Katzefet héberül annyit tesz: tejszínhab, és a veszprémi fesztiválra érkezett izraeli kórus valóban ilyen édes, ilyen lágy és cseppet sem fogyókúrás hab volt a Vivace amúgy 7 gombócos fagyiján. Ők voltak a nyolcadik nemzet és talán minden eddigi kórusfesztivál legfiatalosabb senior csapata, 25 tagjuk közül a legifjabb is 46, a legidősebb pedig csaknem nyolcvan éves. Látva és hallva őket megtestesülni látszott a Vivace Fesztivál mottója: „Az élet öröme”.
 Jeanne Rabin (Fotó: Mátyus Károly) |
Karnagyuk és szemmel láthatóan mentoruk (vagy a helyzettől függően akár ostoruk is), Jeanne Rabin szinte belenőtt a zongorába, és csak döbbenetes energiáktól feszülő gesztusait, lángoló vörös haját és ugyanolyan hőfokú auráját érzékelhettük. S az örökifjak hihetetlen türelemmel, kitartással követték hol kedves, hol gyilkosan felcsattanó instrukcióit. Az őrületes melegben a fiatalokat is kimerítő próbákon, az utcai, és az esti gálakoncerten többen úgy érezték, ők azok, akik miatt az említett mottó megszületett.
A kórusuk életkorát tekintve egyébként fiatalnak számító, mindössze 4 éves dalárda Jeanne más együtteseiből „kimaradt” – a barát barátja, az ismerősnek ismerőse – emberekből állt össze. Mind amatőrök, gyógyszerészek, ápolónők, pilóták – egy sem képzett muzsikus, a közös nevező az éneklés öröme. Nevük lehetne akár Szerda Este is, megalakulásukkor már csak ez a hely volt üres Jeanne túlzsúfolt naptárában.
Talán kevesen tudják, de a Vivace fesztiválnak 2007 óta van egy cseperedő gyermeke is: a mellette párhuzamosan folyó karnagyi szeminárium. Idén 10 kórusvezető érkezett az ország minden tájáról, sőt, a határon túlról is, hogy bepillantást nyerhessen a különböző kultúrák kórushagyományaiba, és hogy végre megbeszélhessék egymás közt azokat a felmerülő ötleteket, problémákat, amire egyébként egy hajtós év során sosincs idő (sem pedig mód a távolság vagy éppen a másik kolléga féltékenysége miatt). No ezen a fesztiválon szabad a vásár, van itt mód kukucskálásra és eszmecserére egyaránt, a próbák intim légkörébe beülni csak elsőre tűnik szokatlannak, aztán lehet folytatni az ebédlőasztalnál, a főtéri kávézóban, vagy az esti táncos bulin. S az eredmény: egy új látásmód, egy más munkamódszer, magyar szemmel például észbontóan fegyelmezettnek tűnnek, (és itt most sok-sok karnagyi sóhaj következik: hű, ha az enyémek ilyenek lennének…!) kicsik-nagyok egyaránt. A résztvevők tapasztalatot nyerhetnek arról, milyen módszerrel kell versenyre trenírozni egy bizonyos korosztályt, hogyan kell beosztani az energiákat, miközben az ember megspórolt csekély néhányezer kilométer utazást, arról nem is beszélve, milyen jó érzés egy gyakorló karnagynak, hogy nem a saját bőrét viszi vásárra…
 A Katzefet és karnagya |
Jeanne Rabin – hazájában ismert énekes, zeneszerző, előadóművész, zongorista – tehát cseppet sem szokványos karvezető, immáron 4 kórus boldog tulajdonosa és lehengerlő diktátora nem tartozik az irigyek közé, és nem is zavartatja magát, bárki ellesheti eredeti fortélyait. Általában népszerű musical-betétekből, örökzöldekből és hazájabéli slágerekből válogatja örömzenéit, most az idei fesztiválprogram kedvéért betoldott egy reneszánsz dalt is, Sermisy „Tant que vivray” madrigálját megejtő finomsággal, jól érthetően tolmácsolják a francia nyelvhez és az a capella előadásmódhoz nem szokott dalosok. Jeanne munka közben minden idegszálával kis teamje felé fordul, a szólamok tisztaságát sem direkt módon éri el, a recept egy nagy marék humor, néhány cseppnyi koreográfia és saját kimeríthetetlennek tűnő energiájának áttöltése az őt feltétel nélkül elfogadó csapattagjaiba. És valószínűleg csak miattuk csalódott egy kicsit, hogy a gálakoncert után mindössze „a modern kompozíciók kitűnő előadásáért” zsűri-dicséretet viheti haza Sde Warburg városába. A vigasz, mondhatnók, angyalszárnyon érkezik: öten ülünk a cukrászda teraszán, Jeanne éppen telefonon tart valakinek sürgős élménybeszámolót a (fesztivál harmadik napján már életmentő) kávé felett. A szomszéd asztalnál közismert veszprémi muzsikus ül, és odasúgja a csoport kísérőjének: "legyen szíves, tolmácsolja Jeanne-nek legnagyobb elismerésem, ott voltam tegnap a koncerten, lenyűgöző volt…, és ha nem haragszanak, a kávéjukat már kifizettem…"