A Reneszánsz Éve programhoz kapcsolódóan indult a tömött Vivace menet a szegedi Pavane Történelmi Táncegyüttes felvezetésével a Vár szabadtéri színpadához. A kórusok túl voltak az ismerkedésen, egy 3 órás összkari próbán és némi városnézésen, s láthatóan kirobbanó energiákkal, feszülten várták az esti, számukra adott koncertet. Veszprém városának közönsége is ekkor találkozott velük először, de hangjukat sajnos csak másnap hallhatta, pedig jólesett volna tőlük (és talán nekik is) egy röpke ízelítő egymás kultúrájából.
 A győztes litvánok. |
Pénteken még Veszprém Város Vegyeskara foglalta el a színpadot, a fesztivál művészeti vezetője, Erdélyi Ágnes vezényletével. A Kodály, Bárdos, Orbán, Petrovics műveiből szemelgetett összeállítást még látható lelkesedéssel, ám az utánuk következő Füredi Koncert Fúvószenekart már inkább csak csendes beletörődéssel és növekvő fásultsággal fogadta a nemzetközi közönség. Pedig a 8 órakor startolt, 2 és fél órás, szünet nélküli giga-mega-maratoni koncert végén következett még csak a Renaissance Consort, a Discantus Énekegyüttes és a Pavane közös, s önmagában is egy felvonásnyi – egyébiránt nagyon színvonalas – műsora. Nehezítette a helyzetet a hangosítás és a színpadkép is. A hangokat többnyire elfújta a szél, a reneszánsz lábtempókat pedig eltakarták a kontrolládák és a virágok. Amúgy déliesen a törökök fejezték ki legszabadabban a véleményüket, Brahms V. magyar táncára összefogódzva lejtettek a széksorok mögött egy kis hazait, a többiek a koncert vége felé fájdalmas képpel dörgölték kockásra merevedett ülepüket. És a másnap esti gálakoncert előtt bizony még sor került egy hajnali 9 órás akusztikai próbára, majd egy könnyed délelőtti utcazenélés – a hőségtől és a tűző naptól a sétálóutca árnyékosabb pontjaira menekült aki bírt – majd ebéd után még egy kis próba a Művelődési Központban. Ezek után úgy gondolom, csodával határos a teljesítmény, amit a kórusok nyújtottak, az esti gálakoncerten szinte mindegyikük felülmúlta önmagát.
 Az ifjonti portugálok. |
Rum-dum-dum, így szólnak a macedón dobok Dragan Shuplevski népdalfeldolgozásában. Fiatalság, szerelem és idilli tájképek váltakoznak a skopjei Mirče Acev egyetemi énekkar dinamikus, de hangzásban és ritmikailag kissé egyhangú műsorán. Programjuk mottója: Tánccal a világ körül, ám inkább a döbbenetes energiával megáldott idős karnagyukat, Tomislav Šopovot látjuk táncolni a fiatalok előtt, maga a kórus nem „robban”, sokszor kifejezetten fojtott. A taiwani gyerekek egy pöfögő, sípoló vonatút – a hazai kórusok számára is ismert Diu-diu dang ah – előtt még derekasan megküzdöttek Orbán 6. miséjének Sanctus Benedictus tételével, erről azonban bebizonyosodott, hogy túl nagy falat nekik. Teherbírásuk és a magyar szemmel hihetetlen fegyelmük mindenkit lenyűgözött, darabválasztásuk azonban nem tükrözte muzikalitásukat és életerejüket. Nem sikerült megmutatni a kicsik játékosságát, és a művek széles háta mögött eltűnt a mindig oly varázsos gyermeki báj, helyére túlkoordináltság és gépiesség nyomakodott.
A szerelemről és vágyakozásról énekelt a finn Juvenalia Ifjúsági Vegyeskar, közülük 12-en már jártak nálunk, akkor még gyerekcipőben. Matti Järvinen irányítása alatt az egyébként rendkívül széles repertoárjukból csak a hazai szeletet mutatták meg, remekül kidolgozott, összecsiszolt, de kissé visszafogott és steril hangzással. Üdítő változatosságot jelentett két gyönyörű hangú szólista megjelenése és a műsorba tematikailag és stílusban is illeszkedő, attól mégis nagyon különböző Ward Swingle It was a lover and his lass című, régies hangzású Shakespeare dala.
Friss színfolt volt a palettán a lettek „gyógyító” Medera vegyeskara, (nevüket a latin medere, medeor szóból származtatják) tagjai többnyire gyógyszerészek, orvosok, diákok. Saját népviseletükben varázsoltak a várba messzi északi illatokat, színeket, fényeket.
A törökök a délutáni tüzes, temperamentumos, mindent bele próbájuk után mintha megijedtek volna saját karvezetőjük lámpalázától, elvesztették délies lendületüket. Igaz, első ilyen megmérettetésük volt ez és még csak barátkoznak az európai többszólamú kórusirodalommal.
 Díjkiosztás Vivace-hordóval. (Mátyus Károly felvételei.) |
A 3 tagú zsüri (Erdélyi Ágnes, Dr. Lakner Tamás, Willi Becker) a 9 tagot számláló litván A Capella vokálegyüttesnek ítélte a versenyként is funkcionáló gálaműsor fődíját, egy herendi porcelán tálat, és egy rajta pompázó rózsaszín malac-tortát. (A malac nem nyert különösebb indoklást, bár a fentiekből kiviláglik, hogy nem a szerencse döntött.) A zsüri értékelési szempontjai szerint ők állították ki a legjobban szerkesztett műsort, előadásuk élményszerű volt, és a leginkább kottahű. A közönség szerint mégsem ők voltak az est fénypontjai, hanem az izraeli korosabb műkedvelő csapat, a Katzefet és a fiatal portugál Ensemble Vocal Freamunde. Frenetikus volt látni a Grease musicalből a Summer Nights dallamaira – az izraeliek karnagy-mentora, Jeanne Rabin előadóművész által – komponált könnyed, elegáns koreográfiát 50-60 éves emberek abszolút hiteles és elbájoló előadásában. A Kfar Sava mellőli Sde Warburg kistelepülésről érkezett 25 fős együttes tagjai között éppúgy találunk ápolónőt, mint pilótát, zárószámuk, Bonner és Gordon örökzöldje, a So happy together pedig minden egyebet elárul róluk.
Sílvio Cortez csak úgy mellesleg, a színpad széléről irányította a látszólag fékezhetetlen hangú és temperamentumú latin csapatát, pajzán, táncos ritmusokkal őrjítette a közönséget, és nagyon eltalálta a jelmezeket is. A brazil Rita Lee – Roberto Carvalho szerzőpáros dala, a Papa, add kölcsön a kocsit! nem igényelt tolmácsolást, tomboló sikert aratott. A közönségdíjat, egy frissen csapra vert 50 literes Vivace-hordót ugyanezzel a kirobbanó jókedvvel igyekeztek kiüríteni még aznap este. A portugálok fel is tették az i-re a pontot, az összkari művek mindenfajta bizonytalanság nélkül, a népes közönséget is megmozgató eufórikus hangulatban szólaltak meg, kiteljesítve a Vivace mottóját.
Az élet örömét.