalmi mobilitás szempontjából is. A Palm Royale fő témája ugyanis az amerikai álom egyik alapígérete, hogy felülírhatóak a társadalmi különbségek, nem a vagyon vagy a származás határozza meg egy-egy ember értékét. Ironikus módon a sorozat mégis szinte minden gesztusával ezeket az előítéleteket erősíti, szónokoljon akárhányszor is ellenük a sorozatban producerként is résztvevő Laura Dern karaktere.

A ‘60-as évek legvégén járunk az Egyesült Államokban, Richard Nixon hivatalba lépett, a vietnámi hírek viszont épp csak beszüremkednek Palm Beach fényűző életébe, ahol sokkal fontosabb, hogy kit hoz címlapon a helyi újság, s ki adakozik a legtöbbet az aktuális gigaeseményen. Ebbe a világba szeretne bekerülni Maxine (Kristen Wiig), aki egykori szépségkirálynőként nem rendelkezik azokkal a kulturális és társadalmi kreditekkel, amik a Palm Royale-ben, a helyiek elitklubjában elvártak. Mérhetetlen ambíció van viszont benne, s egy jó adagnyi gátlástalanság, így annak ellenére lépdel villámgyorsan a ranglétrán, hogy a klub nagyasszonya (Allison Janney) és a legnagyobb rivális, Dinah (Leslie Bibb) sem nézi ezt jó szemmel. A történet előrehaladtával viszont Maxine-nek is el kell számolnia a hazugságaival.

A Palm Royale rögtön első jeleneteivel játékba hozza mindazokat az asszociációkat, amik a 20. század második felének Amerikájával kapcsolatban a néző fejében élnek (ahogy tette egyébként néhány hónapja a Brie Larson főszereplésével készült, sok tekintetben hasonló Minden kémia). A prosperitás ígérete és az azzal szemben álló mozdulatlan társadalmi viszonyok, a látványos külsőségek, a jókedv mímelése mind-mind ehhez a korszakhoz tartoznak, ahogy az is, hogy a karakterek mennyire egyértelmű válaszokat adnak a bevezetőben feltett kérdésre. Az Apple TV+ sorozatának kiindulópontja a szériában egy pillanatra meg is idézett Betty Friedan által meghatározott nőiességkultusz. Friedan alapállítása szerint a nőket gúzsba kötötték a kor társadalmi elvárásai, ez pedig hosszabb távon a fizikai és a mentális egészségükre is rossz hatással volt (ennek remek mozgóképes feldolgozása látható a Mad Men első évadában). A Palm Royale társadalomszemlélete olyan szempontból még árnyaltnak is mondható, hogy egyaránt mutat be olyan nőket, akik nincsenek tudatában ennek az elvárásrendszernek, olyanokat, akik elfogadják azt, s olyanokat is, akik megpróbálnak harcolni ellene. Ugyanakkor a sorozat feminista pózai nagyon hamar kiüresednek: a történet során érdeket érvényesítő nőkről kiderül, hogy személyes kapcsolataik révén ők is részei a rendszernek, a törtető, mindenkin átgázoló Maxine-ben pedig nehéz meglátni a feminista ikont (bár persze idővel neki is meg kell mutatnia az emberi arcát), hiszen hiába nem elégszik meg az egykori szépségkirálynő és a feleség szerepével, a felemelkedés, az elvárások megtagadása számára csak önös érdek. És akkor még nem beszéltünk a Laura Dern által játszott Lindáról, aki mindannak a paródiája, amit polgárjogi aktivisták valaha képviselni akartak. Dern meglepően erőtlen játéka nem teszi érdekessé a helyi nőszervezet vezetőjét, ugyanakkor a fő hibás nem ő, hanem a forgatókönyv, amely szinte csak példabeszédszerű monológokat ad a karakternek.

Ez a kettősség egyébként is jellemző a sorozatra: a Palm Royale izgalmas és releváns témákat vet fel, mondanivalója viszont nem igazán van ezekkel kapcsolatban. A korábban említett társadalmi mobilitás ebben a világban csak súlyos határátlépések nyomán valósulhat meg (bár ezt akár értelmezhetjük kortárs környezetben is releváns társadalomkritikaként), a gazdagok látszatélete mögött pedig csak klisésen sejlik fel a valóság. Az pedig már a színházi világban is közhely, hogy ha egy történetben előkerül egy pisztoly, azt bizony valaki használni fogja. Abe Sylvia ezúttal egy regényből dolgozott (Juliet McDaniel Mr. and Mrs. American Pie című könyve volt az alapmű), s talán emiatt sem tudta annyira mesterien keverni a komikus és tragikus hangvételt, mint a Halott vagy esetében; a Palm Royale végig egy vígjáték, ami helyenként komolykodni próbál, és nem egy dramedy, ami ötvözi a különböző hangulatokat.

palm royale revizor online

Dernen kívül egyébként a casting kitűnő, a mellékszereplők közül a mindig remek Allison Janney, Leslie Bibb, illetve a két legfontosabb férfi karakter szerepében Josh Lucas és Ricky Martin is működik, Kristen Wiig pedig aligha kapott karrierje során ennél testhezállóbb figurát. Wiig – mint sok pályatársa – a Saturday Night Live-ból nőtt ki, Hollywood számára pedig a Koszorúslányok című vígjáték tette fel a térképre, aminek a forgatókönyvéért Oscarra is jelölték. Wiig drámai szerepekben is kompetens (Üdv a világomban!, Csontváz ikrek), ám ezekben az alakításaiban sem tudja levetkőzni vérbeli komikusi mivoltát, ebből a kettősségből pedig nagyon izgalmas végeredmények születhetnek. Maxine karakteréhez rengeteget hozzátesz ez a megközelítés: Wiig szinte folyamatosan mosolyog, ettől pedig a néző helyenként nagyon kellemetlenül érzi magát, máskor elkezdi sajnálni a nőt, de végig iróniával viseltetik a szereplő iránt.

A Palm Royale-nak tehát számos erénye van, ám egyszerűen a történet nem elég sokrétű ahhoz, hogy tíz részen keresztül kitartsunk a széria mellett. A fenti pozitívumok nagyjából az első három epizód után nyilvánvalóak, ám ekkor még van hátra hét, amelyekben sem a társadalmi üzenet nem válik érdekesebbé, sem a cselekményszálak nem rajzolnak ki váratlan új irányokat (leszámítva néhány abszurd fordulatot). Ennélfogva megint a pózokhoz kell visszatérnünk: hiába remek a széria képi világa, hiába korhű és élettel teli a miliő, idővel pont annyira üresnek érezzük az epizódokat, mint azokat a bálokat, amiken a karaktereink egymásra licitálnak. Azt tehát nem lehet elvitatni, hogy az Apple TV+ sorozata szépen hal meg, ám ezzel a felütéssel könnyen lehetett volna az egyébként általában jó színvonalon dolgozó szolgáltató újabb nagy dobása is.

A sorozat adatlapja a Magyar Filmadatbázisban itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek