Az M5 Kritika című műsorában éles kritikát kapott a Kiscelli Múzeum Reigl Judit-kiállítása. Lapunk helyt ad a kurátorok érvekkel alátámasztott válaszának. CSERBA JÚLIA, GÁT JÁNOS ÉS RÓKA ENIKŐ ÍRÁSA.
1931-ben, amikor megalakult az Abstraction-Création nevű párizsi művészcsoport, az absztrakt már két évtizede jelen volt a képzőművészet lehetőségei között; igaz, elsősorban más földrajzi helyeken. RADNÓTI SÁNDOR ÍRÁSA.
A debreceni Modem és a budapesti Goethe Intézet közös kiállítása az individuum szentségének korában a leginkább kényelmetlen kérdést feszegeti: mennyire hihetünk még a privát szféra sérthetetlenségében. ZÖLDI ANNA KRITIKÁJA.
Benczúr Emese a kiállított installációkkal különböző kulturális toposzokat modellez: a szépségipar és közösségi oldalak által követelt ragyogás csillámporos szlogenjeiből, a személyiségfejlesztésre szánt (ál)bölcsességek mantrázásából, a politikai és marketing hangzatok megtévesztéseiből, a különféle hitrendszerek egyéneket felszabadító látszólagosságaiból stb. kettős helyzeteket teremt: állít, felszólít, de parancsoló attitűd nélkül. TÓTH DITTA ÍRÁSA.
„Úgy beszéltem hozzá, mint valami kétségbeesett gyerekhez. És megnyugodott, és másnap megint dolgozni kezdett. Nem olajjal, hanem szénnel. […] Az egyik szélsőségből a másikba esett” – eleveníti fel Kassák azt a történetet, amikor is a már hosszú ideje alkotni képtelen Uitz Béla reményvesztetten jelenti ki sógorának: „nem tudok dolgozni.” HADI BARBARA ÍRÁSA.
Fred Ritchin, a New York University művészettörténet professzora a kilencvenes évek elején a város egyik kertes negyedében vett családi házat. Megismerkedett egy magyar képzőművésszel, R.G.-vel, aki ügyeskezű asztalos (is) volt. Megállapodtak, hogy ő fogja Ritchinék konyhabútorát elkészíteni. VÁRADI ANDRÁS ÍRÁSA.
A debreceni MODEM földszinti kiállítóterében az Idegen anyag főcím jegyében az Antal–Lusztig-gyűjteményből válogatott alkotások láttán éppenséggel az ötlik eszünkbe, hogy bizony nem mindig, nem minden esetben lehet eldönteni, hogy mi számít idegen anyagnak, és mi nem. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Az Irokéz Gyűjtemény debreceni kiállítása nemcsak színvonalas, gondolatgazdag, hanem változatos és szórakoztató is. RADNÓTI SÁNDOR ÍRÁSA.
„Fekete filctoll és vörös festék régi térképen” – áll Sorin Tara képeinek címtábláján technikai meghatározásként, s az első pillanatokban úgy tűnik, ez egyben képeinek rövid leírása is lehetne. A kérdés: változik-e a benyomás a tárlat végéig? IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
Az Esterházy-mű által ábrázolt világ szelleme annyiban mindenképpen uralkodik a kiállításon, hogy a felkért képzőművészek nagyobb része a megúszásra gyúrt: korábbi műveiket adták be, fittyet hánytak a regényre, vagy a műalkotás szerves részévé emelték az ellógás mozzanatát. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
Jól választott Aba-Novák Vilmossal a debreceni MODEM, mert úgy teljesíthette a szakmai feladatokat, hogy közben eseményszámba menő rendezvényt is produkált. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.