 A miskolci kocsonya |
Ellenben, ha a kultúra élvez prioritást – és az NKA-támogatás elsősorban kulturális rendezvények támogatását jelenti –, akkor csak hümmögni tudok: valóban nem egy értékes eseményt hozott a Kocsonyafesztivál, valóban voltak nemesebb rendezvények, de nem ezek voltak a meghatározóak. Igaz, nem is csak a gyomor örömeiről szólt. Ám akárhogy is nézzük, a rendezvény inkább a miskolci polgárok szellemének pallérozását szolgálta.
A fesztiválra készülődvén egyik barátom megbízott, hogy mindenképpen derítsek fényt arra, hogy mit is esznek, vagyis szeretnek az emberek a formalinszerű folyadékban úszó hájas húson és szőrös disznólábon. Mire persze azonnal védelmembe vettem a kocsonyát, bár nekem sem kedvenc ételem, hogy nem addig van az, a lényeg a minőségi lé, amit jól tartott, szemmel is nevelgetett disznóból lehet csak főzni, és e különös ételnek nem a benne mozgó húsok, nem is a kocsonyás állag a veleje, hanem a levese. Kötekedő barátom arra is megkért, annak is járjak utána, mi köti össze Miskolc városát a kocsonyával. Számos műsorfüzetet összeszedtem, meghallgattam ott élő kedves rokonaimat, és egyre biztosabb voltam benne, hogy csak egy kiszólás (egy anekdota) adhat erre magyarázatot, amelynek még az eredetét is homály fedi. Egyesek szerint a Búza kisvendéglő – már csak a helye van meg – lépcsőjére tettek ki a huszadik század derekán egy tál kocsonyát, amelyben békák leltek otthonra. Ennek az eseményének állít emléket a híres mondás: „Pislog, mint miskolci kocsonyában a béka.” A tájékoztatásra alkalmas, ellenben az esemény jelképévé választott, varangyos békákat idéző műsorfüzet (zöld és ronda) szerint a legenda eredője 1700, amikor is a békák látogatása a kocsonyástálban több ízben előfordult.
 Fesztivál az utcán |
Érdemes ebből a füzetből idecitálni egy részt, hogy lássuk, a szervezők szerint miről szól a rendezvény: „a programsorozat hivatott hozzájárulni a Miskolc márka építéséhez”, azaz segít megértetni és megismertetni Miskolc múltját, kulturális gyökereit és hagyományait, valamint „a közdiplomácia eszközeivel felkelti a város iránti érdeklődést”. Vagyis a Kocsonyafesztivál jóval több akar lenni kocsonyák bemutatójánál, és több is. Ám éppen abbéli vállalását nem teljesíti, hogy megismertessen a város kultúrájával: a számos érdemdús fellépő többsége a fővárosból ruccant le, „fesztiválozni”. Soha nem látott embertömeg hömpölygött péntek és szombat este a város főutcáján, amelyről még a villamos is kiszorult. A látogatók többsége rendre pálinkás vagy boros standoknál horgonyzott le, hogy ott jelentős mennyiségben fogyasszon, a kutya hidegre hivatkozva. Úgy tűnt, bár az ételeket kínáló pultoknál valóban remeg a kocsonya – voltak szép kocsonyák is, éreztette hatását a kocsonyarendőrség, melynek felállításáról a szervezők már az esemény elején (helyesen) gondoskodtak –, a meleg falatokra vágyók inkább kaptak be egy kis oldalast vagy kolbászt, mint a rendezvénynek nevet adó specialitást. Summa summarum: a Kocsonyafesztivál engem inkább emlékeztetett egy jó színvonalú, kellemes borfesztiválra vagy pálinkafesztiválra, semmint kulturális rendezvényre, ahol az utcán bolyongókat nem a színpadok felé húzta a szíve, hanem inkább a kimérésekhez.
 Békaságok |
A jelképpé választott Brecus Anonymusnak, vagyis az Ismeretlen Békának (nekem e névről egy harcoló alakulat tagja ugrik be, isten tudja miért) szinte minden söntés, pult, de még a boltok is emléket állítottak: ott díszelegtek a varangyok a cipős-, a kerámia- és a könyvesbolt kirakatában is. A nagy giccsbéka-invázió mindenesetre azt elérte, hogy a kétéltűségnek köszönhetően a fesztivált valóban meg lehet különböztetni a hasonszőrűektől – vígan él a borfesztivál vizeiben és a kultúra szárazföldjén is, de az előbbiben érzi magát igazán otthon.
A kísérőrendezvények egy része a nyári fesztiválokat idézte: volt három nagy színpad a belvárosban, egy a Villanyrendőrnél, egy az Erzsébet téren, egy a Városház téren. Belefutottam rock and rollt, skat, népzenét játszó együttesekbe, de megnyugtatásképpen az esti programok közül a Budapest Klezmer Band koncertjét választottam. Jávori Ferenc – vagyis Fegya – és barátai fergeteges koncertet adtak a Miskolci Színházban. Fegya megversenyeztette kitűnő klarinétosát (Kohán István) és hegedűsét (Gazda Bencét); a futamok vicces futtatásból az együttes jött ki győztesen: felszabadultan, néha már-már őrjöngve zenéltek, hol tangót, hol az ukrán folklórból vett, hol musicalekből ismerős dalokat.
 Városmarketing és jégszobor (A szerző fotói) |
Szombaton a jégszobroknál kezdtem a sétát, majd újra a főutcára bandukoltam át: betértem a régi OTP imponzáns, 1920-as bankmiliőt idéző épületébe, amelyben – nagyon helyesen – játszóházat alakítottak ki a gyerekeknek, egy galériába, majd a kartonbútorokat bemutató szalonba. Ezen az estén a következő fellépőket hallgathattam volna meg: United, Varga Feri és Balássy Betti (őket a Megasztárból ismerhetni) és Majka. Ha szerencsém van, még elcsíphettem volna a léggitár verseny döntőjét és a hordógurító verseny eredményhirdetését is.
A kiváló miskolci folyóirat, a Műút (ld. Keresztesi József cikkét – a szerk.) a fesztivál alkalmából meghívta Závada Pált, hogy afféle kocsonyaszakértőként beszéljen a kocsonyakészítés művészetéről, majd a magyar irodalom rendkívül fontos vitatárgyáról, az Idegen testünkről. Apróság, mégis lényeges, hogy ezt az eseményt nem találtam meg korábban a fesztivál internetes oldalán, és csak akkor értesültem róla, amikor a Nem Tej Mama koncerten megláttam a jeles szerzőt, és belepillantottam a béka-füzetbe, hogy mit is mulasztottam el… Valószínűleg a Kocsonyafesztivál egyetlen olyan epizódját, amely a fesztiválszervezők cifra küldetés-memorandumában megfogalmazott elvárásait maradéktalanul teljesítette.
Cikkünk megjelenése után tudtuk meg az NKA elnökétől, hogy a Miskolci Kocsonyafesztiválnak adott támogatás az Önkormányzati Minisztérium gasztronómiai pályázatának része, vagyis nem az NKA keretét terheli. A Szerk.