A téma a város, de nem a látképes fajta, hanem annak jellegzetes élet- és tevékenységi formái, s közülük még csak nem is az eseménydúsak, csupán az aszfalton kivirágzó, vulgáris megnyilvánulások. A kamaratárlat rendezője az az Iványi-Bitter Brigitta, aki a Nemzeti Galériabeli Kovásznai György-kiállításnak a kurátora, s akit föltehetően a vizsgált életmű indított arra, hogy Kovásznai egyik főtémáját kortársi konstellációba helyezze.
 Kovásznai György |
Kovásznai lassan nyolcvan éves lenne, ha élne, a másik két alkotó viszont ma harminc körüli. Kovásznai is körülbelül ennyi idős volt, amikor az itt kiállított műveit készítette, csak egy másik világban és rendszerben: amikor a magyarországi képzőművészetben még sem evidens, sem természetes nem volt az apró, jelentéktelen élethelyzetek művészetbe emelése. A kiállítók nem egyívású mivolta mégsem a többgenerációs váltás miatt érzékelhető, hiszen Kovásznai renitens stílusszabadságának köszönhetőn formanyelvileg sem borul a kiállítás, a különbség – ami azért mégis mutatkozik – a művek lelkében van.
Mert Szabó Eszter (1979) enervált, plázajáró gépembereket mutató lesújtó mikro-dokumentációja és Kovács Budha Tamás (1984) szubkultúra felől közelítő, játékosabbnak tetsző, de a felszíni, graffitis külső alá nézve nem is olyan mulatságos diagnózisa sokkal kedvtelenebb és lehangolóbb, mint a Kovásznai műveiből kiolvasható, egyáltalán nem reményvesztett és korántsem humortalan keresés.
Lejön a falakról (és a képernyőkről), hogy a lehetőségek 60-as, 70-es évekbeli korlátok közé szorítottsága és a jelen perspektíva nélkülisége között óriási a különbség, mert az előbbi elviseléséhez reményt adott, hogy „azon túl ott a tág világ”, míg az utóbbi alternatíva nélküli állapot. Kovács Budha Tamás el is fordul a hagyományos képzőművészeti formáktól, és a street art nyerseségét használja az elit – Kovásznai által is elutasított – atelier festészettel szemben, s témáit, ihletét is az utcáról meríti. Alkotói tere és területe (a köztéri eszközökkel, köztérre is készült alkotások révén) összművészeti – ebbe az irányba tartott Kovásznai is korábban érvényes művészetelméleti indokokkal és műfajokban.
 Kovásznai György: Ez csak divat |
Szabó Eszter hagyományos festői eszközöket használ, de odaadással kezelt, lazúros akvarelljein elidegenítő (nem jeleneteket, mert az feltételezi a kontaktust, hanem) végállapotokat rögzít. Mozgásban még ijesztőbbek és kiábrándítóbbak a papírról DVD-re költöztetett figurák, melyek lomhán, álomkórosan mozognak/vásárolnak/buszra várnak. Nem hagyományos, eleje-vége sztori ez, hanem végtelenített, urbánus szenvedéstörténet. (Újabb közös pont: Kovásznai 1964-ben alkotta első festményfilmjét.)
Kovásznaitól rajzokat (pontosabban filmjeihez készült celleket, azaz áttetsző lapokra rajzolt képeket) és a bő filmtermésből féltucatnyit választott a Klauzál13-ba a rendező. Kovásznai festőnek tanult, de festményei javát élete utolsó éveiben alkotta. 1959-től a Nagyvilág című irodalmi lap képszerkesztőjeként (az általa válogatott illusztrációkkal felvonultatta a nyugati modern művészetet), 1961-től a Pannónia Filmstúdió dramaturgjaként dolgozott, ahol rendezőként két év múlva elkészítette első, Monológ című filmjét. (Kovásznai egyébként megszakította a Képzőművészeti Főiskolát, Mezei Ottó szerint azért, mert a Filmművészeti Főiskolára szeretett volna átmenni, ami nem sikerült.)
 Kovács Budha Tamás műve (A képek forrása: Klauzál13 Galéria) |
Kovásznai filmjei az abszolút hétköznapiságról szólnak (Körúti esték), más esetben a művészet minőségéről (Gitáros fiú a Régi Képtárban, Mesék a művészet világából) – pormentesen, dinamikus ritmusban és szellemesen. A formaeszközökkel szabadon garázdálkodik, a képi mondat nyelvét mindig a téma karaktere határozza meg: rajzain kívül alkalmaz festményt, montázst és mozgatott papírfigurákat. Műveinek hatása ma is eleven, keletkezési korukra legfeljebb az egyik filmben feltűnő, ősrégi Ikarus busz emlékeztet.
A tárlat előzetesében az olvasható: „A kiállítás célja, hogy a budapesti urbánus életforma atmoszféráját megismertesse.” Ennél azonban mégis valamivel több történt.
A kiállítás 2010. június 30-ig látogatható.